A skandináv sarki rókák védelmében

2020.04.12.Landy-Gyebnár Mónika

National Geographic Magyarország

A sarki rókák a messzi észak és a magas hegyek viszontagságos körülményeihez adaptálódtak, és bár a világon még nem ritkák, a skandináv tájakon egyre kevesebbszer találkozhatunk velük.

Az 1800-as évek közepén drámaian csökkenni kezdett a skandináv sarki rókák (Vulpes lagopus) száma, és a folyamatos védelmük ellenére a mai napig tart a hanyatlás. Ennek két főbb oka van: egyrészt a zsákmányukat jelentő rágcsálók életmódváltozása, másrészt a vörös rókák térhódítása, azonban további tényezők is beleszólnak a sarki rókák életébe. Ma mind Norvégia, mind Svédország területén súlyosan veszélyeztetett státusban vannak e ragadozók.

Jelenlegi populációjuk emberi segítség nélkül már nem képes fennmaradni, és az emberi segítség is csak akkor válik hatékonnyá, ha megértjük, milyen okok vezettek a létszám csökkenéséhez. Jelen pillanatban is folynak olyan kutatások, amelyek az állatfaj megóvására tett lépéseket próbálják felmérni, értékelni, s javítani a módszereken.

A Felles Fjellrev, közös svéd-norvég projekt, amelynek neve azt jelenti, „mindenki sarki rókája”, az állatfaj védelméért jött létre. Az akció életre hívói összefoglalták a sarki róka életéről és védelméről megszerzett tudásukat.

Két szín – egy állatfaj

A sarki róka kb. fele akkora, mint egy vörös róka, ritkán több 3-4 kilónál, a teste kompaktabb, a sarki életmódhoz alkalmazkodás miatt vastag bundája is van. Kétféle színváltozata van, a kék és a fehér bundájú. A fehér teljesen fehér télen, nyáron viszont barnás szőrzetet ölt, a hasánál sárgás árnyalattal. A kék változat télen acélkék bundába bújik, a nyári prémje pedig egyöntetű barna.

A hegyvidéken több a fehér, a partokhoz közeli területeken viszont a kék van túlsúlyban. A színek a jobb rejtőzködést segítik elő. Egy alomban mindkét színű kölyök előfordulhat, bár a kék a dominánsan öröklődő változat. A sarki róka igen különösen fut, apró termete, kompakt testalkata miatt ugrálva halad, és a nyomait nehéz megkülönböztetni a vörös rókáétól.

Hol él a sarki róka?

A távoli északon, a sarkvidék magas hegyeiben és a partvidéken, s hiába van a világon stabil, nagy populációja, Skandináviában rendkívül ritka. Az északi félteke sarkvidéki tundráin lakik, több százezres a globális egyedszáma, egészen közönséges Szibéria, Grönland, a Spitzbergák, vagy Észak-Amerika sarki területein. A skandináv sarki rókák a hegyek erdőszintjénél magasabban fekvő régióiban élnek, Svédország és Norvégia közösen osztozik az állományon. A rókák a legészakibb tundrától a hegyláncon át egészen a félsziget déli részéig élnek. Elterjedésüket délen a vörös róka táplálkozási versenytársként akadályozza, azonban a jeges, északi régiókban a vörös róka már nem képes felvenni a versenyt a jobban alkalmazkodó sarki rókákkal. Valamikor Finnországban is éltek sarki rókák, de gyakorlatilag a finn állomány már kipusztult. 2011-es számlálás szerint kb. 200 felnőtt sarki róka él Skandináviában, kicsiny, egymástól kissé elkülönült populációkban, amelyek közt a vándorlás egészen csekély csupán.

Élet a fagyban – miként alkalmazkodik a sarkvidékhez a róka?

A testalkata alapján is világos, hogy a sarki róka a fagyos világhoz alkalmazkodott, rövid lábai és tömzsi törzse a testhő jobb megőrzését szolgálják azzal, hogy a tömegéhez képest kicsiny a felülete, ahol hőt adna le. A téli bundája a többi emlőséhez hasonlítva a legjobb szigetelő hatású, ráadásul télire még a talpain is szőr nő, így a sarki róka könnyedén képes megbirkózni a -40 Celsius-fokos hideggel is anélkül, hogy az anyagcseréjét fokoznia kellene. Extrém esetben a -70 Celsius-fokot is kibírja a sarkvidéki környezetben. Segíti a hőháztartását az is, hogy a lábában igen közel futnak egymáshoz az erek, így a végtagok végei felé igyekvő meleg vér képes visszamelegíteni a törzs felé igyekvő, a lábakban kihűlt vért. A lábaknak így alacsonyabb a hőmérsékletük, és csökken a hőveszteség is. Nagyon hatékonyan tud zsírt raktározni is az állat, a nyár és az ősz során mindent megeszik, amit csak lehet, s ebből építi fel a téli hájszigetelését és tartalékát. Amikor bőven van tápláléka, a felesleget elássa, s ínségesebb időkben ehhez is hozzáférhet. Egy egészséges sarki róka hetekig kibírja eleség nélkül, így a zord téli hóviharok se jelentenek számára túl nagy problémát. A hideg elől beássa magát a hóba, vagy csak összegömbölyödik, és hagyja, hogy betemesse a hó.

A sarki róka életmódja

A magas hegyekben, illetve a parti síkokon élő sarki rókák azonos fajhoz tartoznak, azonban eltér az életstratégiájuk, a környezetükben lévő különbségek miatt. A két életmód két külön névvel is jár: parti róka és lemmingevő róka. A parti ökotípus Izland, Grönland nyugati része, és a Spitzbergák szigetei területén él, ahol gazdag madárkolóniák, fókatetemek, és hal is táplálékul szolgál, évente akár 6-8 kölyköt is képesek felnevelni a közösen gondoskodó szülők. E kölykök jó eséllyel válnak felnőtté, mivel az élelemforrás stabil.

A lemmingevő róka egészen eltérő módszert követ, és a zsákmányállata mennyiségétől szorosan függ a róka mennyisége is. A fő zsákmányát a lemmingek és más rágcsálók jelentik, azonban ezek száma évről évre jelentősen változik. Például 3-4 évente rendszeresen sok a lemming s az egyéb rágcsáló, s ekkor a belőlük élő sarki rókák sok kölyköt nevelnek. A zsákmányban szegény években viszont akár el is maradhat az utódlás, de ha születnek is kicsinyek, azok száma igen alacsony. Ugyan a róka kedvence a lemming, azonban bármit megeszik, amit csak talál, a tundrán s a hegyekben eleve gyérebb az élővilág. Az itt élő rókák territóriuma is nagyobb, mint a zsákmányban bővelkedő helyen lakó parti rókáké.

A kölyköket közösen neveli fel a rókapár, és korábban azt hitték, életre szóló a kapcsolatuk, de a legújabb genetikai vizsgálatok felfedték, hogy gyakran egy alomban sem azonos az apa. Az ilyen „hűtlenségnek” a genetikai sokszínűség szempontjából fontos szerepe lehet. A sarki róka is vackot ás magának, amely kulcsfontosságú a kölykök felnevelésében. A jó rókavár homokos vagy kavicsos partfalban található és legalább 10 bejárata van. A legnagyobb rókaváraknak akár 100 bejáratuk is lehet, és akár évszázadok óta is használhatják ezeket az állatok. A talajt termékennyé tévő bőséges ürülék miatt a rókavárak gyakran üde zölden tűnnek ki a ritkás növényzetű környezetből.

A nőstények már egyéves korukban ivarérettek, de a táplálék mennyiségétől függ, hogy szaporodnak-e. A bőséges években 10-16 utódot is világra hoznak, de az átlag almonként 6 kölyök. Az újszülött rókakölykök vakok és alig van valami szőrük, 3-4 hetes korukig a rókavár védelmében élnek, csak eztán teszik meg első, még bizonytalan lépéseiket a nagyvilág felé. Mint minden emlős kölyke, rosszalkodnak, játszanak, így tanulják meg a rókalét mikéntjét. 10-12 hetes korukban merészkednek távolabb az otthon biztonságát jelentő vártól, s kezdik el önállóan felfedezni a világot. Ritka csoda, ha valakinek lehetősége nyílik a játszadozó sarki rókakölyköket megfigyelni! Általában az ősz hozza el számukra az elválást a szülőktől, s ekkor kerítenek maguknak vadászterületet, s párt is.

A kölykök túlélése nagyon változékony, előfordul olyan év is, amikor minden kisróka elpusztul az alomból, főként akkor, ha a lemmingek populációja túl korán, már a nyár elején összeomlik, de a róka egyedszáma szinte egyedül csak a lemmingek létszámával mutat párhuzamot.

A sarki róka helye az ökoszisztémában

A sarki élővilág alappillérei az apró rágcsálók, számos ragadozó életciklusa ezektől függően változik. A lemmingek zsákmányként szolgálnak a sarki rókán túl a hóbagolynak, a vörös rókának, az ölyvnek, egyes halfarkasoknak, a menyétnek és más légi és szárazföldi ragadozóknak is. Általában nagy a versengés, ám a rágcsálókban gazdag években mindenki jóllakhat. Egy nőstény lemming tavasszal és nyár elején akár 3-5 almot is felnevel, almonként akár 10 kölyökkel. A fiatal lemmingek 3 hetesen ivaréretté válnak, így a népesség könnyedén meg tud duplázódni. Kedvező viszonyok esetén a nőstények még a hó alatt világra hozzák az első almokat, és könnyedén válhatnak dédnagymamává, mielőtt teljesen elolvadna a hó. Ilyenkor a hegyvidéken virágzik az élet.

Ha azonban kevés a rágcsáló, akkor mindenki éhezik. Habár a sarki róka is a lemminget részesíti előnyben, alapvetően generalista ragadozó, és mindent megeszik, amit lehet, a békától a nyúlon át a sziklákon fészkelő madarakig. Nem vetik meg az ember hagyta szemetet sem, s télen fontos élelemforrás az elhullott rénszarvasok teteme számukra.
Habár a sarki róka maga ragadozó, a nagyobb testű ragadozók számára prédává is válhat, így akár a rozsomák, akár a szirti sas elejtheti. A legnagyobb veszélyt azonban nem az jelenti, hogy ő válik zsákmánnyá, hanem az, ha versenytársával, a kétszer akkora termetű, és így fizikai előnyt évező vörös rókával kell osztoznia az élőhelyen. A vörös róka, ha nem is öli meg a sarki rókát, arról gondoskodik, hogy az elmeneküljön a közeléből. Nemcsak az élelemért folyik a két rókafaj közt a harc, hanem a vörös róka beköltözhet a sarki rókák vájta várakba is.

Súlyosan veszélyeztetett státus, csökkenő népesség

Az 1800-as évek végén és az 1900-as elején a sarki rókák népessége rendkívüli módon összezsugorodott, leginkább a vörös róka terjedése, és a kisrágcsálók életmódjának átalakulása miatt. 2011-es számlálás szerint Norvégiában 80, Svédországban 120 felnőtt sarki róka élt, Finnországban 1996 óta egyetlen szaporodó sarki rókát sem láttak, mindössze hat, időben és térben elszórt megfigyelés volt azóta. Mivel a skandináv sarki rókák az elterjedési területük peremén élnek, ezért szélsőségesebb viszonyok közepette kénytelenek tengetni a napjaikat. A skandináv területeken épp ezért a sarki róka súlyosan veszélyeztetett státusú, ez azt jelenti, hogy nem kizárt, hogy kihaljon az állat a félszigetről. Mind Norvégia, mind Svédország a faj megóvására összpontosít, külön programok segítik a sarki rókák túlélését.

Alig pár száz éve még tízezernyi sarki róka élt a skandináv hegyekben, azonban a 19-20. fordulója környékén, a többi ragadozóhoz hasonlóan, mint a farkas, medve, rozsomák vagy a hiúz, a sarki róka is a túlvadászat áldozata lett. Ez a túlvadászat a sarki rókára a különleges bundája miatt kétszeresen is igaz, egyetlen rókaprém ugyanis nagyjából egy munkás évi keresetének felelt meg. Aki ismerte, hol vannak a rókavárak, kiásta azokat és a kölyköket maga nevelte fel, mígnem elég nagyon lettek ahhoz, hogy a bundájukat lenyúzzák. Sok más sarki rókát rókafarmokra zsúfoltak össze, így az emberi tevékenység rendkívüli módon megritkította ezeket a nagyszerű állatokat. A sarki róka ritkasággá válva hamar védetté is vált, Svédországban 1928-tól, Norvégiában 1930-tól, Finnországban 1940-től.
Azonban az egyedszámuk nem kezdett növekedni a védettség hatására sem, számos okból. Szerepet játszik ebbe az, hogy a kis népesség is elszórt csoportokban él, de a legújabb kutatások szerint leginkább a kisrágcsálók életciklusának változása és a vörös róka terjedése a fő ok. Valószínűsíthető, hogy a klímaváltozás és a hegyvidékre befolyással bíró emberi tevékenység is közrejátszhatnak.
A kis népesség önmagában is súlyos probléma, főként, mivel ez a kevés róka is egymástól elzártan, egész kis közösségekben él. Minél több ilyen kis közösség hal ki, annál nagyobb lesz a megmaradók közti távolság, így pedig a genetikai sokszínűségük is csorbát szenved. A beltenyészetre kényszerült csapatok miatt már most negyedével esett a genetikai sokszínűség, és bár a sarki róka párt keresve igen nagy távolságokat is képes megtenni jó szaglásának köszönhetően, a most meglévő távolságok már túl nagyok számára. A kicsiny közösségek végét jelentheti az is, ha pl. egyetlen szaporodóképes nőstényét elüti egy autó, vagy a paraziták, betegségek is súlyosabban hatnak rájuk, mint egy-egy nagy csapatra.

A lemmingek életritmusa perdöntő számos sarkvidéki ragadozó, így a sarki róka élete szempontjából is. A lemmingben gazdag évek során nagy méretű rókaalom születik, a lemmingben szegény évek során azonban nem ritka, hogy egyáltalán nincsenek kis rókák. Mivel a sarki róka a vadonban ritkán él 5 évnél többet, ezért a fennmaradásához alapvető a 3-4 évente bekövetkező lemmingben gazdag évek szaporulata. Azonban a korábbi ciklikusság már nem áll fenn a lemmingpopulációban, az elmúlt 3 évtized során a skandináv hegyekben sok területen eltűntek a gazdag évek, ez pedig az ott élő rókák végét is jelentette. Egy új kutatás szerint e ciklusos szaporodás a melegebb telek hatására tűnt el, s csupán ott maradt fenn, kis területeken, ahol a tél még a „régi”. A lemmingek a hó alatt párzanak, s a rövidebbé, melegebbé váló telek ezt akadályozzák meg, a melegedés miatt eltűnik a hó alatt lévő levegős hely, ahol élnek a lemmingek, gyakorlatilag eltűnik az alkalmas élőhelyük.
A vörös róka jelentette versengés a másik fő probléma. A hegyvidék erdőiben ez a faj honos, és Skandinávia területén pont az erdők miatt is van nagy átfedés a két rókafaj élőhelyében. Azonban a hideghez kevésbé adaptálódott vörös rókák számára kedvezőbbé válik a melegedéssel a hegyek erdő nélküli területe is, főként, hogy e helyeken az emberi tevékenység is nekik kedvez. A sarki rókák egyre magasabb és egyre élettelenebb területekre szorulnak vissza, a vörös róka pedig a produktívabb, életben dúskáló alacsonyabb régiókat uralja.

A sarki róka védelme

A sarki róka, a lemming és a rénszarvas mellett a skandináv hegyvidék ikonikus állatfaja, az elsők közt érkezett a régióba a legutolsó jégkorszakot követően, és sok évezred alatt alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz. A 2009-es koppenhágai klímacsúcsot követően a sarki rókát kiemelten fontos fajként határozták meg, a klímaváltozás hatásai miatt. Norvégia és Svédország, mindketten a riói egyezmény aláírói, ennek okán a faj védelme mellett is mindketten kiállnak. Mivel a sarki róka élőhelye a két ország határvidékén húzódik, különösen fontos az együttműködés is, mind az adminisztratív hatósági, valamint az erdészek, vadőrök gyakorlati tapasztalatai, mind pedig a tudományos kutatások terén.

A faj aktív védelmében tett lépések közt szerepel a tenyésztési program, amelynek során a vadonban szabadon engedik a felnevelt sarki rókákat, féken tartják a vörös róka egyedszámát, esetleg etetik az állatokat. Mindeközben felméréseket is végeznek, genetikai elemzést az elhullajtott szőr vagy az ürülék alapján, s így az egyes területek rókái közti rokoni kapcsolatokra is fény derülhet. Azt is ellenőrizni tudják az évente tartott felmérésekkel, hogy mennyire váltak be a faj megóvására tett intézkedések.
Norvégiában 2005-ben kezdett a programjába az a tenyésztő telep, amely 8 párnak ad otthont, s évről évre számos kisróka születik, s ezek közt a legtöbbet kitelepítik a vadonba, néhányuk pedig a következő évi szaporulatért felelősként marad a telepen. A telepen a rókapárok fél focipályányi „ketrecekben” élnek, mindegyikben két mesterséges rókavár és mászásra, elbújásra alkalmas sziklák is vannak, az állatokat olyan tápokkal etetik, amelyet a rókaprém-farmokon használnak, emellett kutyatápot is kapnak, illetve ha elhullott rénszarvas van a környéken, akkor azt is megkapják. Évente 40-60 kisrókát engednek szabadon az itt született állományból, és, bár ezeknek csupán a fele éli túl az első telet a vadonban, így is jelentősen tudják növelni a természetes állományt, és sokkal nagyobb ez az arány, mint amire számítottak. A követéses vizsgálatokból azt is tudni, hogy legalább hét így kiengedett róka átlépte a határt, és már saját utódai is születtek a svéd oldalon.
A vörös róka állományának csökkentésével egyelőre nem járt együtt a sarki róka állománynövekedése, azonban azt már megfigyelték, hogy aktívabbá váltak a sarki rókák ott, ahol gyérítették a vöröst. Mindenféle védelmi intézkedés akkor a leghatékonyabb, ha lemmingben gyakori évben történik, ilyenkor sokkal több az utód és azok túlélése is sokkal nagyobb arányú.

A jövő reményei

2011 rekord jó év volt, ekkor több mint 100 alom született a két skandináv országban összesen, az 1960-as években volt utoljára ilyen számú szaporulat. A közös erőfeszítések, és a több, egymás utáni rágcsálóban gazdag év hatása lehetett ez a csúcsteljesítmény. Bár egy lépéssel közelebb került a skandináv sarki róka állomány megmentése, a cél a legalább 500 egyedből álló populáció létrehozása, s ezzel az egyes kis közösségek közti genetikai keveredés növelése. Sok jel utal arra, hogy jól haladnak a munkával: 2012 telén vándorló rókákkal találkoztak, és számos, korábban átvándorolt egyed már az új lakóhelyén szaporodik, s olyan helyszíneken is megpillantották a fajt, ahol évtizedek óta nem volt jelen. Egyes kisebb csoportok mérete elérte azt az értéket, hogy a szaporulatnak el kelljen vándorolnia, ezzel is segítve az új területek meghódítását és a genetikai változatosságot.

#sarki róka #sarkvidék #skandinávia #svédország #természetvédelem