A Sargasso-tenger különleges barnamoszata

Még ezekből az évekből származik a Sargasso-tenger baljós hírneve. Igaz, a csakis itt honos nagy mennyiségű barnamoszat miatt már a szándékai szerint India felé hajózó, de valójában Amerika felé tartó Kolumbusz Kristófnak is főtt a feje. A hajónapló tanúsága szerint matrózai a Sargasso-tengeren
haladva a számukra ismeretlen moszatot fűnek hitték, és ennek alapján szentül meg voltak győződve arról, hogy a közelben már szárazföld várja őket (és onnan került a „fű” a tengerbe).
A Sargasso-tenger azonban messze esik a szárazulatoktól, ezért aztán a matrózok hiába kémlelték vágyódva a láthatárt. Kolumbusznak mindenképp le kellett csitítania a nyugtalankodó matrózokat, hogy elejét vegye az esetleges lázadásnak, így füllentett arról, mekkora távolságot tettek meg (magának azért a pontos számokat jegyezte föl). Végül buzdító hangú beszéddel öntött lelket a csüggedő tengerészekbe.
A Sargasso-tengernek, illetve a csak itt honos moszat leírásának Jules Verne külön fejezetet szentelt egyik leghíresebb regényében, a Nemo kapitányban. A furcsa moszat burjánzására több magyarázattal is szolgált: a regény szerint talán az erős áramlatok sodorják itt össze messzi földről a sok-sok moszatot és más növényi részeket. A könyv azt is megemlíti, hogy egyes régen meghaladott
vélemények szerint talán itt feküdhetett a tenger alá süllyedt földrész, Atlantisz, és a „tengeri fű” a hajdani szárazföld mezőiről, rétjeiről szakadt föl. A történetet elbeszélő tudós a leírás szerint maga
is elcsodálkozott a moszaterdőben megfigyelt élőlények tarka sokaságán: látott tengeri csillagokat, „tengeri kökörcsineket” és „gyökérszájú medúzákat” is.