Lelkes ifjú természetfotós: Koncz-Bisztricz Tamás
Magyar és nemzetközi természetfotós berkekben egyre ismertebb a csongrádi középiskolás fiú neve.
Bár itt élsz Csongrádon, ebben a dél-alföldi kisvárosban, de szüleiddel sokat nyaralsz Zselicen. Milyen érzés az alföld sík vidékéről megérkezni a hegyek lankái közé?
Mivel alföldi vagyok, ezért ez a vidék áll hozzám közelebb, főleg a Kiskunság. Képeim java része is ott készül – Csongrádtól számítva átlagosan 30 kilométeres körzetben. Néha mégis jó kimozdulni a hegyekbe, inspiráló egy másfajta táj.
Első híres képed is az alföldön készült, bár innen jóval északabbra: a Hortobágyon. Mi annak a 2015-ös felvételednek a története?
Általános iskolás voltam, mikor édesapám kinézett magának egy csillagászati távcsövet, amiért Debrecenbe utaztunk. S ha már arra jártunk, megkértem apukámat, menjünk el a Hortobágyra. Éppen egy helyi költeményt tanultunk magyar órán, ezért érdekelt a táj. Kimentünk, és elkészítettem a fotót a gémes kútról, a lemenő nappal a háttérben.
Innentől kezdve nem volt megállás!?
Az biztos! Minden szabadidőmet odakint töltöm, természetfotózással.
Ez nagyon tág fogalom. Mi az, ami kifejezetten kedvedre van a természetfotón belül?
Nagyon szívesen örökítek meg növényeket, madarakat, emlősöket és tájakat és részleteket szintúgy. Ami a szemem elé kerül és megtetszik, lefotózom, ahogy tudom. Nem gondolom, hogy akár később is egyetlen témára korlátozódik tevékenységem, mint mondjuk Máté Bence. Persze, ő ezt a legprofesszionálisabban vitte végig! Nagyjából én ennek pont az ellenkezőjére törekszem, mármint arra, hogy minél több mindenről legyen fényképem – Daróczi Csabához hasonlóan. Említhetném Molnár Pétert is, akinek majdnem minden fajról van képe – direkt erre „megy rá”.
És akkor cserkelsz, igaz?
Gyakorlatilag igen. Fiatal vagyok, úgyhogy nagyon szeretek mozogni. Bár hozzáteszem: egyre inkább jellemez a „kiülés” – a lesezés. Fajtól függően minden. Őzeket mindenképpen cserkelni kell, mert olyan szinten kíváncsiak, hogy a rudliból egyikük biztosan kinéz magának. Ebből adódóan nekem nem kell közelebb mennem hozzá, csak guggolva kell megvárnom, hogy ő közelítsen, járjon körbe engem. Ily módon remekül el lehet érni a lényeget. Ellentétben az őzzel, vaddisznók esetén meg sátrazni kell. Vízimadaraknál pedig minél alacsonyabban, tehát a szemük magasságában kell fényképezni. Ez földön hasalást jelent adott esetben. Növényeket felkutatni, ködös napkeltéhez meg koránkelés szükséges. Aktuálisan döntöm el, mikor mit szeretnék, milyen az idő, mikor tudok felkelni…
Minden előadásomban kiemelem, hogy az emberek csak a végeredményt értékelik. Viszont arra nem gondolnak, hogy hidegben, pocsolyában guggolva fotóztam egy-egy témát, akkor eleve nem lehetett kellemes. Sokan már kisebb megpróbáltatások miatt is feladnák. Arról nem is beszélve, hogy amikor meglátnak tócsában guggolni, földön hemperegni, akkor gondolnak egyet s mást. Nekem pedig egyszerűen kényszerem van, hogy odakint legyek, s ha már így, akkor fényképezzek. Ráadásul így sok-sok olyat mutathatok meg, amit átlagos emberek aligha látnak. Legyen az ködös reggel, vagy tavaszi tőzike, amit alföldi ember ritkán lát, mert két távoli pontján nő az országnak. Hiába lát nyári tőzikét a csongrádi ember, ha nem tud róla, tehát a képek segítségével tanulni is tudnak az emberek. Ideális esetben még természetjárásra is sarkallhatnak a képek.
A tájat ritkán látjuk odafentről, hacsak nem reptetünk drónt – ahogyan te. Mesélsz a fotózásnak erről a részéről?
Tájak fotózását nagyban megkönnyíti, mert ha földön állva fényképezünk, akkor nagyon zavaróak például a vezetékek, míg odafentről egyáltalán nem. Nagyon szeretem a tájfelvételeket. Roppant relatív, mi számít annak, mert véleményem szerint az a klasszikus értelemben vett drónos tájkép az, amin látszik a horizont. Ahol nem, az csak élőhely-bemutatás, vagy részletfotó. Leginkább hangulatokat igyekszem bemutatni.
Például a tiszaalpári templomról, hajnali ködös-napos időben készült drónképed.
Valóban, de azóta kicsit más jellegű fotóim is vannak. Inkább azt említeném, hogy ezzel egyidőben, 2018-ban kaptam első tükörreflexes gépemet, egy Canon EOES 7D Mark II-t. Ezzel minőségében is kiemelkedőbb fotográfiákat készítek, mint előtte a „bridge” (haladó) gépemmel. Örömmel, főleg könnyebben tudok vele „high key” („fehér a fehéren”) stílusú fényképeket lőni, vagyis: világos tónusok felé hajlókat.
Még februárban az Őrségben jártál, milyen különlegességet találtál?
Előzőleg már kértem információt az Őrségi Nemzeti Parktól, hol tudnék kakasmandikót fényképezni, utánaolvastam milyen a környék. Eszméletlenül szép vidék! Rengeteg a téma, és eleve a táj is lenyűgöző! Harmatfűn az erdei iskolában szállásolt el minket a vendéglátó Nemzeti Park, akik előadónak hívtak Őriszentpéterre. Ez a szórványtelepülés mélyebben fekszik a körötte lévő dombok között. Eszméletlenül szépen beült a köd a „völgyben”, amikor ott jártunk, úgyhogy nem hagyhattuk ki a drónozást! Annyira más vidék, mint a Kiskunság! Óriási erdőség, és végig, mindenhol tavaszi tőzike – mintegy három óra hosszat töltöttem el fotózásukkal. Meglepetésemre eközben felbukkant egy természetvédelmi őr két rendőr kíséretében – ilyet én még nem láttam! Tőlük tudtam meg, hogy sokan szedik a védett tőzikét. Elszomorító! Utána kakasmandinkót és szellőrózsát fényképeztem, de sietni kellett, mert kezdődött az Év Természetfotósa kiállítás, amit én nyitottam meg röviden és saját előadásom. Szerencsére minden 10-20 perces távolságban volt Őriszentpétertől. Minden összejött, amit csak elképzeltem!
Mindezek után gondolom, nagyon büszke vagy, hogy ismert természetfotósokkal együtt említenek?
Kétségtelenül! Első körben megmosolyogtat, utána mégis elgondolkodom azon, mikor hallom, hogy ez egy életforma. Én szabadidőmbe kimegyek a mezőre téma után kutatni, mialatt kortársaim otthon számítógépeznek. Sokak véleményével ellentétben én pozitívan élem meg, hogy édesapámmal közösen járunk fotografálni. Ezek igazi apa-fia programok!
Fotográfusként továbbra is fontos számodra Csongrád és környéke?
Teljes mértékig! Nemzetközileg elismert képeim színhelyei mind itt készültek, mondjuk a „Jégtörők”, ami télen mutatja be a Serházzugi Holt-Tiszán élő tőkésrécéket. Minimális távolságra van a tömörkényi Fehér-tó, ahol „Az élet bölcsője” című fotóm készült. Rengetek felvételem színhelye Pusztaszer, de Csongrádot, azon belül is Körös-torokot minden előadásomon kiemelem, mennyire jó hely! Eszméletlen, milyen szép és hangulatos télen a zúzmarás az ártéri erdő! Csak egy ág reccsenése, a Tiszán lefelé úszó sirály kurjongatása és a kormoránok hangja töri meg a tökéletes csöndet, ami nálam mindent visz!
Van bakancslistád?
Az Őrségbe mindenképpen visszamennék, de számomra Erdély is mindent visz! Később pedig a Yellowstone Nemzeti Park és Szibéria van a célpontok között. Az érettségi után vadgazda-mérnök szeretnék lenni, ha minden terv szerint alakul. Természetvédelemben, állatvédelemben, erdészetben szeretnék elhelyezkedni, akár nemzeti parknál. Addig pedig a lehető legtöbb pályázaton indulok – hazaiakon és nemzetközieken egyaránt.
Az interjút készítette: Sarusi István
Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van
A méhekről még mindig a háziméhekre asszociál az emberek elsöprő többsége, ideje azonban apránként megismerni azt a rendkívül sokszínű társaságot, amelynek számtalan tagja még fullánkokkal sem rendelkezik.
Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató
Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem munkatársa Szajki Bálinttal, a 24.hu fotósával 2024 júniusában kelt útra Mongóliába.
Nagy kihívás előtt áll a természet
A csapadékminták átalakulása komoly próbatétel elé állítja a fajokat.
Az év madarának nyomába eredtek a szakértők
Az MME munkatársai a kerecsensólymok helyzetét próbálják jobban megérteni.
Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát
Úgy tűnik, remek evolúciós modellt jelenthet egy hal az új tulajdonságok, új szervek kialakulásának vizsgálatához.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
