Későn érkező madaraink egyike a sárgarigó
Március havában még nagyon becsapó lehet az első felcsendülő sárgarigó (Oriolus orilus) ének, akkortájt gyakran utánozzák a seregélyek. Azonban április végén már más a helyzet!
A sárgarigók afrikai szállásukról érkeznek haza, így történt ez április 25-én is, mikor a Tüskevári-erdőben éppen a fakusz részére kihelyezett mesterséges odúkat ellenőriztem. (Az odúkban már kirepülés előtt állnak a fakusz fiókák.) És akkor felcsendül az első sárgarigó ének, két hímet is sikerült látni, hallani.
Nagyon szépek a sárgarigó régi, népi elnevezései, úgymint a aranymálinkó, (személy szerint ez a madárnév a legszebben csengő) szolgabíró, sárga venyhe, aranybegy, huncutbíró és lórió.
Sík-és dombvidéki ligetes erdők, nagyobb kastélykertek, temetők, fasorok, gyümölcsöskertek költőmadara. Fészke a madarak között igazi remekmű, fák ágvillájában mesterien, szinte művészi ügyességgel szövi a fészekcsészét, amely, növényi rostokból áll. Maga a fészekcsésze az ágvillában csüng lefelé, ebben költi 4-6 fehér alapon feketén rajzolt tojásait. Évente egyszer költ, de ha első meghiúsul, akkor pótköltésbe kezd. Sok rovart, hernyókat, cserebogarakat fogyaszt. Gyümölcsérés idején nagy kedvence a szeder, vadcseresznye. Éneke pedig szinte mindenki számára ismerős, a huncut a bíró!
Megpillantani igen nehéz, csak akkor tudjuk mikor magasan a lomkoronában egyik fáról a másikra repült át, ekkor a aranyló sárga színe nagyon szembetűnő.
Védett madárfaj, természetvédelmi értéke 25 000 forint.