Túlbecslőek lehetnek a kameracsapdás állatfelmérések

A kameracsapdákat, vagyis a mozgásérzékelővel ellátott, s az állat közeledtére aktiválódó automata kamerákat a sarkvidéktől a dzsungelekig alkalmazzák nagy sikerrel, az így születő felvételek nemcsak bepillantást engednek egy-egy régió, vagy állatfaj „titkos életébe”, hanem arról is árulkodnak a szakértő szemeknek, hogy egy veszélyeztetett fajból hány egyed él egy helyen. Kameracsapda segítségével fedeztek már fel rég kihaltnak hitt állatfajokat is, és igen fontos szerep jut e technikának az állományfelmérésben, mind az egyedszám, mind a demográfiai eloszlás tekintetében. Különösen fontos ez az olyan, rendkívül félénk, rejtőzködő életmódú, nehezen megközelíthető fajok esetében, mint a hópárduc (Panthera uncia).

Először 1986-ban Dr. Rodney Jackson biológus használt először, még privát készítésű, kameracsapdát a hópárduc megfigyelésére, azóta az állat közép-ázsiai hegyvidéki élőhelyének 2 százalékán vannak kihelyezett kamerák, és rögzítik hosszú évek óta a felvételeket erről a rendkívül ritka és félénk nagymacskáról. Az így született felvételeken látott egyedek számát kiterjesztették, s a teljes világállományt 8000 egyedre becsülték, ez alapján a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a fajt 2017-ben levette a veszélyeztetett fajok listájáról, tette mindezt annak ellenére, hogy az élőhely zavarása, a klímaváltozás és az orvvadászat továbbra is fenyegetik a hópárducok állományát.

A faj veszélyeztetettből, az eggyel alacsonyabb kategóriát jelentő, fenyegetetté való átsorolásával sokan nem értettek egyet. Ezt egy svéd-amerikai tanulmányban részletezték is a szerzők, a tudományos cikk Scientific Reports  folyóiratban jelent meg, ahol kifejtették, hogy milyen hibalehetőségek rejlenek a kameracsapdás állománybecslésben. A kutatócsoport ellenőrzött körülmények közepette készült kameracsapdás felvételek teszt jellegű vizsgálatával bízott meg különböző embereket, s az így született eredmények alapján vont le a módszerre vonatkozó következtetéseket.

A kameracsapdák felvételein megjelenő állatokat a mintázatuk egyedisége alapján lehet megkülönböztetni, így például a tigriseket azok csíkozása, a gepárdokat vagy épp a hópárducokat a bundájuk foltjai alapján. E mintázat minden egyed saját jellemzője, s a közvélekedés szerint biztonsággal beazonosíthatóak, viszont valójában soha senki nem tesztelte, hogy mennyire pontos az azonosításuk a kameracsapdák felvételein. Ez azt jelenti, hogy a kameracsapdás vagy fotós felmérések hamis adatokat adhatnak abból adódóan, hogy esetleg nem megfelelő az állatok eltérő egyedeinek azonosíthatósága, de nem világos, hogy milyen hibaszázalékkal működtethető ez az egyébként igen elmés és hasznos módszer.

A kutatócsoport állatkerti hópárducokról készített kameracsapdás felvételeket, azokról utómunkával eltávolították az állat környezetét (amelyből könnyű lett volna az egyedeket azonosítani), így a tesztalanyok a képen csak magát a nagymacskát látták. A felmérés során  vizsgálták szakemberek és nem szakemberek hópárduc-felismerő képességeit.

A felmérésből az derült ki, hogy a felvételeken átlag 12,5 százalékos hibaaránnyal tudták csak azonosítani az egyedi párducokat. A különböző típusú tévedések közül kimagasló volt az, hogy nem létező állatot is beleláttak a fotókba, vagyis párductöbblet keletkezett. Az ilyen „szellem” párducok a teljes tesztelt állomány 31 százalékát tették ki a nem szakértő, és 25 százalékát a szakértő megfigyelők adataiban.
A teljes populációra számítva a megfigyelési hibából adódó többlet 33-50 százalékos volt, vagyis ennyivel nagyobbnak tűnt a teljes állomány az ellenőrzéseket követően a valós méretnél. Bár a tapasztalt szakemberek kisebb hibaszázalékkal dolgoztak, az nem világos, hogy mi tette őket jobb megfigyelőkké, mint az átlagos alanyokat.

A kutatók hangsúlyozták, nem a kameracsapdás felmérések ellen készült a tanulmányuk, nagyon is fontos, és hasznos eleme az ökológiai vizsgálatoknak ez a módszer, azonban tisztában kell lenni a korlátaival, hisz egy felülbecslés súlyos következményekkel járhat egy állat jövőjére nézve, ha rossz döntést eredményez.  Mivel most csak a speciális mintázatú nagymacskáról volt szó, érdemes lenne más, kameracsapdával megfigyelt és felbecsült állományú vadállatra is kiterjeszteni a vizsgálatot, hogy azok esetében is világossá váljon a módszer hibalehetőségeinek fajra jellemző aránya.