Fogyatkozó lápok növénye az alacsony pozdor

A ma már alig találkozunk lápokkal, nagy részüket lecsapolták, beszántották, amelyeket nem kezeltek, özönnövények lepték el, vagy kiszáradásnak indultak.

Vannak azért üde foltok, jobb állapotú lápok. Több írásomban megemlítettem már a Sárosfői-tavakat, szeretek erre kirándulni, egyrészt mert gyermekkoromban itt kezdtem el madarászni. 1992. áprilisában itt Sárosfőn figyeltem egy nádasban éneklő nádiposzátát, mikor odatoppant mellém egy madarász, és megkérdezte, hogy a rétisast figyelem-e. Majd szkópomat ráirányította a távolban lévő hatalmas tölgyfa csonkján csücsülő sasra. Leírhatatlan volt az élmény, nem árultam el neki, hogy nem is tudtam, hogy ott van.
Ezeket hívjuk meghatározó pillanatoknak az ember életében, amelyre gondolva mindig libabőrösek leszünk. Nos, itt a tavaknál és környékén a madarak mellett számtalan csoda ért már. Annak idején a malomban Ottó bácsi lakott, kerékpáromat mindig nála tettem le. A Sárkány-réten ebben az időben lovas kocsival hordták le a kaszált szénát, még arra is emlékszem, hogy egy nagyon csinos lányka ült a kocsira vetett boglya tetején.
Az idő múlásával a rét (láprét) képe nagyon megváltozott. Most már kezd visszatérni az élet a természetvédelmi beavatkozásoknak köszönhetően. Minden kora tavasz ezen a réten fogad, haris „harsogós”, kerti geze énekétől hangos időszakok.

És a virágok! A védett alacsony pozdort (Scozonera humilis), melyet sokat kell keresni errefelé, de találkozhatunk vele. A laikusok számára, a gyakori réti bakszakállra nagyon hasonlító fészkes virágzatú növény eredetileg a jó vízgazdálkodású, mocsaras erdők növénye volt, de fennmaradt az ezek helyén létrejött lápréteken, sőt néha kaszálóréteken is. A termőhelyének a kiszáradását nehezen viseli el, ennek következtében eltűnt a felülvetett vagy műtrágyázott gyepekről.
Idehaza visszaszorulóban van, jelentősebb állományai alig ismertek. Indikátor növény, csak a jó állapotú lápokon él meg. A Bakonyalján további két ismert állománya tenyészik, az egyik lápon kora tavasszal sárgállik tőle a rét.
Természetvédelmi értéke 5 000 forint.