Pongrác2021. május 12., szerda
Természet

Mikroműanyagok ragadozó madarak szervezetében

2020.05.28.MTI
National Geographic Magyarország

Műanyag mikroszemcséket vízi és szárazföldi ragadozó madarak - többek közt sólymok, baglyok és rétisasok - szervezetében is találtak amerikai tudósok.

Egy halászsas a Perzsa-öböl közelében.
Forrás: Getty Images

A Közép-floridai Egyetem (UCF) tudósainak új tanulmánya, amely a igazolta a műanyag jelenlétét és mennyiségét is, az Environmental Pollution című tudományos folyóiratban jelent meg.

A ragadozó madarak egy jól működő ökoszisztéma kulcsfontosságú szereplői, az emésztő rendszerükben felhalmozódó, 5 milliméteresnél kisebb műanyag darabkák mérgezéshez, pusztuláshoz vezetnek.
„Ha a csúcsragadozók populációja vagy egészségi állapota változik, az befolyásolja a táplálékláncban alattuk álló állatok, organizmusok és élőhelyek körülményeit” – mondta Julia Carlin, a tanulmány vezető szerzője, az UCF biológia szakos végzős hallgatója.
Először az 1960-as években észlelték, hogy műanyagszemcsék kerültek az állatok emésztő rendszerébe, de csak a 2010-es években került a figyelem középpontjába a probléma.
Korábbi tanulmányok halak, tengeri madarak és planktonevő gerinctelenek bélrendszerében találtak mikroműanyagokat, újabban pedig több jelentés szólt cetekről, amelyek több kilogramm műanyagtárgy felfalásába pusztultak bele.
A ragadozó madarakat eddig nem vizsgálták tüzetesebben, részben védett státuszuk miatt. Carlin és kollégája a floridai Maitland ragadozómadár-központjával együttműködve jutott adatokhoz. A központban sebesült ragadozó madarakat gyógyítanak. 63 olyan madár gyomortartalmát vizsgálták meg, amelyek vagy holtan érkeztek az intézménybe, vagy befogadásuk után egy napon belül elpusztultak. Az állatok Florida középső részén éltek.
A vizsgált ragadozók mindegyikében találtak mikroszemcséket, a 63 állatban összesen majdnem 1200 műanyagdarabkát. A leggyakoribb típus (a szemcsék 86 százaléka) mikroszál volt, mely nagyrészt mosógépekből leengedett víz révén kerül a környezetbe.

Hozzászólások

A természetvédelmi őrszolgálat bölcsője

A természetvédelmi őrszolgálat bölcsője

Nádasokkal tarkított vízfelületek, mocsaras részek, napfényben megcsillanó kis hullámok. A vízimadarak és más vizel élőhelyet kedvelők otthona - ez a Kis-Balaton.

Az állatok is nevetnek

Az állatok is nevetnek

Számos állatfaj játékos viselkedése során a mi nevetésünkhöz hasonló jellegű hangot ad ki.

Védett sás a Sárkány-réten

Védett sás a Sárkány-réten

Mikor még a rendszerváltás előtt itt jártam, a Nemeshany határában elterülő láp- és mocsárréteken, akkoriban még lovas szekerekkel hordták ki a frissen kaszált szénát a falu állatainak.

6 kilométer magasan szállnak át a nádirigók a Szahara felett

6 kilométer magasan szállnak át a nádirigók a Szahara felett

A nádirigók a telet Afrika Szaharától délre eső vidékén töltik, egy új kutatás a vándorlásukat vizsgálta.

Hadgyakorlat és természetvédelem

Hadgyakorlat és természetvédelem

A Gönyűi-homokvidéket bemutató előzetes 8. része rendhagyó témát boncolgat. Az akciófilmeket idéző izgalmas képkockák egy percbe sűrítve mutatják be a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred hadgyakorlatát.

National Geographic 2021. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket