2020. május asztrofotója: A Fiastyúk
Mutathat-e újat az égbolt egyik legszembetűnőbb, legismertebb csillaghalmaza?
Majzik Lionel a Bika csillagképben megfigyelhető Fiastyúkot örökítette meg maratoni munkája folyamán. Szabad szemmel hét csillagot lehet benne egyértelműen elkülöníteni, de kisebb binokulárral már jóval többet is összeszámolhatunk. Európából és Észak-Amerikából nézve elég magasan delel, így nem meglepő, hogy az egyik legtöbbet fényképezett mély-ég objektum. Jelen sorok írásakor a NASA APOD (a nap csillagászati képe) oldalán 159 találat kapcsolódik a Messier 45-ként is ismert csillaghalmazhoz. „Nagy örömömre, ebben a számban benne van a 2020. április 1-jén készült Fiastyúkot, Vénuszt és Nemzetközi Űrállomást egy képen megörökítő Kozmikus forgalom című fényképem is, amit 2020. április 3-án választottak a nap képének” – mondja a fotó készítője, Majzik Lionel.
A nagyjából négy teliholdnyi területet elfoglaló csillaghalmazhoz a számítások szerint több mint ötszáz csillag tartozik. A közös jellemzőjük, hogy egyforma sebességgel és azonos irányba mozognak; távolodnak tőlünk, vagyis látszólag egyre jobban szűkül a halmaz területe. A mozgás természetesen emberi léptékkel nézve lassú, de érdemes tudni, hogy néhány tízezer év múlva már látványos változások lesznek benne. Érdekesség, hogy a Magyarországon közismert Fiastyúk elnevezést a hazai mondavilág alakította ki. A monda szerint egy tündér kereste kedvesét, és mivel egy ajándékba kapott aranytyúk és hat csibe segítségével megtalálta, ezért hálából felhelyezte őket az égboltra. Ismert olyan hazai monda is, ami szerint a Fiastyúkot Szent Péter vitte fel az égre, ahol később csirkéket költött.
„A fényképem egyik célja az volt, hogy bemutassam a 444 fényévre található halmaz környezetét is. Megfigyelhető, hogy a fényes kék csillagok megvilágítják a porfelhőt. A porfelhő nem a halmaz része, sőt kifejezetten ellentétes irányba mozognak; vagyis amikor elhagyják majd egymást, akkor jelentősen meg fog változni a Plejádok fotografikus kinézete.
A fényképet 2019-2020 fordulóján, három fagyos éjszakán át készítettem, a Pest megyei Tápióbicskéről, egy 8 centiméteres lencsés távcső és a hozzá csatlakoztatott Canon EOS 1300D fényképezőgép segítségével. A feldolgozáshoz összesen 10 órányi expozíciót átlagoltam. Az ekliptika közelsége miatt az utómunka során figyelnem kellett a látómezőn áthaladó négy fényesebb kisbolygóra is. A nyomukat az átlagolás eltüntette, de a weboldalamon megtekinthető egy-egy animáció a Mars és a Jupiter pályája között keringő égitestek mozgásáról. A nagy mennyiségű nyersanyag precíz, szakszerű feldolgozása hónapokon át történt, amelynek végeredménye májusra készült el” – foglalta össze projektjét az asztrofotós.