Kihaltnak vélt méhfajra bukkantak Floridában

A felfedezésekor is biztosnak tűnt, hogy ritka állatfajról van szó, amely egy szintén ritka növényfajhoz kötődő életű. Az Osmia calaminthae nevű faliméhfaj kb. 1 centis, fémesen fénylő indigókék, egy szintén ritka, mentafélék rokonságába tartozó illatos cserje, a Calamintha ashei beporzója s pollenjének gyűjtője, és nem ismert, hogy a méh más növények pollenjét is összeszedné. (A faliméhek az üregekbe épített, „egyszemélyes” ivadékbölcsőikben raktározzák el a következő generáció számára a felnövekedéshez szükséges tápanyagot, pollen formájában.) A felfedezést követően néhányszor sikerült újra megtalálni, azonban 2016 óta nem bukkantak a nyomára a fajnak, félő volt, hogy kipusztult.

Chase Kimmel, a Floridai Természettudományi Múzeum szakembere márciusban jelezte, hogy mégis él még a ritka méhfaj, számolt be a Smithsonian Magazin. „Amikor először megláttam a méhet, nem hittem a szememnek, újra és újra végig kellett nézegetnem a határozójegyeit, minden egyes példánynál egyenként, hogy tényleg erről a fajról van-e szó” – mondta Kimmel. A szakember és kollégái összesen 17 példánnyal találkoztak, és egyszerre háromnál többet sose láttak belőle. Ahhoz, hogy az állatnak védettséget szerezzenek, számtalan helyszínt bejártak a táplálékát adó cserje élőhelyén, a Lake Wales Sand Ridge nevű, az állam hossztengelyén húzódó homokhátságon. „A homokhátság igen speciális környezet, amelyben a cserjés bozót egyedi összetételű, csak erre a helyszínre jellemző. A méhfajnak életet adó virág is csupán néhány kis területen honos, kimondottan a hátságon” – magyarázza Kimmel. Ezzel arra céloz a szakember, hogy a méhfajnak valószínűleg mindig is ez a kicsiny terület volt az egyetlen otthona. „Az eleve kis élőhely azonban az elmúlt évtizedekben tovább csökkent, és fragmentálódott is, mivel jórészt a citrusféléket termelő farmok foglalják el a területet, így az apró kék méhnek még nehezebb dolga lett. Bár bizonyíték nincs rá, hogy a mezőgazdaságban használt rovarirtók károsan hatottak állományára, az élőhelyétől csak néhány méterre vannak ezek a mezőgazdasági területek, így valószínű, hogy találkoztak a vegyszerekkel.”

A virág, és rajta a pollent gyűjtő kék méh

Forrás: Zookeys

Sok dolgot nem tudunk még e méhfajról, hisz alig egy évtizede fedezték csak fel, az azonban már ismert, hogy egészen különös módon gyűjtöget. Amikor meglátogatják a virágot, a fejükkel kétszer vagy négyszer gyorsan bólintanak. Kimmel és kutatótársai úgy vélik, hogy ezzel segítik elő, hogy a virágról a pollen elszabaduljon, azonban a cserje virágain látott 23 másik méhfaj egyike sem járt el hasonlóan a megfigyelések szerint. „Ez a viselkedés egyúttal azzal is együtt jár, hogy a méh sokáig az arcán cipeli a pollent, ez pedig szintén igen ritka dolog” – tette hozzá Kimmel. „Fura, hogy nem takarítja le gyakrabban az arcát, s nem söpri az ott megtapadt pollent a potrohára, ahol szállítja egyébként. Úgy tűnik, hogy az arcán a szőrszálak a pollen gyűjtésére specializálódtak, azonban pontosabban tanulmányozni kellene még a méhet, hogy biztosak lehessünk benne, valóban erről van szó.”
Nem lehet azt se tudni egyelőre, hogy miért indigókék árnyalatú a méh, Floridában legalább 9 kék méhfaj él, az a közös bennük, hogy mindannyian csak tavasszal repülnek, ezért is volt fontos most kutatni ezután a méh után. Különösen nehéz dolog egy ritka rovart tanulmányozni, ha annak még az élete is rövid időszakra korlátozódik, mint e méh esetében: március közepétől április végéig bukkantak csak rá mind ez idáig. A kutatók viszont igyekeznek a lehető legtöbb adatot összegyűjteni, hogy a méhfajt védetté tudják nyilváníttatni mihamarább.

Kimmel ugyan nem tudja megmondani, hogy mennyi élhet ebből a különleges faliméhből, ám bízik benne, hogy a következő években újra gyarapodni fog az állománya. Az idei felbukkanása északabbra tolta ki az ismert élőhelyük határát. A felfedezésük idején csak 4 elkülönült területen bukkantak fel, idén tavasszal viszont az eredeti négyből három helyen, de emellett hét új helyszínen is rátalál Kimmel a kék méhekre.
„Nagyon tikkasztó idő van a homokhátság bozótosaiban, minden óráért megszenvedek, amit ott kell tölteni, ám, amikor rábukkanok a méhre, tudom, hogy megéri, hisz minden lépéssel egyre többet tudunk így meg erről a különös fajról” – fejezte be Kimmel.