Egyre gyorsabban fogyatkozik a szárazföldi gerincesek állománya

Paul Erlich, a Stanford Egyetem populációbiológusa és kutatótársai a 2015-ös tanulmányukban hívták fel a figyelmet arra, hogy a földi élővilágot érintő hatodik nagy kihalási hullámban vagyunk, öt évvel később azonban egy új vizsgálatot végeztek, s ebből a helyzet még elkeserítőbbnek tűnik. Az eredményeik, amelyeket az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ben tették közzé, azt jelzik, az élőhelyek pusztítása, a vadállat-kereskedelem és más, negatív emberi hatások sok száz fajt tüntettek már el az élet palettájáról, s sodortak számtalan másikat a kihalás szélére, példátlan gyorsasággal.

E folyamatok egy része azután tovagyűrűzve az embert magát is veszélyeztető elemmé válik, erre jó példa a most zajló koronavírus világjárványa.

Ha egy populációt vagy egy fajt megsemmisítünk, akkor magunk alatt vágjuk a fát, s a saját létfenntartó rendszerünket tesszük tönkre. A veszélyeztetett fajok megóvása nemzeti és globális vészhelyzet, amelyet a kormányoknak, intézményeknek a vele egyébként összefonódó klímaváltozással azonos fontossággal kellene kezelniük.  (Paul Erlich)

Az emberi népesség növekedése, az élőhelyek pusztítása, a vadállat-kereskedelem, a környezetszennyezés és a klímaváltozás fajok ezreinek (ne feledjük: csupán gerincesekről van most szó!) eltűnését eredményezik. Az ökoszisztémák működőképessége, s az, hogy el tudják-e viselni a változásokat, azon múlik, mennyire épek, mennyire maradtak fenn a fajok közt sok millió év alatt kialakult kapcsolatrendszerek. Ezek híján a klímánk fenntartását segítő, a vizeinket tisztító vagy éppenséggel a haszonnövényeinket beporzó életközösségek összeomlanak, s nem védik meg az emberiséget a természeti katasztrófák vagy a betegségek kockázataitól.

A helyzet felmérését a súlyosan veszélyeztetett státusú fajok elterjedésének és egyedszámának vizsgálatával végezték el a kutatók, a Természetvédelmi Világszövetség és a BirdLife International (madárvédelemmel foglalkozó világszervezet) adatbázisai alapján. Leválogatták azokat a fajokat, amelyek kevesebb mint 1000 egyedből állnak, ez 515 fajt, az adatbázisokban vizsgált fajok számának 1,7 százalékát jelenti. E fajok mintegy felének 250-nél is kisebb az egyedszáma, a legtöbb a trópusi és szubtrópusi övben honos, ahol az emberi beavatkozás a legsúlyosabb hatású.

Az elterjedési adatok alapján kiszámították, hogy ezen 515 fajnak összesen 237 000 egyedi populációja már eltűnt az élet színpadáról az elmúlt 120 év során. Az egyes populációk eltűnésének is súlyos hatásai vannak, például, amikor a kelp (tengeri hínár) fő kártevőjeként ismert tengeri sünöket fogyasztó tengeri vidrák 18. századi túlvadászata miatt a kelp elkezdett pusztulni, kihalt az ebből táplálkozó tengeritehén-faj.
„Fajok millióinak a sorsát fogja meghatározni az, amit a következő két évtizedben teszünk a kihalási válság megoldására” – magyarázta Gerardo Ceballos, a kutatás vezető szerzője, a Mexikói Autonóm Egyetem ökológusa. „Ez a legutolsó lehetőségünk, hogy megelőzzük a számtalan, a természet által nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatás végleges összeomlását.”

A kutatók szerint a veszélyeztetett fajok elvesztése dominóeffektussal bír, s a többi, egyelőre kevésbé súlyos helyzetű fajra is kihat. Azon fajok, amelyek egyedszáma 5000-nél kisebb, 84 százalékban azonos élőhelyen laknak, így láncreakció indulhat be, ahol egyetlen faj kihalása destabilizálja az egész ökoszisztémát, s annak többi faját is a kihalás szélére sodorhatja. „A kihalás kihalást terem” – vallják a tanulmány szerzői, s a fentiek alapján azt javasolják, hogy minden 5000 egyednél kisebb létszámú fajt is minősítsen a Természetvédelmi Világszövetség súlyosan veszélyeztetettnek.

A kutatók számos más gyakorlati javaslatot is tettek, többek közt a vadállat-kereskedelem teljes körű betiltását, függetlenül attól, hogy mi célból fogják be az adott állatot (élelem, „gyógyszer”-alapanyag, vagy egzotikus házikedvenc). „Csak rajtunk múlik, milyen világot hagyunk a következő generációkra: egy fenntarthatót, vagy egy elhagyatottat, üreset, amelyben az általunk eddig épített civilizáció nem tovább építkezik a múlt sikerein, hanem darabjaira hullik” – figyelmeztetett a kutatás társszerzője, Peter H. Raven világhírű botanikus, természetvédő, a Missouri Botanikus Kert egykori igazgatója, ma  tiszteletbeli elnöke.