Hogyan lett húsevő a Vénusz légycsapója?

A rovaremésztő növények több technikát is kidolgoztak a zsákmányok elejtésére. A Vénusz légycsapója (Dionaea muscipula), az aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa) és a harmatfüvek közé tartozó Drosera spatulata például mozgó csapdákat használnak. Utóbbi felcsavarja ragadós mirigyszőrökkel borított leveleit, amikor szúnyogok szállnak rá, a jól ismert Vénusz légycsapója pedig módosult, összecsukódó leveleket használ, miután az azokon lévő érzékelőszőrök jelezik a préda jelenlétét. Az aldrovanda is összecsukható csapdát használ, azonban víz alatti életmódja miatt a szúnyogokat lárvaként fogja el. Mindhárom növény a harmatfűfélék családjába (Droseraceae) tartozik.

Jörg Schultz és Rainer Hedrich, a Würzburgi Egyetem munkatársai a három növény genomját szekvenálták, hogy megértsék a csapdák eredetét – számol be a Science magazin. A szakértők a három rokonfaj genetikai adatait további kilenc növényével is összevetették.

A csapat arra jutott, hogy az evolúciós kulcspillanat mintegy 60 millió éve jött el, amikor a három faj közös ősénél megduplázódott a teljes genom – a folyamat a genetikai sokféleség fenntartását segíti. A jelenség olyan géneket szabadított fel, melyek a gyökerekben, levelekben és érzékelőkben segítették a zsákmány észlelését és megemésztését. A növények például úgy hasznosították újra a gyökerekben a tápanyag-feldolgozást támogató géneket, hogy azok eztán a leveleikben a rovarok elfogyasztásához járuljanak hozzá. Kenneth Cameron, a Wisconsini Egyetem kutatója és a tanulmánytól független szakértő szerint lenyűgöző, hogy az eredetileg gyökereket szabályzó gének a levelekben fejeződnek ki.

Schultzék úgy gondolják, hogy e három fajtól függetlenül a kancsókáknál is kialakult hasonló. A szakértők ezzel két új eredetet vázolnak a már ismertek mellett: úgy tűnik, hogy az evolúció során a rovaremésztés legalább hatszor fejlődött ki a növényeknél.