National Geographic Magyarország

Ahogy a sasok állománya növekszik New England területén, egyre gyakoribbá válnak az összetűzések az agresszív vízimadárral.

2019 júniusában egy vadvédelmi felügyelő a Maine állambeli Bridgtonban furcsa telefonhívást kapott: egy tóban egy fehérfejű rétisas (Haliaeetus leucocephalus) teteme lebeg. Akkoriban a biológusok úgy hitték, hogy talán lelőtték, vagy megmérgezte a horgászok által használt ólomnehezék, mindkettő elég gyakori halálok a vad madarak esetében.
Most azonban elkészültek a vizsgálati eredmények, és sokkal bizarrabb halálokra derült fény: a madarat egészen pontosan szíven szúrták. No és mi volt a gyilkos fegyver? Egy jeges búvár (Gavia immer) csőre, számolt be a nationalgeographic.com.
Ez volt az első alkalom, hogy dokumentálták, amint egy jeges búvár elpusztított egy sast, mondta Danielle D’Auria, a Main Állam Halászati és Vadvédelmi Hatóságának vadbiológusa. D’Auria szerint nem messze egy elpusztult búvárcsibét találtak, s ebből arra lehet következtetni, a sas rabolni akart fészekből, s a madárszülő ekkor támadhatott a sasra. E jelenség egyre gyakoribbá válik, ahogy a fehérfejű rétisasok – 1970-es években még a kihalás szélén álló – állománya növekszik. A jeges búvárok és a sasok is csúcsragadozók, s versengenek is az értékes területekért a Highland-tavon, ahol az említett eset is történt.
A jeges búvárok nyugodt és békés madárnak tűnnek, azonban képesek igen vadul viselkedni és megtámadni bármi, a kanadai lúdtól kezdve az amerikai barátrécén keresztül a többi jeges búvárig; fajtársaikkal kerülnek legtöbbször összetűzésbe.
„Évezredek óta így zajlanak a dolgok” – magyarázta John Cooley, a New Hampshire-i Jeges Búvár Védelmi Bizottság rangidős biológusa. „A tavainkon is érvényes, hogy a legrátermettebbeké a túlélés joga.” Valószínűleg azért nem észleltek eddig hasonló összecsapásokat a kutatók, mert egyszerűen nem volt ehhez elegendő fehérfejű rétisas. A madár állománya ma az egész USA területén pár százezres, Maine-ben is több mint 700 fészkelő pár él, és 2007-ben a veszélyeztetett fajok listájáról is lekerült. Azonban az eset azt is elmondta, hogy nagyon sokat kell még tanulnunk a korábban veszélyeztetett státusú állatok viselkedéséről.

Erőszakos jeges búvárok

Ahelyett, hogy a felszínen esnének neki az ellenfelüknek, a jeges búvárok a víz alá merülnek, majd torpedóként kilövik magukat onnan, s csőrükkel megszúrják a másik madarat, amely rendszerint egy fajtársuk, mondta D’Auria. „A területért folyó versengéseik során ez teljesen hétköznapi. Néha a megszúrt búvár képes felépülni a sérüléséből, máskor viszont nem” – magyarázta a szakember. Cooley elmesélte, hogy látott egy jeges búvárt, amelynek a mellcsontja telis-tele volt így szerzett lyukakkal. „Az általunk bevizsgált elpusztult búvárok több mint felének olyan sebhelyei vannak, mint a sasé volt.” Emellett a jeges búvárok igen hosszú ideig is élnek, egy gyűrűzött madár New Hampshire-ben legalább 26 éve védelmezi ugyanazt a territóriumot. „Egyszerűen a saját kis királyságuk a tó, amelybe már rengeteg energiát fektettek” – mondta Cooley.

A madár madarat eszik

A kifejlett jeges búvár több mint 5 kilós, így általában túl nagy a sas számára ahhoz, hogy megölje és visszarepüljön vele a fészkére, azonban a búvárcsibék tökéletes zsákmányt jelentenek neki. A kutatók csak most tudják felmérni, hogy milyen hatása van a gyarapodó saspopuláció a jeges búvárok népességére, New England területén. Egy Cooley vezetésével készült tanulmány alapján azok a búvár fészekaljak, melyek sasok élőhelye közelében vannak, sikertelenebbek. Ez nem feltétlenül rossz dolog, mondta Eric Hanson a Vermont Ökológiai Kutatóközpont búvárokkal foglalkozó biológusa. „Egyensúly alakul ki. A sasnak ennie kell, a búvár pedig legjobb tudása szerint fogja védeni a fiókáit.”
Jó hír, hogy Vermont államban kissé gyarapodik és stabil a jeges búvárok létszáma, hasonlóan jó a helyzetük Maine-ben, ahol D’Auria szerint a New England-i állomány 70 százaléka él, ám New Hampshire-ben és Massachusettsben veszélyeztetettek a parti építkezések, a horgászcsalik, és a klímaváltozás miatt.

Természetes problémák

Bár a jeges búvár és a fehérfejű rétisas nem fogják egymást a kihalásba sodorni, úgy tűnik, újraszervezik az egykori közös életüket, mondta Cooley.
Számtalan példa van. Amikor a természetvédelmi munkák eredményeként a kúpos fóka visszatért Cape Cod-ra, a fehér cápák is rögtön követték őket. A 90-es évek közepén pedig, amikor a Nemzeti Parki Szolgálat visszatelepítette a farkasokat a Yellowstone-ba, egy csomó környezeti változás követte a jelenlétük miatt átalakuló ökoszisztémát.
Most egyszerűen csak annyi történt, hogy egy jeges búvár elpusztított egy olyan sast, amelynek védelmét az amerikaiak többsége magáénak érzi. Azonban Cooley elmondta, hogy bár a sas számára szomorú véget ért a történet, a cél a fajok egyensúlyának helyreállítása. „Azt szeretnénk, ha csak az ilyen természetes problémák maradnának e madarak számára és nem az ember által keltettek, mint a vezető halálokként ismert horgászcsalik esete. Szeretnénk megérni azt a napot, amikor a sas támadása lesz a legdurvább dolog, ami egy jeges búvárral történhet”- fejezte be Cooley.

#természetvédelem