Egy látványos jelenség kétféle arca
A késő délelőtti órákban rendkívül látványos halójelenség díszlett Veszprém égboltján.
A hazánk jelentős területe felett húzódó, 10-12 km magasságban lévő vékony felhőlepel mikroszkopikus jégkristályain megtörő napfény ezúttal igen élénk színekben pompázó halójelenséget produkált. Bár maga a jelenség nem különösebben ritka, az, hogy ennyire pazar színei voltak, már különlegessé tette, ehhez arra volt szükség, hogy a felhőzet magasságában nyugodt légköri körülmények uralkodjanak. A felvételeken két körívet láthatunk, a belül lévő a szabályos kört alkotó 22 fokos haló, ám egészen közel hozzá, a szabályos körtől kissé eltérő, némiképp lapított körként a körülíró ív is megjelent. A jelenséget hatszöghasáb alakú jégkristályok okozzák, és a napmagassággal együtt változik a körülíró ív alakja is, egészen nagy (csak trópusokon elérhető) napmagasságnál teljesen szabályos körré áll össze, míg kisebb napmagasságnál almára hasonlít az alakja. Hazánkból most egy, e két fázis közti átmeneti állapotot lehetett megfigyelni. A folyamatosan változó felhőzettel csak kicsit változott a jelenség látványa, hol erősebben, hol kissé halványabban látszott, de több órán keresztül jelen volt a város feletti égbolton. A látványos halójelenségek sokszor csak rövid ideig megfigyelhetőek, most azonban a ritka élénk színek ritka hosszan kitartottak.