ICARUS: állatok vándorlása a világűrből

A 2020 nyarán induló ICARUS globális programjának célja, hogy a világ állatainak vándorlását a legmodernebb technológiával kövesse, és segítse a természetvédelmi munkát.

Az orosz-német közös munkával üzemeltetett ICARUS (International Cooperation for Animal Research Using Space – vagyis nemzetközi együttműködés az állatok világűrből való megfigyelésében) projektben számtalan nemzet kutatóintézetei, egyetemei és egyéb tudományos intézményei is részt vesznek. A projekt egyik technikai feltétele az az antenna volt, amelyet a Nemzetközi Űrállomásra két évvel ezelőtt szerelt fel két orosz űrhajós egy űrséta során, s legalább ennyire elengedhetetlen része az, hogy az állatokra applikálható nyomkövető jeladókat miniatürizálni lehetett. Az Űrállomáson lévő antennával a bolygó sarkvidékei kivételével bárhol járó állatok mozgása követhető, az antenna, és a hozzá csatlakozó berendezések tesztje a felszerelés óta eltelt idő alatt bizonyított.
Miben változott az elmúlt évszázadban például a madármegfigyelés? Míg száz éve egy gyűrűzött gólya vándorlásáról úgy szerezhettek információt a korabeli ornitológusok, hogy valaki személyesen megpillantotta a madarat, és a gyűrű számát leolvasta, ma ezzel szemben GPS követi méteres pontossággal az állat mozgását minden percben, de nemcsak a gólya helyét, hanem pl. a repülése közben uralkodó szélviszonyokat, termikek jelenlétét is ugyanilyen pontossággal ismerjük már, a távérzékelési technikáknak köszönhetően.

Elég abba belegondolni, hogy micsoda hatalmas adataranybánya keletkezik, ha sok-sok állat vándorlási szokásait ismerhetjük meg hasonló részletességgel! Az ICARUS programjával egész madárrajok vándorlását lehet követni majd, s ez segít abban is, hogy a klímaváltozás okozta vándorlási szokásokra, változásokra hogyan reagáljunk. Kiderülnek a megváltozott útvonalak, új pihenőhelyek tűnhetnek fel, s e helyszíneken lehetőség nyílik majd az adott madarak fokozott védelmére is. Emellett az új adatgyűjtő szenzorokkal már nemcsak az állatok térbeli mozgását lehet követni, hanem a testi változásaikat is (testhőmérséklet, az állat testhelyzete), s külső körülményekre, pl. léghőmérséklet, légnyomás is tud adatot adni a néhány grammos eszköz. Az adatok alapján kórokozók terjedésére (Pl. megemelkedik a vadkacsák testhőmérséklete – új madárinfluenza-járvány van készülőben), vagy a növényi magvak terjesztésére is lehet következtetni.
Jelenleg 10 programba kezdett bele az ICARUS, amelyek közt dél-amerikai jaguároktól szibériai vadludakig számos állatot követnek. Például egyik program azt vizsgálja, hogy az elárvult és ember által felnevelt, majd vadonban szabadon engedett medvék miként birkóznak meg a természetes környezet kihívásaival. Egy másik program a feketerigók vándorlásáról gyűjt adatokat – talán sokan tudjuk, hogy ma már kettészakadt a madárfaj, s a városokban lakók nem vonulnak el telelni a délebbi területekre, míg az erdőlakók igen. A program az egyes madarak egész éves aktivitását követni tudja.
A projekt a civil kutató természetrajongók segítségére is számít. Míg a rádiós jeladó pontosan közli egy megfigyelt állat pozícióját, addig az ebből nem derül ki, hogy mit csinál épp ott az állat, pihen, táplálkozik, vagy valami mással foglalkozik. Egy mobiltelefon app segítségével az ember megtudhatja, ha a közelében egy jeladós állat tartózkodik, a pontos helymegjelölés alapján megkeresheti, s megfigyelheti, lefotózhatja, mit is csinál az állat. Az app az adatok beküldésében is segít.
Az Űrállomásról a begyűjtött adatok a moszkvai irányító központba, majd onnan a különböző kutatókhoz futnak be, akik azután felhasználhatják azokat tudományos kutatásokra, vagy gyakorlati állatvédelmi akciók segítésére.

A nyomkövetős jeladók segítségével más dolgokra is fényt lehet majd deríteni. Legendák szólnak azokról az esetekről, amelyekben az egyes állatok földrengéseket előre „megérző” viselkedését írják le. Ezekről az esetekről az anekdotikus elbeszéléseken kívül nincsenek konkrét tudományos információk, mérési eredmények, melyek igazolják, vagy épp cáfolják a jelenség valós voltát. Amennyiben jeladós állatok viselkedésében bekövetkező változást a rendszer detektál, és ezt az adatelemzések során egyértelműen összefüggésbe lehet hozni a kérdéses természeti katasztrófával, már egy lépéssel előrébb jutott a tudomány. Eddig egyetlen, állati viselkedésen alapuló valós megfigyelés áll rendelkezésre: az ICARUS projekt vezető kutatója, Martin Wikelski (Max Planck Intézet Ornitológiai Központja) az Etna lejtőin legelő kecskéket szerelt fel jeladós nyakörvekkel. 2012 január 4-én késő este aztán elérkezett a nagy pillanat: a vulkán jelentős hamuszórással és lávakibocsátással járó kitörésbe kezdett. Ezt hat órával azt követően történt, hogy a kutatók a kecskék mozgásában szokatlan aktivitást tapasztaltak. Ez persze nyilván csak utólag derült ki, ám kellő számú hasonló megfigyelés ilyen esetekben is segítheti akár a kitörések előrejelzését is.
Hatalmas lehetőségek rejlenek egy ilyen globális projektben, amelyet a technikai fejlődés egyre apróbb és egyre szélesebb körben alkalmazható jeladókkal még tovább javíthat majd.