Zombicsiga a vízparton

Vízhez kötött életmódú, de szárazföldi csigák a kb. 1,5 centis borostyánkőcsigák, amelyek nevét a törékeny, borostyánszínű, barnás-sárgás házuk adta; történetünkben áldozatként tekinthetünk rájuk. A csiga békésen eszeget egy vízparton növekvő levélen, amikor útjába akad egy madár pottyantotta potyautas, amelyet, ha a csiga befal, vele a saját végzetét eszi meg. Olvasónk, Fáczán Ádám egy ilyen, szerencsétlen sorsú csigára bukkant rá a Naplás-tó partján, s készített róla remek felvételt, amelyből a történetünk született.

A madárürülékkel egy élősködő métely petéje került a levélre, s onnan a csiga szervezetébe, hogy életciklusa egy részét beteljesítve, a csiga viselkedését is átalakítva, e puhatestűből  „zombicsiga” váljon. A parazita a csigában fejlődésnek indul, majd ettől a csiga viselkedése és külleme is jelentősen megváltozik, azzal a céllal, hogy az élősködő fejlődési ciklusa másik gazdájához, a madárhoz jusson, amellyel bezárulhat a féreg számára létfontosságú kör.

A csigában a Leucochloridium-fajok valamelyike vert tanyát, és a saját érdekében átalakította az állatot: a féreg lárvái tömlőszerű formában a csiga tapogatóiba húzódnak, a csigát pedig a parazita arra vette rá, hogy jól észrevehető helyre másszon a növényzeten. Egy éhes madár, ha rápillant a csiga fehéres-zöldes színben pulzáló, hernyóra emlékeztető tapogatójára, gondolkodás nélkül be fogja falni. A métely a madárban fejlődik ki és szaporodik, majd, ahogy a történet elejéről ismerjük: a petéit a madár ürülékén keresztül juttatja a szabadba.

Egy lengyel kutatópáros végzett megfigyeléseket és méréseket szabadban élő borostyánkőcsiga-populáción, amelynek egy része a parazitával fertőzött, egy másik része pedig mentes volt az élősködőtől. A megfigyelt csigák viselkedése eltért: a legjelentősebb eltérést a csigák által bejárt földfelszín feletti magasság mutatta, a növényzeten a fertőzött egyedek átlag harmadával magasabbra másztak, mint az egészségesek, az elvégzett fénymérések szerint jobban megvilágított, jobban belátható területekre másztak, mint a parazitamentes fajtársaik, de ez a két utóbbi tényező a bejárt magassággal is összefügghet. A fertőzött csigák emellett sokkal többet is mozogtak, és jórészt a levélzet égbolt (madarak) felé néző felén másztak. A csigák viselkedését a parazita módosította valahogyan, ennek a pontos módja azonban ismeretlen.

A csigák hosszabbik tapogatója végén, ahogy azt talán tudjuk is, az állat fényérzékelője foglal helyet, amelyet kehelyszemnek hívnak. Amikor a métely a csiga tapogatóját elfoglalja, e szem beidegzése megsérül, így az egyébként fénykerülő állat emiatt is mászhat ki a napsütötte levelekre. Emellett a métely másik mellékhatása az, hogy a fertőzött csigák szaporodásra képtelenné válnak, így viszont energiát spórolnak meg és hosszabb életűek lesznek, ez pedig kedvez a féregnek, hisz így több ideje lesz arra, hogy egy madár kiszemelje magának táplálékként.

A paraziták, bár a legtöbbünkben igen erős visszatetszést keltenek, az evolúció egyik legizgalmasabb termékei, amennyiben egy picit is belepillantunk azokba, a kémtörténetekbe, vagy épp horror sztorikba illő eseménysorokba, amelyek az életmódjuk különféle szakaszait jellemzik. A parazita és a gazdaállat közt zajló folyamatos versengés hosszú időszakai alatt születtek meg azok a speciális stratégiák, amellyel egy-egy élősködő a gazdaállata felett átveszi az uralmat, s annak szervezetét, élettevékenységét saját hasznára fordítja. Dr. Majoros Gábor, az Állatorvostudományi Egyetem parazitológusa így mesélt a csigákban élő métely, a csiga, és a madarak kapcsolatáról:

„Én magam a Duna menti ártéri erdőkben rendszeresen találkozom ilyen csigákkal, és ahol a borostyánkőcsigáknak sűrű populációja van, ott mindig lehet találni a nyár közepétől fertőzött egyedeket. Nem minden Leucochloridium-faj lárvája nő bele a csiga tapogatójába: vannak olyanok, amelyek csak a csiga testüregében fejlődnek, és az egész csigát meg kell ennie a madárnak ahhoz, hogy a féreggel fertőződjön. Viszont az ilyen elváltozott tapogatójú csigában az az érdekes, hogy ha a kisebb madár csak a tapogatót csippenti le a csigáról, akkor a csiga túléli azt, és másik tapogatót növeszt – amibe a mételylárva újabb ága sarjad bele. A métely a továbbszaporodásra képes formáit a zöld-fehér csíkos, hernyószerű tömlőben őrzi, és azok fejlődnek a madár belében féreggé, ha a madár lenyeli a tömlőt. Egy ilyen tömlő tartalmú tapogató elfogyasztásával a madár akár 20-30 métellyel is fertőződhet egyszerre, de ezek a mételyek csak néhány milliméteresek, ezért nem károsak a madárra.”

Hogy pontosan melyik Leucochloridium-fajról van szó, azt kétféle módon lehet megállapítani: vagy költséges DNS-vizsgálattal, vagy a madár testében élő kifejlett féreg vizsgálatával – ez utóbbihoz azonban élő madárból nem lehet hozzájutni, és nyilván nem célszerű miatta sorra elpusztítani a lehetséges gazdamadarakat.