Ezek a lárvák nagyon ravaszul verik át a ragadozókat

Az állatvilágban a potenciális prédák gyakran tettetik magukat halottnak, abban bízva, hogy a ragadozók így elkerülik őket.

A Bristoli Egyetem csapata a hangyalesőknél (Myrmeleontidae) figyelte meg a jellegzetes védekező magatartást, eredményeikről a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban számoltak be. Bár a hangyalesők az ízeltlábú-világ félelmetes ragadozói közé tartoznak, azért rájuk is komoly veszélyek leselkednek. A szakértők azt vizsgálták, hogy a lárvák mennyi ideig tettetik magukat halottnak, ennek révén ugyanis új részleteket deríthettek ki a zsákmány-vadász kapcsolatról.
„Rengeteg állat tetteti magát halottnak extrém veszély esetén. Ilyenek például az oposszumok, bizonyos madarak vagy ászkarákok” – mondta Nigel Franks, az egyetem Biológiatudományi Karának munkatársa és a csapat tagja. A kutató hozzátette, szélsőséges esetekben akár az emberek is ezt a technikát alkalmazzák.
Franksék úgy tudják, korábban senki sem mérte fel, hogy az áldozatok jellemzően mennyi ideig tettetik magukat halottnak. A csapat ezért kezdte el vizsgálni a hangyalesők lárváit, és arra jutott, hogy a viselkedés rendkívül stratégiai: teljesen kiszámíthatatlan, meddig marad mozdulatlan egy megtámadott egyed.
Ez azt eredményezi, hogy a ragadozó képtelen megállapítani, mennyi ideig érdemes várnia, ez pedig jelentősen növeli a lárvák túlélési esélyeit. Franks szerint munkájuk új utat mutathat a ragadozók elkerülésének tanulmányozásában: kutatásuk fókuszában a viselkedések stratégiai időzítésének kvantitatív és analitikus vizsgálata állt.