Az ENSZ jelentése az elmúlt évek illegális állatkereskedelméről

Csökken az afrikai elefántagyar és az orrszarvútülök iránti kereslet, és ezeknek a termékeknek a feketepiaca is kisebb lett.

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) vadvilági bűnözéssel foglalkozó 2020-as világjelentése szerint az elefántcsont és az orrszarvútülök illegális kereskedelméből származó éves bevétel, 2016 és 2018 között becslések szerint, 400 millió, illetve 230 millió dollár volt.
Az elmúlt években azonban a hatóságok által lefoglalt áruk között megnőtt a tigrisekből készült termékek száma, és a kereskedők is élénkebb érdeklődést kezdtek mutatni az egyéb nagymacskák testrészei iránt, amelyekkel az előbbi termékek helyettesíthetők.
A 2020. július 10-én kiadott jelentés szerint a tobzoska a globális vadkereskedelem legnagyobb áldozata az emlősök körében: 2014 és 2018 között megtízszereződött a tobzoskapikkely-lefoglalások száma.
A szakemberek 149 országra és territóriumra kiterjedő, csaknem 180 ezer csempészáru-lefoglalásra vonatkozó adatokat összegeztek.
Az adatbázis szerint csaknem 6 ezer fajt – köztük emlősöket, hüllőket, korallokat, madarakat és halakat – érintett az illegális vadkereskedelem 1999 és 2019 között.
A vadvilági bűnözés minden országra hatással van a biológiai sokféleségre, az emberi egészségre, biztonságra és a társadalmi-gazdasági fejlődésre gyakorolt hatása révén.
A vadon élő fajok illegális kereskedelmének felszámolása nem csupán a biodiverzitás megőrzése, hanem a jövőbeli közegészségügyi vészhelyzetek megelőzése szempontjából is kulcsfontosságú.
A jelentés rámutat, hogy a vadállatok vadászata természetes élőhelyeiken, majd levágása és illegális értékesítése növeli a zoonózisok – az állatokról emberre terjedő betegségek – kockázatát.