170 kilométer egyetlen szárnycsapással

Az andoki kondor 16 kilogrammos tömegével a világ legnehezebb vitorlázó madarának számít, a tömeg azonban repülés közben nem okoz nehézséget számára.

Egy friss tanulmány alapján az andoki kondor számára a felszállás jelenti a legnagyobb kihívást, ha már a levegőben van, szinte alig kell használnia szárnyait – számol be a ScienceAlert. Az adatok alapján a madár alig csap szárnyával, a repülés 99 százaléka során a szeleket és a feláramlásokat kihasználva siklik.
Hannah Williams, a Swansea-i Egyetem munkatársa és kollégái nyolc fiatal példányra erősítettek speciális műszereket, így összesen mintegy 230 órányi repülést tudtak elemezni. Az eredmények azt mutatták, hogy a kondorok csupán útjuk 1 százalékában csapkodtak szárnyaikkal. Mindez már csak azért is meglepő, mert a csapat kifejezetten tapasztalatlan példányokat vizsgált. Összehasonlításképp: a tengerek kondorjai, az albatroszok repülésük 1,2-14,5 százalékában használják aktívan szárnyaikat.
Az egyik egyed a megfigyelés során egyetlen szárnycsapással 170 kilométert tett meg. Ehhez 5 órára volt szüksége. A felszállás ugyanakkor már jóval nehézkesebb a madaraknak, ez átlagosan 3,3 percig tart, és igen erőteljes szárnycsapások kísérik.
Úgy tűnik, a fiatal kondorok még a komplex áramlatrendszerű hegyek között is jól elboldogulnak. A madaraknak igen megfontoltan kell repülniük, hiszen mindent meg kell tenniük az akaratlan leszállások elkerüléséért. Az eredmények azt is felfedték, hogy az egyedek még télen, a gyengébb szelek és feláramlások idején is inkább azokat az utakat választják, amelyek kevesebb szárnycsapást igényelnek.