Egy szépséges lepke

A Somló hegy tetején a virágokban gazdag kaszálók, lepkék színes kavalkádjának adnak otthont.

Az ilyen rétek sajnálatos módon nagyon megfogyatkoztak napjainkban. A Somlón lévő terület a védettségnek, a természetvédelem szakszerű kezelésének köszönhetően maradt meg, hiszen ezeket a területeket kaszálással és legeltetéssel tartják fenn.
A hazai tarkalepkék között akad egy érdekes faj a pókhálós lepke (Arachnia levana). A hazánk területén előforduló lepkefajok között az egyetlen faj, amely színezetében eltér. A tavasszal repülő nemzedéke teljen más színű, mint a nyár közepén szárnyaló. A laikusok számára akár külön fajnak is minősülhet. A szezonális többalakúságot mutató lepkefaj első nemzedéke, mint felvételünkön is látható vöröses színezetű, a nyár második felében repülő második és harmadik nemzedék már fekete színezetű, vastag sárga és vöröses szalaggal, amely a tavaszi formára nem is emlékeztet. Gyakran megfigyelhetjük azokban a kertekben, ahol a nyári orgona bontogatja virágaikat, hiszen ez az egyik legjobb lepkecsalogató növényünk.
A tarkalepkék családja az egész Földön elterjedt, közel ötezer fajt regisztráltak a kutatók, amelyből szűkebb értelemben negyvenkettő fordul elő hazánk területén. A pókhálós lepke szórványos előfordulású, de élőhelyén gyakori. Tápnövénye kizárólag a csalán. Hernyója jellegzetes, harcias megjelenésű, feketés színezetű, sötét tüskékkel. Jellemző rájuk, hogy napfénykedvelők és gyakran látogatják a virágokat. Gyorsan és zegzugosan repülnek. Telelésre gyakran használják az ember, alkotta épületeket, padlásokat, pincéket. Gyakorisága miatt hazánkban nem áll természetvédelmi oltalom alatt.