Ultrahangon szól egy kolibri éneke

Egy ecuadori kolibrifaj, a csimborázói tündérkolibri (Oreotrochilus chimborazo) esetét vizsgálta meg egy amerikai-ecuadori kutatócsoport, és a vizsgálatokkal igazolták, hogy a madár reagál is az ultrahangokra, vagyis hallja azokat.

A madarakra, egyes baglyok kivételével nem jellemző, hogy az ultrahangokat hallják, e kolibrifaj viszont 13,4 kHz frekvencián énekel, ami a madár számára ultrahangnak számít, mivel 9-10 kHz-nél magasabb hangokat egyáltalán nem hallanak meg. (Az ember hallásküszöbe ennél magasabb, akár 20 kHz is lehet, de igen nagyok az egyéni eltérések, és az életkor szerinti változás is jelentős.) Az ultrahangot halló bagoly is csupán zsákmányát azonosítja annak magas hangja alapján, de ő maga képtelen ultrahangon kommunikálni. Bár több dél-amerikai kolibri is énekel igen magas hangon, eddig egy esetben sem sikerült igazolni, hogy hallja is azokat a frekvenciákat.

Az ecuadori kolibri esetében a kutatók most a hím madár megfelelő érzékenységű mikrofonokkal rögzített énekét, amelyet az állat élőhelyén vettek fel, visszajátszották a tojónak, és vizsgálták annak reakcióit. A hangszóró felé fordultak a madarak, nyakukat nyújtogatták és odafordították a fejüket, és némelyik még oda is repült, hogy szemrevételezze az „énekest”. Amikor – kontrollként – egyszerű környezeti zajokat játszottak le a hangszóróból, a kolibriket ez nem érdekelte, megszakítás nélkül folytatták addigi tevékenységüket, nem figyeltek fel a zajra.  (A madár énekének közönséges mikrofonnal felvett hangját itt meghallgathatjuk. Ez is rendkívül magas hangú, de a kutatók ennél érzékenyebb mikrofonnal vették fel az éneket.)
Ezt követően 4-4 madarat neurológiai aktivitás szempontjából is megvizsgáltak, egyik csoportnak az ultrahangú éneket játszották le, másik a csendet „hallgatta”, és ebből is kiderült, hogy az ultrahangokra adott viselkedési reakciójuk azt jelzi, valóban hallották is azokat.

A csimborázói kolibrik az első olyan madarak, amelyekről bebizonyosodott, hogy ultrahangon szól a nászénekük, a többi madárfaj számára nem hallható hangot használja a faj a kommunikációja során.
A vizsgálatokról a Science Advances folyóiratban számoltak be a kutatók.

A hím kolibrik a tojók társaságában adják ki ultrahangú éneküket, és az élőhelyre jellemző környezeti zajok állhatnak a különösen magas frekvencia hátterében. A tojók kimondottan szeretnek patakok közelében tartózkodni, kisebb tengerszint feletti magasságban van a territóriumuk, mint a hímeké. A patakok vízcsobogása, mint állandó zaj olyan, amelyből a hímek ultra magas énekhangja kitűnik. Más, az Andok hegyeiben, és szintén speciális környezeti zajok közt élő kolibrik is képesek nagyon magas hangon énekelni, így feltehetően a környezeti zajok elleni evolúciós lépés volt az ultrahangú ének e madár számára.

Kissé alacsonyabb, de még mindig rendkívüli frekvencián énekel a brazil atlanti esőerdőkben élő jakobinuskolibri (Florisuga fusca), amelynek hangja 11,8 kHz, ez esetben egy korábbi kutatás vizsgálta, hogy mennyire képes meghallani e magas hangokat. A jakobinuskolibri viszont hangok szempontjából igen zsúfolt őserdei környezetben énekel, ahol a hangmagassága a többi madár énekétől nagyban elkülöníti a dalát, oly módon, ahogy a rádiósok privát csatornát használnak a kommunikációra. A mostanihoz hasonló részletességű vizsgálatok a brazil fajjal nem készültek, az alkalomszerű megfigyelések és hangfelvételek azt igazolták, hogy a madár a fajtársai közelében adja csak ki a különösen magas hangjait. Azonban az ecuadori kísérletekből kiindulva könnyen lehet, hogy ez a faj szintén képes meghallani is az ultrahangokat, de ez majd későbbi vizsgálatok során bizonyosodhat be.

Érdemes megjegyezni, hogy ultrahangnak emberi szempontból a 20 kHz-nél magasabb hangokat hívjuk, ám ez nem egy kimondott fizikai határértéket jelent, csupán a mi saját hallásküszöbünkhöz viszonyított szám, ahogy az infrahang az alsó hallásküszöbünkhöz. A madarak számára a 9-10 kHz frekvencia jelenti az ultrahang határát.