Dél-Afrikában csökkent az orrszarvúk illegális vadászata

Az elmúlt fél évben megfeleződött az orrszarvúk tiltott vadászata, azonban még távolról sem rózsás a helyzet.

Dél-Afrika környezetvédelmi minisztere, Barbara Creecy bejelentette, hogy a koronavírus miatti lezárások kezdete óta igen jelentősen visszaesett az orrszarvú orvvadászata a Dél-Afrikai Köztársaságban. Már 2020. április, a karantén első hónapja fordulópont volt, ebben a hónapban kevesebb orrszarvú vált a tiltott vadászat áldozatává a Kruger Nemzeti Parkban, mint bármely hónapban 2013. szeptembere óta.
„Ezt feltehetően annak köszönhetjük, hogy a nemzetközi és belföldi utazási korlátozások bevezetése miatt megcsappantak a lehetőségek az orvvadászok számára, és megszakadt az a lánc, amelyben a zsákmányt értékesítették” – nyilatkozta a miniszter asszony. Míg márciusban 46 rinocérosz esett áldozatul az egész ország területén, áprilisban már csak 14. „Úgy véljük, hogy a légi közlekedés teljes leállítása és a határok lezárása miatt megszűntek azok a csempészútvonalak, amelyeken a tülköket a fogyasztó országokba szállították.”
A Kruger területén 2020 áprilisában 5 állatot mészároltak le a tülökért, egy évvel korábban, 2019 áprilisában 46 volt az áldozatok száma, a KwaZulu-Natal tartományba 6, más régiókban további 3. Ezzel szemben a 2019. áprilisi országos adat 61 lemészárolt orrszarvút tartott nyilván. Különösen fontos az, hogy egyetlen rinocérosz se vált az orvvadászok áldozatává a Kruger Intenzív Védelmi Zónája területén április óta, erre pedig 2007-ben volt utoljára példa. A karanténban a Dél-Afrikai Nemzeti Parki Szolgálat lezárta az összes nemzeti park bejáratát, így az orvvadászok sem jutottak be a területre a korábban megszokott autós útvonalakon.
Az azonban sajnálatos, hogy a karantén ellenére továbbra is be tudtak hatolni a nemzeti parkba az orvvadászok annak ellenére, hogy javult a K9 egység hatékonysága és gyorsasága, köszönhetően szabadon járó kutyáiknak, a javuló mobilitásuknak, valamint a légi támogatásnak.
Creecy miniszter asszony megköszönte a vadőrök munkáját, akik a modern technikák alkalmazásával igen sikeresek az orvvadászat és a csempészet korai felderítésében és az események követésében.
Január és április között 33 orvvadászt tartóztattak le, és 20 nagy kaliberű lőfegyvert koboztak el a hatóságok. A rinocéroszok védelmén túl a vadőrök a Kruger Nemzeti Parkban, főként a park nyugati határánál a bozóthús szerzés céljával kihelyezett csapdákból átlag 80-150 darabot szednek össze.
A Nemzeti Parki Szolgálat jutalomban részesítette a leghatékonyabban dolgozó munkatársait, az Orrszarvú Védelmi Díjat a legjobb vadőr, a legjobb természetvédelmi szakember és a legjobb természetvédelmi kisegítő kapta. A szervezet igazgatója, Fundisile Mketeni köszönetét fejezte ki a légi támogatást nyújtó és a vadvédelmi nyomozó munkát végző kollégáinak július 31-én, a Vadőrök Nemzetközi Napja alkalmából tartott díjátadón. „Az ünnep lezárásaként szeretném külön megköszönni mindazok áldozatát, akik az életüket adták a nemzeti kincsünk, a vadállataink védelméért” – mondta az igazgató.