Idegenhonos tízlábú rákok Magyarországon

Dr. Weiperth András, a Szent István Egyetem (SZIE) kutatója szerint azonban rövid időn belül további új fajok előfordulásával kell számolnunk, ami további ökológiai és környezeti hatásokkal járhat. Az idegenhonos tízlábú rák fajszám arányait tekintve már jelenleg is a világ élvonalában vagyunk, ami borús jövőképet fest hazánk vizei tekintetében.
A tízlábú rákok a világszerte leginkább veszélyeztetett állatcsoportok közé sorolhatók, melyekre az élőhelyek folyamatos szennyezése és az ember környezetátalakító tevékenysége mellett a legnagyobb veszélyt az idegenhonos fajok megjelenése és gyors terjedése jelenti. Az elmúlt közel fél évszázadban ugyanis – jelentős részben emberi hatásra – számos amerikai, ázsiai és ausztrál faj elterjedési területe is megnőtt, így ezek a fajok sikerrel telepedtek meg Európában is – olvasható a Szent István Egyetem közleményében.

Télen aktív invazív márványrák

Forrás: Dr. Weiperth András

 

E folyamatok következtében a hazánkban őshonos folyami rák, kecskerák és kövi rák mellett Magyarország területéről eddig nyolc idegenhonos tízlábú rákfaj került elő – derült ki a Halászat című hazai tudományos folyóiratban közölt tanulmányból, melynek első szerzője dr. Weiperth András, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Természeti Erőforrások Megőrzése Intézet Halgazdálkodási Tanszékének kutatója.
1985-2014 között három, majd 2014-től kezdődően öt új idegenhonos tízlábú rákfaj populációit írták le a kutatók, olykor egymástól távoli vízgyűjtőkön. Ám míg a hazánkban elsőként leírt idegenhonos cifrarák és jelzőrák kezdetben elsősorban osztrák akvakultúrákból kiszökve terjedt el hazánk vizeiben, az elmúlt évtizedben megtalált fajok (pl. az ausztrál vörösollós rák és mexikói törpe folyami rák) megjelenései már kivétel nélkül akvaristákhoz kötődnek. A nemzetközi trendeket látva számolnunk kell azzal, hogy természetes és ember által segített terjedéssel (pl. díszállat-kihelyezésekkel, élőhalszállítással és -kihelyezéssel) újabb idegenhonos tízlábú rákfajok jelenhetnek meg hazánk vizeiben.
„A tanulmányban bemutatott idegenhonos tízlábú rákfajok magyarországi elterjedése kapcsán kijelenthetjük, hogy sok tekintetben versenyképesebbek az őshonos tízlábú rákfajoknál és ennek következtében jelentős ökológiai kockázatot jelentenek. Számos átfogó hazai és nemzetközi vizsgálat igazolta ugyanis, hogy ezek nemcsak az őshonos tízlábú rákok populációméretének csökkenését, hanem akár élőlényegyüttesek és közösségek jelentős átszerveződését, degradációját is okozhatják” – hangsúlyozta a kutató, akinek elmondása szerint egyes Duna menti állományok esetében az invazív vörös mocsárrák megjelenése, elszaporodása után már tapasztalható az őshonos kecskerák és a korábban megjelent szintén inváziós cifrarák állományok drasztikus visszaszorulása.

Cifrarákok egy balatoni kikötőből

Forrás: Dr. Weiperth András

A publikáció kiemeli, hogy a hazánkban leírt szinte valamennyi idegenhonos tízlábú rákfaj járatrendszereket hoz létre, mely a természetes partfalak mellett a gátak, töltések állékonyságát is veszélyeztetik. Egyes fajok a kövek, növényzet közt található laza üledékbe ássák be magukat, míg például a jelzőrák, a kínai gyapjasollós rák és a vörös mocsárrák jelentős járatrendszereket alakít ki. További probléma, hogy – szemben valamennyi Európában őshonos fajjal – az invazív tízlábú rákok nemcsak ellenállnak az észak-amerikai eredetű rákpestisnek, hanem aktívan terjesztik is azt, ami hozzásegíti őket, hogy az adott víztérben egyeduralkodóvá váljanak.
A Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékén nemzetközi és hazai összefogással zajló kutatások egyre inkább rávilágítanak e fajok összetett, sok esetben visszafordíthatatlan hatásaira, melyek kihatnak vizeink ökológiai állapotára, a víz- és halgazdálkodási tervek megvalósítására, de esetenként a közműhálózatok fenntartására is. A világszerte összegyűjtött tapasztalatok alapján egyre pontosabb becslést lehet adni az inváziós tízlábú rákfajok terjedési képességeiről, azonban a hazai kutatások további intenzifikálása szükséges, hogy meghatározható legyen az egyes fajok valós ökológiai, természetvédelmi és gazdasági kockázatai.