Milyen ok áll a királylepkék pusztulása mögött?

A sokat vitatott kérdésben eddig az volt az elfogadottabb nézet, hogy az őszi vándorlás közben fogyatkozik meg kritikusan a lepkék száma, egy új kutatás azonban cáfolja ezt.

A Kansasi Egyetem kutatói és az egyetem által üzemeltetett Királylepke Figyelőszolgálat igen széles körű, hosszú időn át gyűjtött adataira alapozva, iowai és indianai kollégáikkal közösen végeztek kutatást, mely szerint az 1990-es évektől tartó egyedszám-csökkenés fő oka nem a vándorlás során bekövetkező pusztulás. A sokak által favorizált elméletet az adatok egyértelműen megcáfolták, s ehelyett azt találták, hogy a lepkefaj nyári és az áttelelő populációi arányosak egymással.
Orley R. „Chip” Taylor, az egyetem ökológus-evolúcióbiológus professzora, és egyben a Királylepke Figyelőszolgálat igazgatója elmondta, hogy az elmúlt, több mint két évtizedben csökken a királylepkék száma, s minden idők legkisebb áttelelő lepkecsapatát 2013-14 telén számlálták meg a mexikói telelő területen. E fokozódó csökkenés hatására indítványozták, hogy nyilvánítsák veszélyeztetett fajjá az USA-ban a lepkét, és ekkor nőtt meg az érdeklődés a mögöttes okok iránt is.
A csökkenésre először felmerült ok az volt, hogy a növekvő gyomirtó használat miatt a lepkék tápnövényét jelentő selyemkórófélék olyannyira megritkultak a faj fő nyári szaporodó területein, hogy emiatt képtelen kellő számú lepke felnőni. Ezt az elméletet a selyemkóró-hiány elméletének nevezték el. Ezzel szemben állt egy újabb elmélet, amelyben azt mondták ki, hogy az őszi migráció során túl sok lepke pusztul el, s ezért tud egyre kevesebb áttelelni; ez a vándorlási pusztulás elmélete nevet kapta. Taylor elmondta, hogy annak ellenére, hogy adatokkal nem tudták ez utóbbi elméletet alátámasztani, a tudományos sajtóban aránytalanul nagy figyelmet kapott.
„A Királylepke Figyelőszolgálat 1992-től fogva gyűjt adatokat a megjelölt lepkékről, és ezek alapján tudtuk, hogy tévúton járnak, akik a vándorlási pusztuláselméletet hangoztatják, s ezt meg is mondtuk nekik ” – magyarázta Taylor. A Frontiers in Ecology and Evolution szakfolyóiratban közzé tett tanulmányukban Taylor és csapata részletezték, hogy több mint 1,4 millió lepke megjelölése után 14 000 egyedet tudtak a mexikói telelőn visszagyűjteni. A lepkék szárnyára miniatűr matricákat ragasztanak azonosítószámokkal, s ezek alapján lehet a visszagyűjtéskor kideríteni, hol és mikor jelölték meg a lepkét, vagyis azt, hogy honnan és mikor indult el a téli pihenőre.

„Nem egyszerű feladat ennyi adat feldolgozása” – tette hozzá a kutató. Azonban ezen adatok révén ki tudták mutatni, hogy tévednek azok, akik szerint a vándorlás okozza a lepkék fogyatkozását. Ha a csökkenés hátterében a vándorlás során elhulló lepkék állnának, akkor a visszagyűjtött egyedek arányában is hasonló változást kellett volna látni, azonban semmi ilyet nem tapasztaltak a kutatók az adatok elemzése során. Ezzel szemben a nyári lepkeszámlálások során felmért állomány méretével összefüggött a telelő állományé, ez azt jelenti, hogy a nyári szaporodás sikerességétől függ a telelő lepkék mennyisége.
Az is kiderült, hogy a telelő területet elérő lepkék legnagyobb részben a Középnyugat északibb területéről indultak útnak, így helyesnek tűnik az a terv, hogy e régióban igyekezzenek visszaállítani a selyemkóró-állományt, mintegy egymilliárd selyemkórótő ültetésével. Ettől azt remélik a kutatók, hogy a királylepke állománya ismét gyarapodásnak indulhat majd.
Nemrégiben egy másik kutatás azt állapította meg, hogy a mesterséges körülmények közt (szaporító programokban) felnevelt királylepkék rosszabbak a déli irány felismerésében, így a vándorlásban kevésbé sikeresek. A királylepkék ugyanis a Nap állásához igazítják a vándorlásukat. Ez pedig ismét csak arra hívja fel a figyelmet, hogy nem mesterséges programokban kell szaporítani ezeket a gyönyörű rovarokat, mert az nem elég hatékony, hanem a természetes környezetet kell javítani, ahol megfelelő körülmények közt nőhessenek fel.