Milyen színű a mák?

Alighanem reflexből vágjuk rá: fekete. Csakhogy ezzel még korántsem merítettük ki a mákszín-skálát.

Májusban, amikor virágzásnak indulnak a hazai ültetvények, sok fotós rajzik ki hangulatképeket készíteni: méhekkel, vagy nélkülük, naplementében, ellenfényben, vagy csak szimplán alsó-felső perspektívából. Én sem vagyok kivétel, ám kíváncsiságom kicsit tovább vitt, sőt hazaérve nekifogtam többet megtudni erről a növényről és az egyik weboldalon említettek fehér mákot. Igaz, abban már meglehetősen eltérnek a véleményekre bukkantam, mennyire „valós” növényről beszélünk, ritkaságát illetően mégis kifejezetten egyetértés mutatkozott. Addig-addig böngésztem, míg gondoltam egy nagyot és egy ajánlásnak köszönhetően máris szerveződött az interjú egy termelővel.



Pém Bálint a Duna északi oldalán, Komárommal szemben, egy piciny felvidéki faluban, Paton él. Alig vártam, hogy feltegyem neki a kérdést: Milyen színű a mák? A gazda habozás nélkül válaszolta: „a mindennapokban elterjedt étkezési mákfajta bizony nem fekete, hanem kék. Létezik »igazi fekete« is, amit úgyszintén szeretnék termeszteni. Csak hogy árnyaljuk a képet, ismert egy szürke tónusú, jellegzetesen Ausztriában keresett mákfajta is.”


Pillantsunk rá, mely országok vezetnek a máktermesztésben! Jelenleg a csehek 30 000-40 000 hektárral vezetnek. Második helyen Törökország áll, majd követi Spanyolország, ahol nem étkezési mákot, hanem orvosit termesztenek kizárólag zárt rendszerben, morfin előállításához. Utánuk következik fej-fej mellett Szlovákia és Magyarország: országonként 4000-5000 hektáros termőterülettel.
No de térjünk vissza Pém Bálinthoz, aki egy szlovák asszonytól leste el a fehér mák termesztésének fortélyait. „Ez az asszony mintegy 15-20 hektáron dió pótlására termesztette a hegyekben e növényt – emlékszik vissza Pém Bálint a mezőgazdasági egyetemi gyakorlata során történt találkozásra. Nagy magasságokban ugyanis a dió már nem terem. Helyette van fehér mák, amit kézzel törnek és dolgoznak fel. Ezt használják süteménybe vagy olajat készítenek belőle. A termelt haszonnövények közül a máknak a legmagasabb a kalciumtartalma.”
Írta és fényképezte: Sarusi István