Hazai óriás pókok
A nyár végén két összetéveszthetetlen pókfaj felnőtt egyedeivel találkozhatunk az ország fátlan területein.
A legnagyobb hazai pókok közé tartoznak, és alighanem a leglátványosabbak is. Az emberre veszélytelen óriások a hálószövés mesterei.
A darázspók (Argiope bruennichi) és a karéjos keresztespók (Argiope lobata) színmintázata és testalakja eltérő, valójában azonban közeli rokonok. Mindketten a keresztespókfélék (Araneidae) családjába tartoznak, melynek tagjai a „klasszikus” kerekhálókat szövik: a függőlegesen álló, növények közé kifeszített, ragadós fogóspirálból és nem ragadós küllőkből álló szerkezet a tervezés és a kivitelezés csodája az állatvilágban. Míg a keresztespókok zöme éjszaka aktív, és nappalra inkább elbújik, a darázspók és karéjos rokona nappali állatok: a legnagyobb hőségben feszítik ki csapdájukat a magasabb kórókkal tarkított fátlan gyepekben. Fonalaik olyan erősek, hogy nagytestű, más hálókból könnyen kiszabaduló zsákmányt, például rúgkapáló sáskákat is megtartanak.
E két pók nőstényei impozáns méretűek: a testük két centiméteres is lehet, és még ehhez jön hozzá a nyolc hosszú láb. Testtömegben csak a kis diónyi óriás-keresztespók (Araneus grossus) haladja meg őket, testhosszban pedig két talajon élő faj, a 35 millimétert is elérő szongáriai (Lycosa singoriensis) és a pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa). Félelmetes külsejük ellenére a két faj az emberre teljesen ártalmatlan: bár méreggel ölik meg áldozatukat, ahogy gyakorlatilag az összes pók, gyenge csáprágójukkal képtelenek átszúrni a bőrünket. De ezt nem is próbálják meg; ha a kezünkre kerülnek, inkább menekülnek tőlünk. Bizarr szexuális szokású fajok. A csupán pár milliméteres, egyáltalán nem feltűnő méretű hímek élete komoly veszélyben van a nász idején, mivel a nőstények többnyire párzás után felfalják őket.
A darázspók Európától Ázsia északi részén át Japánig megtalálható, de Észak-Afrikában is elterjedt. Ötven évvel ezelőtt Európának csak a déli részein fordult elő, azóta azonban látványosan meghódította a kontinens északabbra fekvő országait is. A karéjos keresztespók elterjedési területe óriási: magában foglalja egész Afrikát, Ázsia túlnyomó részét, sőt eljutott egészen Ausztrália északi vidékeiig. Európában azonban jóval kevésbé gyakori: a mi Alföldünk képezi az elterjedési területe északi határát. Míg a darázspók ott van mindenféle száraz és nedves gyepben az egész országban, addig a karéjos keresztespókot csak a háborítatlan homokpusztákon találjuk, leginkább a Duna-Tisza közén. Magyarországon a néhány védett pókfaj egyike.
A két pókfaj rokonságát az is jelzi, hogy hálójukba gyakran cikcakkos, vakítóan fehér szalagot, stabilimentumot szőnek, melynek Szinetár Csaba arachnológus (pókokkal foglalkozó szakember), az Eötvös Loránd Egyetem Savaria Központjának tanára magyarul a hímzés nevet adta.
A stabilimentum szerepe máig vitatott. Eleinte azt hitték, erősíti, stabilizálja a hálót (innen a neve), de kiderült, hogy a stabilimentum alig kapcsolódik magához a fogóhálóhoz, tehát erősíteni sem tudja. Mivel visszaveri az ultraibolya sugárzást, felteszik, hogy vonzza a zsákmányállatokat. Mások szerint a nagyobb állatok figyelmét felhívja a háló jelenlétére, így azok inkább kikerülik ahelyett, hogy belegabalyodva szétszaggatnák. A hálók ugyanis annál alacsonyabban vannak a gyepben, hogy például egy nyúl átbújhasson alattuk.
Ismét mások azt bizonygatják, hogy a stabilimentum vonzza a hímeket; a karéjos keresztespókokon végzett egyik spanyolországi vizsgálat szerint több hím kereste fel azoknak a nőstényeknek a hálóit, amelyeket stabilimentum díszített. Azt is megfigyelték, hogy a pók rezegtetni kezdte a stabilimentumot, amikor emberi kéz közelített a hálójához.
Lehet, hogy a hófehér hímzésnek ezek a feladatai nem is zárják ki egymást, hanem a stabilimentum az adott helyzettől függően tölti be a megfelelő szerepet.
Vulkánoktól is függ a gyöngybagoly színe
A gyöngybagoly világszerte elterjedt madár, amelynek számtalan alfaja van, ám jól ismert, hogy vannak világos és sötét tollazatú változatai.
Információs füzet a beporzóbarát városokról
Az Ökológiai Kutatóközpont új kiadványa azoknak készült, akik szeretnék élhetőbbé tenni településüket, saját maguk környezetét, és persze mindazoknak, akik szeretnék megérteni, miért is fontosak ezek a rovarbarát területek.
Villámok és liánok
A trópusi erdőkben egyre gyakoribbá válnak mind a villámcsapások, mind a liánok, s ez utóbbiak ráadásul a villámok károkozását is fokozzák.
Hogyan élték túl a jégkorszakot az antarktiszi ízeltlábúak?
Az állatok ugyan a jeges kontinensen élnek, ám nem a jéggel állandóan fedett területein.
A cetcápák különös látási képességei
Az óriási hal különleges látását egy olyan génmutáció teszi lehetővé, ami az emberben egy örökletes, éjszakai látáskieséssel járó problémához vezet.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
