Föld alatti járatok különösen védett lakói
A földikutyákat, a Kárpát-medence különleges, föld alatti lakóit a 19. század elején még gyakori kártevőként tartották számon, mára viszont a legritkább emlősfajok közé tartoznak.
Különleges életmódjuk miatt megőrzésük folyamatos innovációt igénylő, kihívásokkal teli feladat. A hatékony természetvédelmi munkát hosszú időn keresztül nehezítette a szükséges ismeretek hiánya, ezért a 2000-es évek elejétől átfogó kutatási program indult hazánkban.
A füves puszták jellegzetes állatai, elterjedési területük legnyugatibb széle Magyarország. Hazánkban három fajuk is él, ám e fajok mindegyikét a kihalás veszélye fenyegeti. Mivel természetes élőhelyük, a füves puszták feltörése, hasznosítása szinte megállíthatatlan, állományaik száma drámaian lecsökkent. Azoknak az ismereteknek köszönhetően, melyeket Németh Attila biológus kutató és kollégái gyűjtöttek, a természetvédelmi hatóság valamennyi Magyarországon előforduló földikutyafajt: a magyar- (Nannospalax hungaricus), az erdélyi- (Nannospalax transsylvanicus) és a délvidéki földikutyát (Nannospalax montanosyrmiensis) a védett fajok listáján a lehető legmagasabb védettségi szintre emelte.
„Leggyakrabban az élőhelyük beszántása, az erdősítés, a kertvárosi lakóövezetek, illetve ipari parkok kialakítása, közúthálózat építése fenyegeti a földikutyákat” – tudjuk meg Németh Attilától, aki nemcsak a földikutyák genetikai vizsgálatával foglalkozik, de a hazánkban valamint a környező országokban élő földikutyák elhivatott védelmezője is. Azért is dolgozik, hogy e különös, fokozottan védett állatot minél többen megismerjék.
„A mezőgazdasági területeken leginkább a mélyszántású talajművelés jelent veszélyt e talajlakó állatokra, ez ugyanis tönkreteszi járatrendszerüket, megváltoztatja a talaj szerkezetét és kiforgatja a földből a növények gyökereit, amelyek fő táplálékai a földikutyáknak” – tudtuk meg Csorba Gábortól, a Magyar Természettudományi Múzeum Emlősgyűjteményének vezetőjétől.
„Az átfogó kutatási programnak köszönhetően nem csak a földikutyák elterjedéséről, az őket veszélyeztető tényezőkről, táplálkozásukról és evolúciós múltjukról tudtunk meg rengeteget, hanem előre tervezett, aktív természetvédelmi beavatkozások végrehajtására is lehetőség nyílt. Ilyen például új földikutya-populációk létrehozása védett területeken, nagyobb állományokból befogott egyedek áttelepítésével. Mindez a tevékenység jelentősen javíthat az érintett földikutyafaj természetvédelmi helyzetén, csökkenti a sérülékenységét. Mivel azonban szigorúan talajlakó kisemlősök áttelepítésére korábban sehol a világon nem volt példa, a gyakorlati megvalósítás módját teljes egészében Magyarországon kellett kidolgozni és az egész tevékenységet nagyon részletesen kellett előkészíteni” – tájékoztat a részletekről Csorba Gábor.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival együttműködve a kutatók nem egész populációkat, csupán kiválasztott egyedeket telepítenek át az alkalmasnak ítélt területre, bízva abban, hogy ezzel növekedhet az országban élő populációk száma, így pedig a földikutyák létszáma is.
Az első akcióra 2013-ban, több mint egy évnyi tervezést követően került sor. A földikutyákat Hajdúhadház közelében, a legnagyobb hazai populációból fogták be és a Hajdúsági Tájvédelmi Körzetben, egy Bagamér közelében fekvő védett területen engedték szabadon. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Természettudományi Múzeum szakemberei által végrehajtott akció során két év alatt összesen 21 földikutya került az új élőhelyre.
Az állatok szélsőségesen talajlakó életmódjára való tekintettel, minden példány számára egy-egy talajba leásott, mesterséges járatrendszert alakítottak ki. Az elengedést követően a nemzeti park szakemberei a megjelenő túrások pozíciójának pontos felvételével, folyamatosan nyomon követték az állatok sorsát. Valamennyi áttelepített földikutya életben maradt és önálló életet kezdett az új területen, és már az első tavasszal szaporodtak is. Az áttelepített és a már helyben született földikutyák mind nagyobb területen terjedtek szét az új otthonukat jelentő száraz homoki gyepen, és az ötödik évben már legkevesebb 72 földikutya jelenléte volt kimutatható – az állomány tehát több mint megháromszorozódott.
A földikutyák és élőhelyük védelme azóta is töretlenül folytatódik. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén például, a szakemberek erőfeszítéseinek köszönhetően, az összes hazai földikutyafaj közül leginkább veszélyeztetett, délvidéki földikutya legnagyobb ismert élőhelye kapott védelmet. Ez a 114 hektár kiterjedésű, 2017. március 8-tól védett terület a Bajai földikutya-rezervátum.
A hazai kutatók és a nemzeti parkok szakemberei által alkalmazott áttelepítési módszer a világ más tájain élő egyéb talajlakó kisemlősökön is segíthet és ezzel a veszélyeztetett fajok tucatjai számára jelenthet megoldást, nagyban hozzájárulva bolygónk biológiai sokféleségének megőrzéséhez.
A földikutyák testfelépítése, a talajlakó életmódhoz való alkalmazkodás következtében, rendkívül szokatlan. Lábuk rövid, testük hosszúkás és hengeres, homlokuk lapos, fejük pedig ék alakú. Szemnyílást és fülkagylót nem találunk rajtuk, a farkuk pedig észrevehetetlenül rövid. Hatalmas méretű, véső alakú metszőfogaik a járatásás nélkülözhetetlen eszközei. Felszín alatt épített rendszerükben, amelynek teljes hossza a száz métert is jóval meghaladhatja, magányosan élnek, és mindegyik egyed elszántan védelmezi saját járatát fajtársaikkal szemben.
A földikutyák hosszú evolúciója annak jegyében telt, hogy mindinkább függetleníteni tudják magukat a felszíni léttől. Így kevésbé vannak kitéve a ragadozók támadásainak vagy az időjárás szélsőségeinek, mint a felszínlakó rokonaik. De a föld alatti környezet számos kihívást is jelent: egy olyan oxigénhiányos közegben, amelyben egy felszínlakó faj számára már a puszta életben maradás is nehézséget okozna, kénytelenek folyamatosan nehéz fizikai munkát végezni: ásni, földet mozgatni, táplálékot gyűjteni.
A földikutyák az egyedüli rágcsálók, akik valóban vakok, azonban képesek érzékelni a Föld mágneses terét és ennek segítségével tájékozódnak. A fejükkel a járat tetejét kopogtatva pedig nemcsak nagy távolságból képesek egymással kommunikálni, de a különböző tárgyakról eltérő módon visszaverődő rezgések érzékelésével a környezetükről háromdimenziós képet alkotnak. Külön érdekessége ennek a képességnek, hogy az információ feldolgozása az agynak abban a részében történik, mely a felszínlakó emlősöknél a látásért felelős.
A baglyok védelmében
Hazai természeti értékeink védelme
A vadlovak birodalma: Pentezug
A kihalás széléről sikerült megmenteni a rákosi viperát
Különleges fénysorompó segíti a kérészek vízfelszínen maradását
A National Geographic és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ közös vállalása, hogy bemutassa hazánk védett állatfajainak történetét. Cél, hogy a minél többen bepillantást nyerjenek a természetvédelmi munkába, kiemelve azokat az összefogáson alapuló tevékenységeket, melyek eredményeként egy-egy faj fennmaradását sikerült előremozdítani.
Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát
Úgy tűnik, remek evolúciós modellt jelenthet egy hal az új tulajdonságok, új szervek kialakulásának vizsgálatához.
Genetikai hegeket viselnek az elefántfókák
Az állatok vadászata miatt lecsökkent egyedszám hatásait a ma élő egyedek DNS-ében jól fel lehet ismerni, ezt a szakemberek genetikai hegeknek nevezték el.
Különleges vadászmódszert használnak a rejtélyes chilei orkák
A Csendes-óceán déli részén élő kardszárnyú delfin csoport egyedi vadászati szokásait sikerült feltárniuk chilei kutatóknak.
Az élelemhiány a vadorzók fő motivációja
A kelet-afrikai védett területeken az állatokat ugyan védik, ám az ott élő emberek számára nem biztosított a megfelelő megélhetés.
Sikeresebb a polip, ha hal társával együtt vadászik
Nem túl gyakori, hogy két teljesen különböző állatfaj közösen szerez élelmet, ezt most polipok és halak esetében figyelték meg részletesen.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
