Salamon, Antal2020. október 24., szombat
Természet

Óriás pókok a lakásban, avagy „magyar madárpókok” – legenda és valóság

2020.09.25.NG
National Geographic Magyarország

Csendes nyári éjszaka a békés kertvárosban. Az ember gyanútlanul csattog mezítláb a konyha irányába, hogy frissítő után nézzen. Lassan kinyitja a hűtőajtót, majd a kiszűrődő fényben valami megmozdul a konyhakövön. Egy hatalmas test és nyolc, fürgén szaladó láb hosszú árnyéka kúszik végig a padlón, s bizony erre legtöbbünket egy pillanat alatt elönti a hideg veríték.

A szubtrópusi és trópusi országok lakásaiban gyakori vendégek az óriásira növő, veszélytelen vadászpókok (Heteropoda spp.). Többségében ezek a fajok (az ún. „banánpókok”) jutnak el gyümölcsszállítmányokkal mérsékelt övi országok szupermarketjeibe is, nem kis riadalmat keltve.
Forrás: Ujvári Zsolt (Tajvan, Lienhuachih, 2011.09.17.)

 

A szubtrópusi, trópusi régiók embereit nem igazán lepi meg egy, a fentihez hasonló jelenet, hiszen náluk egész évben hétköznapi vendégek a majd tenyérnyi vadászpókok (Sparassidae), sőt, néha madárpókok (Theraphosidae) is, s jól tudják, hogy ezek a legritkább esetben marnak, azonban távol tartják az olyan hívatlan vendégeket, mint a csótányokat. Mi azonban Magyarországon egyáltalán nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy 5-8 centiméteres lábfesztávolságú, ijesztően gyors pókokkal találkozzunk rendszeresen takarított, makulátlan portáinkon. Márpedig augusztusban és szeptemberben könnyen előfordulhat, hogy a ház körül, kertjeinkben, pincéinkben, vízóraaknákban élő óriások előmerészkednek rejtekükből, s vándorútra indulván betévednek a nyitott ajtókon és ablakokon, akár a szúnyogháló szűk résein át is. Alapvetően kétféleképpen reagálnak erre az emberek: van, aki egy dobozba tereli e lényeket, majd visszaengedi őket a kertbe, másokon eluralkodik a pánik, s bizony, olykor csattan az újság vagy a strandpapucs.
Manapság azonban egyre többen válnak kíváncsivá, s érdeklődnek különböző, főleg internetes fórumokon a lakásban talált pókok kiléte felől, elsősorban amiatt, hogy jelent-e az állat bármiféle veszélyt családjukra. Ráadásul egyre gyakrabban olvasunk olyan internetes cikkeket, amelyek külföldről, különféle árucikkekkel behurcolt, hatalmas pókokról írnak.

Az internetes fórumoknak és gyorshíreknek azonban megvan a maguk hátránya is: sokszor önjelölt szakértők nyilatkoznak tévesen, sőt, pánikkeltően egy adott állatról, s az efféle hatásvadász írások, kommentek futótűz-szerűen járják be a világhálót, pillanatok alatt bekerülve a köztudatba.

A releváns szakemberek által írt valós, szárazabb, prózaibb tartalmakat sokkal kevesebb figyelem övezi, hiszen azokból hiányzik a szenzáció. Így az emberek egy óriási pók láttán – a hazai élőlényeket nem, vagy csupán alig ismerve – előszeretettel gondolnak arra, hogy egy Dél-Amerikából vagy Ázsiából, banános ládában behurcolt példány tévedt be hozzájuk a közeli szupermarketből.

Egy másik kérdés, hogy mely pókok számítanak nagynak, esetleg óriásinak. Vonakodva ismerjük be, de kicsit olyan ez, mint a horgászat: a látott példány sokszor meg sem közelíti azt a méretet, amekkorának becsültük. Bizony, a meglepettség, a félelem, esetleg az eluralkodó szorongás felnagyítja számunkra ezeket a lényeket, így válnak például a 2 cm testhosszú, 5 cm lábfesztávolságú réti farkaspókok (Hogna radiata) tenyérnyi szörnyetegekké. Ha bizonyítani szeretnénk igazunkat, hogy a látott pók valóban akkora, mint amekkorának becsültük, legjobb, ha mellé helyezünk egy mérőszalagot vagy pénzérmét – bár azok számára, akik rettegnek tőlük, ez teljesen érthetően óriási kihívás, akárcsak egy közeli felvétel elkészítése.

Farkaspókok és a hírhedt „magyar madárpók”  

Hazánk legnagyobb testű, legrobusztusabb pókjai a farkaspókfélék (Lycosidae) családjából kerülnek ki. Azt azonban viszonylag kevesen tudják, hogy a farkaspókok egy igen-igen népes család – világszerte mintegy 2400, de hazánkban is több, mint 60 fajuk fordul elő –, s közöttük nem csupán nagy, hanem egészen apró méretű fajokat is találunk. Ide tartoznak az üreglakó, óriási méretű cselőpókok, és a kora tavasztól késő őszig vízpartjainkon, erdeinkben, rétjeinken tömegesen szaladgáló Pardosa fajok is. Tehát, ha azt mondjuk egy állatra, hogy farkaspók, azzal nem egy konkrét fajt, hanem egy fajgazdag családot jelölünk meg.

Egy egészen apró farkaspók, egy Pardosa faj nősténye cipeli fonószemölcseihez tapasztott petezsákját.
Forrás: Ujvári Zsolt (Békásmegyer, 2017.05.07.)

De honnan ismerjük fel könnyűszerrel a farkapókokat? Mint a legtöbb pók esetében, a szemek elhelyezkedése az egyik legárulkodóbb családbélyeg: farkaspókokon a nagy méretű, központi szempár alatt egy sorban négy apróbb szem, illetve a központi szempár mögött, az előtest elülső oldalain egy további szempár helyezkedik el. Legtöbbször azonban nincs lehetőségünk, vagy épp nem vágyunk arra, hogy olyan közelről szemléljük a pókokat, ahonnan már kirajzolódnak apró szemeik. Ám a farkaspók nőstények szaporodási időszakukban már messziről is felismerhetők. Aktív vadászok, hálót zsákmányszerzés céljából nem készítenek, s azon kevesek közé tartoznak, amelyek peterakás után sem állnak meg, és nem is hagyják magára a petéket tartalmazó zsákocskát, a kokont. A nőstények ezért a petezsákot mindenhová magukkal cipelik az utótestük végén található fonószemölcseikhez rögzítve. A gömb alakú kokon egyes fajoknál fehér színű, más, kisebb fajoknál sárgás, kékes vagy akár zöldes árnyalatú is lehet. Előfordul, hogy a farkaspók menekülés közben elveszíti a kokont, ha azonban sikerül megtalálnia, csáprágói közé kapja, majd újra visszarögzíti az utóteste alá. A peték kikelése után a gondos farkaspók anyák a kicsiket sem hagyják őrizetlenül, hanem első vedlésükig testükön cipelik őket. Ha egy ilyen, utódait cipelő anyát sikerül megzavarnunk, akkor lehetünk tanúi a sokakat sokkoló képnek: a fiatal pókok szanaszét szaladnak anyjuk testéről, igyekezvén elkerülni az akut fenyegetést, ám a veszély megszűntével, kibocsátott fonalaik mentén lassan visszatérnek anyjuk hátára.

A nyolc szem farkaspókfélékre jellemző elhelyezkedése jól megfigyelhető e pokoli cselőpókról (Geolycosa vultuosa) készült portrén.
Forrás: Ujvári Zsolt (Tétényi-fennsík, 2020.05.09.)
A nőstény farkaspókok utótestükön cipelik magukkal utódaikat. A képen látható réti farkaspók (Hogna radiata) csaknem száz apróságot szállít.
Forrás: Ujvári Zsolt (Gyömrő, 2017.09.30.)

A hazai farkaspók fajok alapvetően kétféle vadászstratégiát folytathatnak. Az egyik típus állandóan vándorol, aktívan keresve a prédát, amit nagy szemei segítségével kiválóan képes detektálni. Ilyen gyors lábú vadászok az igen termetes, augusztusra 20-25 mm-es testméretet is elérő, világosbarna színű réti farkaspókok (Hogna radiata). Leggyakrabban ezt a fajt illetik – pontatlanul – az egyszerű „farkaspók” elnevezéssel. Tudományos neve beszédes, a „radiata” (sugaras) jelző az előtest háti oldalán, középről sugárirányba szétfutó világos csíkokra utal. Életmódjukból fakadóan az ivarérett, nőstények után kutató hímek, de a vadászó, vagy kokonjukat, illetve utódaikat cipelő nőstények is gyakran tévedhetnek be nyár végén a rétekről, kertjeinkből otthonainkba.

A termetesre növő réti farkaspókok (Hogna radiata) habitusukat tekintve, mintázatuk mellett legegyszerűbben barnás alapszínük alapján különíthetők el az alapvetően szürkés színű cselőpókoktól.
Forrás: Ujvári Zsolt (Gyömrő, 2017.09.30.)
Réti farkaspók (Hogna radiata) nőstény portréja.
Forrás: Ujvári Zsolt (Fülöpháza, 2018.09.06.)

A farkaspókok másik típusa „helytülő” életmódot folytat. Ez annyit jelent, hogy az állatok életük jelentős részét a maguk ásta üregekben töltik. Éppen ezért gyakran észrevétlenek maradnak árokpartjainkon, kertjeinkben, jelenlétükről csupán üregeik peremszövedékei árulkodnak.

Az üreglakó farkaspókok közé tartoznak hazánk legnagyobb méretű pókjai, a cselőpókok.

Tárnáik függőlegesen futnak lefelé a talajba, akár 30-35 cm mélyek is lehetnek, szájuk mérete pedig rendkívül változatos, egyes tárnák átmérője vetekedhet a mezei pockok üregeiével. Ha az ember, rejtett életmódja ellenére, mégis megpillantja a délelőtti órákban a lyuk szájánál napozó, nagy testű farkaspókokat, rendszerint aggódni kezd, hogy fűben szaladgáló gyermekei, háziállatai esetleg érintkezhetnek ezekkel a lényekkel. Ám az üreglakó farkaspókok meglepően érzékenyek, a lépteink keltette rezgések hatására villámgyorsan hátrálnak vissza az üreg mélyére, és bizony egy darabig nem is térnek vissza a felszínre. Ezt az érzékenységet használják ki zsákmányszerzéskor is. Az arra járó rovarok keltette rezgések hatására a pók előront a tárna sötétjéből, s a másodperc törtrésze alatt nagy méretű csáprágóival megbénítja a prédát, majd magával vonszolja a mélybe. Akik kíváncsiak, milyen pók él az udvar szegletében készített tárnában, egy fűszálat a lyukba vezetve, s azt óvatosan fel-le mozgatva – egy rovar mozgását imitálva – kis türelemmel elő is csalhatják vendégüket, bár ilyenkor nem árt az óvatosság.

A cselőpókok csak ritkán, illetve rövid időre hagyják el tárnáikat. Az első meleg, tavaszi napokon az alacsony füvű gyepeken az áttelelt példányok lebontják tárnáik néhány centiméter vastag talajdugóját, megnyitják üregeiket, elkészítik az árulkodó peremszövedéket, majd táplálkozni kezdenek. Májusra a széles bejáratok egy részén sűrű szövedék jelenik meg: az előző évben megtermékenyített nőstények bezárkóznak és felkészülnek a peterakásra. Az üreg bejáratát csak az utódok kikelése előtt nem sokkal nyitják fel, erre pedig május végén, június elején kerül sor. Ilyenkor néha meg lehet pillantani az anyák utóteste alá rögzített hatalmas fehér gömböt, majd nemsokára a frissen kelt apróságokat is. Az utódok két gondtalan hetet töltenek anyjuk üregében, rendszerint a nőstény utótestére kapaszkodva, majd megkezdik vándorútjukat. Az ifjú, szabadon vadászó cselőpókok apró termetük miatt nem keltenek feltűnést, s csak augusztus táján, 3-4 vedléses korukra telepszenek le, ekkor készítik el első, szűk bejáratú tárnáikat. Nagyobb aszály idején elhúzódnak, beszövik a tárna bejáratát, majd az enyhülés beköszöntével ismét megnyitják azt. Életük első évében nem érik el az ivarérett kort, hanem az októberi hűvös idő beköszöntével elvermelnek, tárnájukat kimélyítik, az üreg bejáratát pedig vastag talajdugóval zárják le. A telet a fagyott talajban, hibernált állapotban vészelik át. Életüket egészen a következő év augusztusáig a tárna mélyén töltik, mind a hímek, mind a nőstények ekkorra válnak ivaréretté. Az ivarérési vedlést követően kezdődik meg a hímek vándorlása, s ez az az időszak amikor járdáinkon, házfalainkon, sőt, lakásainkban is feltűnhetnek ezek a látványos, hatalmas állatok. Vándorlásukra augusztus végétől október elejéig lehet számítani, de egy-egy területen néhány nap alatt lezajlik a párkeresés és a párzás, a hímek pedig elpusztulnak. A megtermékenyített nőstények második telükre készülve ismét elvermelnek, majd jövő tavasszal bevégzik legfontosabb feladatukat: életet adnak utódaiknak.

Habár a cselőpókok a fentiek tanúságai alapján csak augusztus és október között hagyják el üregeiket, és akkor is csupán a hímek, mindössze néhány napra, mégis előfordul, hogy szaporodási időszakon kívül is találkozunk nagy méretű kóborló példányokkal, akár nőstényekkel is. Ennek az az oka, hogy egy komolyabb zápor, vízelöntés, a talajvíz szintjének megemelkedése néha kiönti őket rejtekükből, ilyenkor pedig új otthont kell készíteniük magasabb fekvésű, száraz területeken. S habár ezek az állatok talajlakók, néha bizony előfordul, hogy otthonainkban meglehetősen bizarr helyeken vernek tanyát. Gyermekként sok-sok csodás nyári hetet töltöttem nagyszüleimnél, a Püspökladány környéki szikesektől nem messze, s gyakran vadásztam az utca árokpartjain szongáriai cselőpókokra. Azonban a ház körül keresgélve olykor egészen meghökkentő dolgokra bukkantam. Egyes példányok nem pazarolták az időt arra, hogy üreget ássanak, hanem hosszú, sűrű szövésű lakócsövet készítettek olyan váratlan helyekre, mint a vízóraakna sarka, az ajtófélfa egy talajközeli, hosszanti mélyedése, de talán azon lepődtem meg leginkább, amikor a kerítésre erősített postaláda egyik szegélyében is találtam egy ilyen lakócsövet, s benne egy hatalmas nőstényt.

Magyarországon két cselőpók faj él: a kisebb méretű, színpompásabb és jóval gyakoribb pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa), valamint legnagyobb hazai pókunk, a robusztus, dús szőrzetű szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis).

A pokoli cselőpók alapvetően szürkés alapszínű, narancsos árnyalatokkal tarkított, igen változatos mintázatú faj. Színe rendszerint igazodik a talaj színárnyalatához, a halványszürkétől egészen a szürkésfeketéig. Csáprágóinak alapíze élénknarancs színű, rendszerint ezzel szembesülünk először, amikor farkasszemet nézünk vele üregében.
Méretét tekintve valamivel kisebb a szongáriai cselőpóknál, de még így is tekintélyt parancsoló, (a hímek testhossza lábak nélkül 18-25 mm, a nőstényeké 30-35 mm), lábai is valamivel vékonyabbaknak tűnnek, talán ezért nem aggatták rá eddig a „madárpók” nevet. Bár a pokoli cselőpók jóval gyakoribb, mint a szongáriai, mégis jóval kevesebben ismerik, hisz sokkal kevésbé hírhedt, mint a legnagyobb testű magyar nyolclábú. Szinte bármilyen, közepes vízellátottságú, alacsony vegetációjú nyílt gyepen megtelepedhet, legyen szó szikesekről, homoki gyepekről, sziklagyepekről, vagy akár parlagokról, zavart és taposott városi gyepekről, sportpályákról, árokpartokról. Országszerte elterjedt és gyakori faj, középhegységeinkben, dombvidékeinken és alföldjeinken egyaránt, s mivel az élőhely vonatkozásában nincsenek különleges igényei, valamint gyakran kolonizál frissen mozgatott, nyílt, éppen begyepesedő laza talajú területeket, sőt, jól tűri a zavarást, ezért szinte bármelyik településen jelen lehet. S bár a szemtől szembeni találkozás még így is ritka, augusztustól októberig számíthatunk a párzani induló hímek megjelenésére.

Fiatal, alapvetően világos színezetű pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa).
Forrás: Ujvári Zsolt (Tiszasas, 2020.08.29.)
Ivarérett, sötét színezetű pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) nőstény.
Forrás: Ujvári Zsolt (Tiszasas, 2020.08.29.)

A pokoli cselőpók megjelenése nagyon hasonlít a szongáriai cselőpókéra, ezért gyakran tévesztik össze a két fajt. Bár a pokoli testmérete kisebb, alapvetően nem támaszkodhatunk erre a bélyegre, főleg fiatalabb, ivaréretlen példányok esetén.

A legbiztosabb elkülönítő jegyet a lábak térdízületének alsó felszíne hordozza: ez a pokoli cselőpókokon világos, szürkés vagy narancsos árnyalatú, míg a szongáriai cselőpókokon teljesen fekete. A csáprágók elülső felszíne a szongáriai cselőpókokon szürkés-narancsos árnyalatú, sosem annyira élénk téglavörös, mint a pokoli cselőpókoké.

Ha azonban nincs alkalmunk megszemlélni az állatokat alulról, vagy elölről, a lábak is jó kiindulási alapként szolgálhatnak az elkülönítéshez. A szongáriai cselőpókok combjainak felső felszíne általában kontrasztos, szabálytalan, fekete mintázatot visel, a pokoli cselőpókokon ez a mintázat sosem ennyire kifejezett. Továbbá a szongáriai cselőpókok lábai jóval vaskosabbnak tűnnek a pokoli cselőpókénál, ez pedig a sűrű, tömött fehér szőrzetnek köszönhető.

Pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) nőstényének élénk színű, téglavörös csáprágói
Forrás: Ujvári Zsolt (Tiszasas, 2020.08.29.)

 

Szongáriai cselőpók (Lycosa sigoriensi) hím portréja. A pokoli cselőpókokkal szemben ezen állatok csáprágói szürkésebb árnyalatúak, lábaik rajzosabbak, combjaikon hosszú, sűrű, fehér szőrzetet viselnek, valamint megfigyelhető a térdek alsó felszínének fekete színezete.
Forrás: Ujvári Zsolt (Püspökladány, 2020.09.13.)
Tárnáját szétterpesztett lábakkal és csáprágókkal, fenyegető pózban védelmező pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) nőstény. A fotón tetten érhetők a térdízületek szürkés színű alsó felszínei.
Forrás: Ujvári Zsolt (Gyömrő, 2014.05.03.)
Pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) nőstény fenyegető pózban, ágaskodva védelmezi tárnáját a sűrű szövésű hálóval megerősített bejáratánál.
Forrás: Ujvári Zsolt (Fóti-Somlyó, 2020.09.08.)
Pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) nőstény egy mások fenyegető pózban, ágaskodva védelmezi tárnáját.
Forrás: Ujvári Zsolt (Fóti-Somlyó, 2020.09.08.)
Pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) vándorló hím példánya.
Forrás: Ujvári Zsolt (Fóti-Somlyó, 2020.09.08.)
Szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis) vándorló hím példánya. Legtöbbször a pokoli cselőpók és szongáriai cselőpók nagy testű, nyúlánk hím példányai tévednek be a lakásokba.
Forrás: Ujvári Zsolt (Püspökladány, 2020.09.13.)

Szongáriai cselőpókkal jóval kevesebb helyen, illetve jóval ritkábban találkozhatunk, mint a pokoli cselőpókkal, ugyanis ez a faj kifejezetten szikes élőhelyekhez kötődik. Szikesek közelében azonban ugyanúgy megjelenhet zavart, emberlakta környezetben, mint a másik tárnalakó faj. Mintázata kisebb rokonához hasonlóan nagyon változatos, találunk közöttük sötét és egészen világos színű példányokat is, de sokkal inkább dominál rajtuk a szürke szín, mint a narancs. A kifejlett hím példányok testmérete 20 és 25 mm között változik, a nőstények teste azonban elérheti a 35-45 mm-t.

Vándorló szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis) hím zsákmányával, egy termetes sisakos sáskával (Acrida ungarica)
Forrás: Ujvári Zsolt (Püspökladány, 2020.09.13.)

Az ivarérett állatok lábterpesztése csaknem akkora lehet, mint egy felnőtt tenyér, s valószínűleg a dús szőrzet mellett ez a másik ok, hogy az emberek Európa-szerte elkezdték ráaggatni a „madárpók” nevet. E mögött nyilván nem volt rossz szándék, hiszen azok, akik eleinte elkezdték így emlegetni a fajt, minden bizonnyal tudták, hogy a cselőpókok csupán nagyon-nagyon távoli rokonaik a madárpókoknak. Azonban lassan-lassan kezdett beszivárogni az elnevezés a köztudatba, és aki így ismeri meg a fajt, az valószínűleg nem fogja tudni, mi áll a név hátterében, s azt gondolja majd, valóban madárpókról van szó.
De lássuk csak, hogyan is alakult a név, illetve hogyan is került ez a sztyeppi faj Közép-Európába! A „szongáriai” jelző hallatán joggal merül fel a kérdés: vajon merre van Szongária? A név egy belső-ázsiai földrajzi régiót takar, közismertebb nevén Dzsungáriát, amely Kína északnyugati részén terül el, átnyúlva Kazahsztánba és Mongóliába. Tehát nem csak egy törpehörcsög, hanem legnagyobb pókunk is ennek a régiónak a nevét viseli. A szongáriai cselőpók Belső-Ázsia sztyeppéin őshonos faj, manapság elterjedési területe Közép-Európától Közép-Ázsián át egészen a Koreai-félszigetig húzódik. Pókászaink úgy tartják, hogy mindkét cselőpók faj hajókon, a hajók rakományával jutott el kelet felől Közép-Európába a 19. századra, majd a kikötők irányából kezdte kolonizálni a számára alkalmas füves területeket, így terjedve szét az Alföldön és a Kisalföldön egyaránt.

A szikes puszták vándora, szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis) hím a nőstények tárnái után kutat.
Forrás: Ujvári Zsolt (Püspökladány, 2020.09.13.)

De honnan is ered a tarantula, illetve a madárpók elnevezés, és hogy ragadt ez rá cselőpókjainkra?
A szongáriai cselőpókon kívül Európában számos egyéb nagy testű Lycosa faj él, és a történet valahol az egyiküknél, a Dél-Európában élő Lycosa tarantula fajnál kezdődött. Már a középkorban is ismerték ezt a termetes nyolclábút, s az itáliai népek Taranto városa után „tarantola”-ként kezdték emlegetni. A 16. századra már az angol nyelvbe is bekerült a „tarantula” szó, de egyértelműen az itáliai farkaspókra vonatkozóan. Carl Linnaeus ezt az elnevezést vette át, amikor 1758-ban megalkotta a mediterrán farkaspók tudományos nevét (Aranea tarantula). Ahogy azonban egyre több és több expedíció indult egzotikus, trópusi, szubtrópusi területekre, sorra kerültek elő hatalmas, látványos és markánsan szőrözött pókfajok. Ezek a pókok eleinte a mediterrán farkaspókra emlékeztették a kor kutatóit, akik elkezdték „tarantula”-ként emlegetni a szemmel láthatóan egészen más felépítésű, igen-igen távoli rokonokat, a ma már madárpókként ismert fajokat. Tehát a kavar az angolszász nyelvterületen alakult ki, ahol egy név alatt mosódott össze egy európai farkaspók a világ minden madárpókjával. Sőt, mivel a madárpókok egy igen-igen népes és látványos társaság, a „tarantula” név gyakorlatilag eggyé vált velük, s angol nyelven a mai napig így emlegetik őket. Mindeközben a valódi tarantula ismertség szempontjából háttérbe szorult, illetve a név története feledésbe merült.

A Lycosa tarantula fajt angol nyelvterületen manapság is „european tarantula”-ként emlegetik, ennek tükörfordítása pedig az előbb leírtak alapján „európai madárpók”. Mivel ennek rokona, a szongáriai cselőpók az orosz sztyeppéken is gyakori Lycosa faj, szinte szükségszerűen megjelent egy új, hatásvadász név a szongáriai cselőpók szinonimájaként: „russian tarantula”, vagyis orosz madárpók. Ezt aztán a magyar média honosította, hiszen nálunk, Magyarországon is megtalálhatók ezek a madárpókszerű lények, így köszön vissza egyre több szalagcímen a „magyar madárpók” elnevezés. Ahogy a Tanú című filmben a magyar narancs: „Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk!” Létezik már magyar tenger – amire természetesen méltán vagyunk büszkék –, ami tulajdonképpen nem tenger. Miért ne legyen egy madárpókunk is, ami nem madárpók? Érthető, bár állatoknál ez sokkal kevésbé elegáns vagy indokolt, a varjút sem nevezzük „goth flamingónak”, csak azért, hogy legalább nevében egy közismert és egzotikus folttal színesítsük meg faunánkat.

Élnek hazánkban valódi madárpókok?

Valódi madárpókoknak hivatalosan a Theraphosidae család tagjait nevezzük, s ezen szubtrópusi, trópusi elterjedésű pókok egyik faja sem található meg Magyarországon, tehát az egyszerű válasz: nem. Ha azonban úgy tesszük fel a kérdést, hogy élnek-e nálunk ezek rokonsági körébe tartozó pókok, akkor más a helyzet. A valódi madárpókok a korábban négytüdős pókoknak nevezett Mygalomorphae alrendbe tartoznak, ma ezeket hívjuk összefoglaló néven madárpókféléknek. Ezen, gyakran nagy testű, robusztus pókok közös jellemzője – a névadó két pár redős tüdő mellett – az úgynevezett „orthognath”, vagyis lefelé néző csáprágó. Az egy pár csáprágó – a pókok fő fegyvere – hegyes karomban végződik, és rendszerint méregmirigyek kivezetőcsövei nyílnak rajta. A pók csáprágóival ragadja és sebzi meg a prédát, majd mérget juttat a testébe, így megbénítja, elpusztítja azt. Nem minden pók rendelkezik méreggel (hazánkban a derespókok ilyenek), a legtöbb csoport azonban igen. A legtöbb magyarországi pók csáprágóinak csípőkarmai egymás felé néznek, s úgy működnek, akár egy harapófogó. Ezt nevezzük „labidognath” csáprágótípusnak. A madárpókok orthognath csáprágóinak csípőkarmai ezzel szemben egymással párhuzamosan helyezkednek el, fel-le mozgathatók.

Ha valódi madárpókot nem is, ilyen lefelé néző csáprágóval rendelkező négytüdős pókokat, madárpókokat azonban már találunk Magyarországon. A Mygalomorphae alrend két családja is képviselteti magát hazánkban: az aknászpókok (Nemesidae), valamint a torzpókok (Atypidae). Mindkét csoport rejtett életmódú, éppen ezért borzasztó ritkán kerülnek szem elé, s életmódjuk és élőhelypreferenciájuk miatt vajmi kevés az esély arra, hogy otthonainkba tévedjenek.

Az aknászpókoknak mindössze egyetlen faja, a magyar aknászpók (Nemesia pannonica) található meg hazánk területén. Méretük és színük sem teszi kifejezetten látványossá őket, testük csupán 10-12 mm-es, színük barna, néhol téglavörös árnyalatú. Sziklagyepek, karsztbokorerdők talajába készítik csapóajtóval fedett, mintegy 30 cm mély tárnáikat (innen az aknászpók név), amit szinte lehetetlen észrevenni. A nőstények a cselőpókokhoz hasonlóan egész életüket a tárnában töltik, a hímek pedig csupán tavasszal és ősszel hagyják el tárnáikat, hogy szaporodási időszakukban felkeressék a nőstényeket.

 

Magyar aknászpók (Nemesia pannonica) fiatal példánya.
Forrás: Ujvári Zsolt (Tétényi-fennsík, 2020.08.26.)
Magyar aknászpók (Nemesia pannonica) fiatal példánya.
Forrás: Ujvári Zsolt (Tétényi-fennsík, 2020.08.26.)

A torzpókok az aknászpókokkal ellentétben rendkívül szembetűnő, jellegzetes formájú, óriási csáprágókkal rendelkező, ám mindössze közepes termetű pókok (a hazai fajok hímjei a csáprágók nélkül mindössze 7-10, a nőstények 10-15 mm testhosszúak). A torzpók név a pókok körében szokatlan, a hatalmas, előreálló csáprágók miatt meglehetősen aránytalan testalakra utal.
Hazánkban három fajuk is előfordul (tölgyes torzpók – Atypus affinis, kövi torzpók – Atypus muralis, szurkos torzpók – Atypus piceus), de az aknászpókokhoz hasonlóan alig-alig kerülnek szemünk elé. Mindhárom faj nőstényei szürkésbarnák, a hímjeik pedig szurokfeketék, e fajok legkönnyebben hosszú, hátulsó fonószemölcseik tagoltsága alapján különíthetők el egymástól. Ezek a pókok is jellegzetes, közel 50 cm-es mélységű tárnákat készítenek, ám az előzőkkel ellentétben a tárna nem egyszerű lyukként nyílik a felszínre. A torzpókok üregeiket sűrű szövedékkel bélelik, és ez a szövedék vakon végződő zsákban folytatódik a talaj felett, ami olyan, akár egy levetett harisnya. Ez a zsák pedig általában gazdagon be van borítva növényi törmelékkel, vagy az avar alatt gondosan elrejtve húzódik, így alig-alig lehet megtalálni azt. A torzpókok az ízeltlábúak által keltett rezgéseket érzékelve előbújnak a tárnából és felkúsznak a felszíni zsákba, majd egy villámgyors mozdulattal keresztüldöfik a zsákot, az így ejtett résen át behúzzák a megragadott áldozatot, majd befoltozzák a zsákon keletkezett lyukat. Míg a torzpókok nőstényei egész életüket tárnáikban élik le, szaporodási időszakban a hímek éjszakánként vándorútra indulnak, s ekkor az éjszakai mesterséges fényforrások közelében néha meg lehet pillantani egyet-egyet, bár – mivel leginkább a jó természetességű, kevéssé háborgatott gyepeket és erdőket lakják – településeinkre nemigen tévednek be.

Torzpók faj (Atypus sp.) nősténye. Szembetűnő a két hatalmas, egymással párhuzamos, lefelé álló (orthognath) csáprágó.
Forrás: Ujvári Zsolt (Nagymaros, 2009.07.05.)
A madárpókokkal ellentétben a legtöbb pók egymást keresztező (labidognath) csáprágókkal rendelkezik, akár csak ez a pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa).
Forrás: Ujvári Zsolt (Gyömrő, 2014.05.03.)

 

Kell-e tartani a hívatlan vendégektől? 

A kérdés, ami a legtöbb embert foglalkoztatja a nagy méretű nyolclábúak kapcsán: vajon „mérgesek”, marnak, illetve veszélyes a marásuk? Mint a legtöbb pók, az összes fenti faj rendelkezik méreggel. Habár a pókok marásáról általában kevés információval rendelkezünk, azok is leginkább tapasztalati jellegűek, azért az elmondható, hogy a nagy méretű, nagy csáprágókat viselő fajokban bizony megvan a képesség az emberi bőr átharapására. Természetesen ez rendkívül szubjektív, hiszen nem mindegy, hogy egy pók védekezés gyanánt egy kétkezi munkás kérges tenyerét, vagy mondjuk egy gyermek térhajlatát próbálja-e megmarni. Fontos, hogy védekezésről, nem pedig támadásról van szó, a pókok nem fognak ránk támadni, s nem is szívesen pazarolják értékes mérgüket másra, mint zsákmányszerzésre.
Egy pók rendszerint akkor mar, ha háborgatjuk, megzavarjuk tárnájában, nappali lakószövedékében, kézbe vételkor megnyomjuk, esetleg ruhánk alá kerülve testünk és a ruha közé szorul. A legtöbb pók azonban emberrel találkozva hamar menekülőre fogja.
Előfordul olyan is, hogy a pók maráskor nem, vagy csak minimális mennyiségű mérget fecskendez a megmart személy szervezetébe, ezek az úgynevezett „száraz marások”, amelyek célja a méregveszteség nélküli elriasztás.
A marási készség fajonként, de még inkább egyedenként és szituációnként is változó. A réti farkaspókok jellemzően villámgyorsan elmenekülnek az ember közeledtére, ha megpróbáljuk kézbe venni őket, megiramodnak, elugranak, igyekeznek elkerülni a kontaktust, rendszerint nem próbálkoznak marással.

A cselőpókok ezzel szemben jóval hevesebb vérmérsékletűek, főképp akkor, ha tárnáikban zavarjuk meg őket, ilyenkor minden tárgyra szinte azonnal marnak (épp ezért is lehet ezeket kicsalogatni, vagy akár „kihalászni” üregeikből). A vándorló példányok jóval nyugodtabbak, sokkal kevésbé ingerelhetőek. Ha azonba felveszik a védekező testhelyzetet, elülső lábaikat felemelik, csáprágóikat széttárják, jobb nem háborgatni őket. A cselőpókok marása azért is kerülendő, mert rendkívül fájdalmas, a pokoli cselőpók nevének előtagja valószínűleg épp a marás által kialakuló pokoli fájdalomra utal. Olyan érzésként írható le, mint egy hosszan tartó, lüktető darázscsípés, mely zsibbadással és gyulladt duzzanattal jár, ám mindezek mellett komolyabb tüneteket nemigen okoz.

Aknászpókokkal és torzpókokkal olyannyira ritkán találkozhatunk, hogy egy marás esélye erősen közelít a nullához, ám ha mégis kézbe vennénk egy torzpókot, s az erős csáprágóit tenyerünkbe mélyesztené, a marás az égő érzés mellett csupán egy gyorsan múló duzzanatot hagyna maga után.

Összességében tehát elmondható, hogy a ház körül is megjelenő nagy testű cselőpókok mindaddig teljesen ártalmatlanok, amíg nem háborgatjuk őket tárnáikban. Hétköznapi életünket anélkül élhetjük egymás mellett, hogy bármikor találkoznánk velük, leszámítva azt a néhány napot, amikor a hímek nőstények után kutatnak.

A portyázó réti farkaspókokat gyakrabban és szélesebb időintervallumban láthatjuk, de ezek szinte minden esetben megfutamodnak.

Az említett pókok marása talán fájdalmasabb, de nem sokkal veszélyesebb, mint egy darázscsípés, azonban a pókokat sokkal nehezebb marásra bírni, mint egy darazsat szúrásra.

Ha meglátunk egy ilyen pókot a lakásban, ne essünk kétségbe, próbáljunk úrrá lenni félelmeinken, és tudatosítsuk magunkban: hazánkban nem él igazán veszélyes pók, egyik pók sem szeretne minket bántani, hanem kizárólag védekeznek, ha támadólag lépünk fel velük szemben. Annak az esélye pedig, hogy idegenhonos, veszélyes pókkal, vagy épp egy madárpókkal találkozzunk otthon, a globalizáció ellenére is mikroszkopikusan kicsi. Egy egészen kis szemléletváltással talán kevesebb újság és papucs csattan majd a nyolclábúakon, amik mindig is itt lesznek a közelünkben, be fognak térni lakásainkba, és akkor sem lesznek kevesebben, ha egyet-egyet elpusztítunk közülük.

Az említett pókok nem csak színes, látványos, hanem igen-igen értékes elemei is a hazai faunának. Legtöbbjüket természetes élőhelyeik megsemmisülése veszélyezteti, éppen ezért védelem alá kerültek.

A cselőpókok és torzpókok természetvédelmi értéke 5000 Ft, a magyar aknászpóké 10 000 Ft.

Sok-sok emberen mélyen gyökerező félelem lesz úrrá e pókok puszta látványától is, s nem ezek a jelképes, számszerűsített összegek tartják majd vissza őket attól, hogy elpusztítsák félelmük tárgyát, ha átlépték a küszöböt és megsértették magánszférájukat. Ha azonban kicsit is nyit valaki afelé, hogy megismerje ezeket a lényeket, és nem a hatásvadász, esetenként pánikkeltő cikkekből tájékozódik róluk, talán közelebb kerül ahhoz, hogy egy jövőbeni találkozáskor egy pohár segítségével tessékelje majd ki látogatóját az udvarra. Ezek az állatok ugyanúgy a természet fontos részei, mint a méhek, lepkék, vagy éppen a madarak, ha pedig ezt felismerjük, talán képesek leszünk félelmeinket háttérbe szorítva ekként tekinteni rájuk.

Írta és fényképezte: Ujvári Zolt

 

Hozzászólások

Somoskő vára

Somoskő vára

A magyar-szlovák határon található a 13. század második felében épült vár, mely több gazdát is cserélt. A Rákóczi-szabadságharc után csak romlott az állapota, míg 1970-ben kezdték el a felújítását.

Felfújható dingóriasztók

Felfújható dingóriasztók

Az emberszerű figurákat leginkább üzletek előtti figyelemfelkeltőként ismerhetjük, nemrégiben azonban új értelmet nyert a létük.

Mesebeli palota

Mesebeli palota

Kis patak, vízesés, tó és a csodás Palotaszálló. Mindez a Bükkben, Lillafüreden található.

Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

A lombkoronákat összekötő kétágú kötélhidat készítettek kutatók a Hainan szigetén élő, súlyosan veszélyeztetett hainani gibbon megmentésére.

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Úgy tűnik, az egészség számára fontos baktériumoknak jót tesz a természetes környezet.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket