Prérirókákat telepítettek vissza egy indián rezervátumba

A Fort Belknap Indián Rezervátum ad otthont a nakoda és az aaniiih törzseknek, amelyek tagjai nemrégiben 27 prérirókát (Vulpes velox) telepítettek vissza a területre, számolt be a Smithsonian Magazin. A kistestű ragadozó nemcsak az őslakosok világképének szerves része, de a rövid füves préri ökoszisztémájának is, az őslakosok évtizedek óta dolgoznak azon, hogy az egykori ökoszisztémát minél jobban helyreállítsák, elvégre ez az ő természeti örökségük része. Az 1970-es években a bölényeket telepítették vissza, jelenleg is jó 800 egyedből álló csorda legel a területükön, az 1990-es és 2000-es években pedig a feketelábú görényt hozták vissza sikeresen korábbi, itteni élőhelyére.

Azonban nem pusztán a természet védelme a cél az őslakosok szempontjából: „Mi nem úgy nézünk egy állatra, hogy ez négylábú, amaz szárnyas, hanem családunk tagjaiként tekintünk rájuk” – mondta Mike „Gopher” Fox, az aaniiih törzsi tanács tagja. „A prériróka hiánya olyan volt nekünk, mintha egy családtagunk nem lett volna velünk hosszú éveken át. A bölény vagy a feketelábú görény után most a prériróka is visszatér a családunk körébe, ez a családegyesítés pedig összeköt minket a földjeink történelmével.”

A prériróka Észak-Amerika egyik legkisebb vadon élő kutyaféléje, tömege átlag 2,5 kiló. A rókavár egy fő és számos mellék járatból áll, a prérirókák egész évben ebben laknak, és nem ritka, hogy a prérikutya (nagyjából a mi ürgéinkkel analóg állat) kolóniáktól orozzák el az alagútrendszert. A vadászathoz is ezeket az alagutakat, és a rendkívüli sebességüket (akár óránként 65 kilométer sebességű rövid sprintre is képesek) használják, s ugyanezek segítik őket a fő ragadozójuk, a prérifarkas elöli menekülésben is. Ez az apró ragadozó valamikor rég Kanadától Texasig járta a végeláthatatlan prérit, azonban az 1800-as években a prérifarkas és a farkas irtásához használt mérgek és csapdák a prériróka állományában tettek csak igazán nagy károkat: 90 százalékkal csökkent az állat egyedszáma. Az 1990-es évektől kezdődően Kanada, illetve az USA Montana állama területén visszatelepítésekkel igyekeznek helyreállítani az évszázados károkat, s így ma már az egykori élőhelye 40 százalékán újra megtalálható a prériróka.

Kanada-Montana határvidékén jelenleg csupán 1000 prériróka él, és így ez a kis populáció törékeny is, egy komolyabb fertőzés végzetes lehet rájuk nézve. A jóval népesebb és stabilabb déli populációtól kb. 320 km választja el az északiakat, a Fort Belknap Rezervátumban zajló visszatelepítési munkálatok segítenek ezt a hézagot eltüntetni. Így aztán majd a faj genetikai sokszínűsége is fennmaradhat.

A visszatelepítéshez az állatokat Wyoming államban, négy szervezet (köztük a Smithsonian Természetvédelmi Biológiai Intézete) együttes munkájával fogták be vadon, szardínia és szalonna csalétket tartalmazó élve fogó csapdákkal, majd orvosi ellenőrzésre került sor, és minden állatot GPS-jeladós nyakörvvel is felszereltek. Ezeknek köszönhetően kb. egy éven át követni lehet majd az áttelepített egyedek életét. Az így előkészített prérirókákat előre kiválasztott és kerítésekkel védett területeken engedték szabadon, olyan helyeken, ahol elhagyott prérikutya-járatrendszerek vártak az új bérlőkre. A bekerített területeket 3-4 nap után megnyitották, így az állatok némi akklimatizálódást követően szabadon közlekedhettek már. Ez a módszer nagyban segíti, hogy az áttelepítés okozta stressztől megszabaduljanak az állatok.

A későbbiekben további prérirókák érkeznek majd, a sokszínűség megóvása miatt Kansas és Colorado államokból, 2020-ban 40 egyed szabadon engedése volt a cél, ezt további évi 40-50 prériróka követi majd.

George Horse Capture Junior, az rezervátum turizmusért felelős igazgatója elmesélte, hogy 100 éve a népük még ünnepséget rendezett a prérirókák tiszteletére, azonban az állattal együtt ennek a ceremóniának az ismerete is eltűnt. „Talán a fiataljaink átérezhetik majd egy részét annak, hogy milyen volt a törzsünk az állatok elűzetése és áttelepítése előtt. Újra kell tanulnunk a saját múltunkat, s ehhez talán a sájenektől fogunk segítséget kérni.” A sájen törzs ugyanis még gyakorolja e ceremónia egy változatát.

A nyakörvek jeladóinak adataiból majd kiderül, mennyire volt sikeres a visszatelepítés, és ha igen, akkor  további rezervátumokban is megindulhatnak a hasonló munkálatok, a crow vagy az északi sájen törzsek montanai területein.

A prérirókák szabadon engedésekor tartott ünnepségen  George Horse Capture Junior egyik állatka szemébe nézve ezt mondta: „Igaz, ez csak egy rezervátum, olyasmi, amit kötelezően a nyakunkba varrtak nekünk is és neked is, de összekötöd a jövőnket a múltunkkal, azokkal az időkkel, amikor ezt a területet még nem Fort Belknap Rezervátum, nem Montana állam, nem Egyesült Államok néven emlegették. A rókák és a szabadon engedésük miatt idegyűlt fiataljaink látványa megerősíti a jövőbe vetett hitemet.”