Futrinkák ősszel
A magyarországi bogárvilág méretes, leglátványosabb tagjai nyár közepére szinte mind eltűnnek. Akad azonban néhány nagytestű faj, mely az őszi esők beköszöntével bukkan elő.
Magyarország legnagyobb ragadozó bogarai a főleg nappal vadászó bábrablók (a Calosoma genusz fajai) és a szinte mindig éjszaka aktív futrinkák (a Carabus-fajok). Túlnyomó többségük (a bábrablók mind) tavaszi és nyár eleji rovar; akkor lerakják petéiket, és hamarosan el is pusztulnak. Csak a lárváik telelnek át, belőlük a következő évben lesznek kifejlett bogarak.
A 28 hazai futrinkafaj között azonban van néhány, melyeknek imágói (kifejlett alakjai) ősszel – néha már augusztus végén – bújnak ki a bábjukból. Ilyenkor párosodnak, majd október elején petéznek, és leginkább a kikelő lárváik vészelik át a telet; ezek az első fagyokig vadásznak, utána a talajba vonulnak. Ám az imágók egy része is megéri a tél végét, így tavasszal az egyre nagyobb, vaskos, fekete lárvákkal együtt ezeket is meg lehet találni. Az ilyen bogarak páncélja azonban a frissen kelt őszi egyedekéhez képest már kopottas, végtagjaik gyakran hiányosak, és rágójuk hegyes vége is letompult.
Bár leginkább éjszaka vadásznak rovarokra, csigákra, gilisztákra, párás, borús időben néha nappal is láthatók, főleg reggel; ha magasabbra hág a nap, elbújnak kövek, fadarabok és más tereptárgyak alá, vagy beássák magukat a talajba. Ha összefutunk velük, jobb, ha útjukra engedjük őket, mert magukat veszélyben érezve szúrós szagú (főleg metakrilsavból álló) folyadékot fecskendeznek a potrohuk végén lévő mirigyekből, ami a bőrre – de főleg a szembe vagy a nyálkahártyákra jutva – égető érzést okoz. Annál is inkább hagyjuk őket békén, mert valamennyi hazai futrinkafaj védett.
A leggyakoribb őszi faj a legnagyobb termetű is: a bőrfutrinka (Carabus coriaceus) testhossza a 4 centimétert is meghaladja. Nevét a bőrszerűen ráncolt szárnyfedőiről kapta. Elég nagy elterjedésű: csak a Duna-Tisza közén és a Tiszántúl nyugati felén nem él. Leginkább a ritkás erdőket kedveli, de az élőhelyét tekintve nem válogatós: lakott területeken is felbukkan, ezért a bokros kertek tulajdonosai is találkozhatnak vele.
A magyar futrinka (Carabus hungaricus) viszont éppen a Duna-Tisza közén, azon belül is a kiskunsági Homokháton fordul elő a legnagyobb számban. Megtalálható azonban a Nyírségben és a Kisalföldön is; ezeken a területeken meszes vagy savanyú talajú homoki gyepek lakója. Látszólag ezektől eltérő élőhelyei a Budai-hegység, a Keleti-Bakony és a Gerecse sziklagyepei és lejtősztyeppjei – ám a hegyi és az alföldi homoki gyepek fajösszetétele elég hasonló, és a botanikában ismert „Ősmátra-elmélet” szerint a jégkorszak után az Alföld a hegyi menedékhelyekről füvesedett be újra. Ennek az elméletnek az állattani bizonyítéka a magyar futrinka is. A bogár azért kapta a latin nevében is megjelenő jelzőjét, mert Magyarországon írták le új fajként még 1792-ben; ráadásul a pannon régióban éri el az elterjedésének nyugati és északi határát (kelet felé a Volgáig terjed). A hazai futrinkák közül az ő védettsége a legmagasabb fokú: nem csupán fokozottan védett (természetvédelmi értéke 100 000 forint), hanem közösségi jelentőségű (tehát az Európai Unió szintjén jegyzett) faj is.
A szegélyes futrinka (Carabus marginalis) a jelen írásban említett őszi fajok közül a legritkább. Csupán néhány dunántúli lelőhelye ismert, ahol savanyú homokon kialakult ritkás erdőkben él. Jellemző rá, hogy kissé ibolyás árnyalatú fekete testének szegélye ragyogó zöld vagy aranysárga fényű. Még a szakemberek közül is csak kevesek láthatták eredeti élőhelyein; ha tehát olyan futrinkát találunk, amelynek oldalszegélye szintén feltűnően más színű, mint a teste, alighanem a sokkal gyakoribb dunántúli kékfutrinkával (Carabus germarii) vagy a keleti kékfutrinkával (Carabus violaceus) van dolgunk. E két őszi faj a Duna mentén valósággal felosztotta egymást közt az országot; annyira hasonlóak egymáshoz, hogy egyes szakemberek szerint egy fajhoz tartoznak. A szegélyes futrinkától eltérően azonban az oldalszélük kékesen vagy lilán fénylik.
Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van
A méhekről még mindig a háziméhekre asszociál az emberek elsöprő többsége, ideje azonban apránként megismerni azt a rendkívül sokszínű társaságot, amelynek számtalan tagja még fullánkokkal sem rendelkezik.
Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató
Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem munkatársa Szajki Bálinttal, a 24.hu fotósával 2024 júniusában kelt útra Mongóliába.
Nagy kihívás előtt áll a természet
A csapadékminták átalakulása komoly próbatétel elé állítja a fajokat.
Az év madarának nyomába eredtek a szakértők
Az MME munkatársai a kerecsensólymok helyzetét próbálják jobban megérteni.
Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát
Úgy tűnik, remek evolúciós modellt jelenthet egy hal az új tulajdonságok, új szervek kialakulásának vizsgálatához.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
