Mégsem függ a földmágnességtől a cetek partra vetődése

Talán a világ egyik leginkább szívbe markoló látványa a tengerpartra kivetett delfinek vagy bálnák tömege, amely egyes partokon rendszeresen előfordul. A jelenség okát évtizedek óta igyekeznek feltárni, s különböző elméletek születtek, pl. időjárási események, vagy a hadászati tevékenység, és az aktív szonárok használata, vagy akár a halászflották jelenléte. Ezek közt a leginkább elfogadott volt az, hogy a naptevékenység miatt a földi mágneses mező különböző fokú háborgásai (amelyek pl. a sarki fényeket is okozzák) felelhetnek az állatok viselkedéséért. Nemrégiben egy amerikai kutatócsoport azonban arról számolt be új tanulmányában, hogy az elemzéseik alapján nincs összefüggés a földmágnesség és a cetfélék e viselkedése közt, közölte az EOS földtudományi hírportál.

A kutatócsoport azt vizsgálta meg, hogy a cetfélék navigációját befolyásolják-e a Naphoz köthető geofizikai események azokban a cetfajokban, amelyek rendszeresen partra vetődnek világszerte. Az máig sem ismert, hogy mi módon érzékelhetik a mágneses mezőt ezek az állatok, egyes delfinekben ugyan találtak magnetit-kristályokat. A kutatók egy olyan elképzelt helyzetet elemeztek, amelyben a nyílt óceán helyett a partokhoz vezeti a mágnesség az állatokat, s azok ott az ismeretlen környezet miatt megzavarodnak és kivetődnek a fövenyre.
Három helyszínt vizsgáltak meg, egy új-zélandi, egy brit és egy USA-beli partszakaszt, ahol rendszeresek a tömeges partra vetődések, 1990-től kezdve összesen 348 esetről készült részletes leírás. Ugyanezen helyszínekre a kutatók visszamenőleg kikeresték a partra vetődések ideje körül (előtte-utána intervallumban) mért geomágneses adatokat, és számítógép segítségével kiszámolták a mágneses tér óceánfelszínnel párhuzamos összetevőjének változásait, majd statisztikai elemzés alapján keresték az összefüggéseket a partra vetődésekkel.

Az elemzések szerint nincs összefüggés a két esemény közt, a partra vetődést megelőző 30 napon belüli időszakban nem sikerült kimutatni értékelhető kapcsolatot a mágneses térerősség s a kivetődés között. Amikor két évre tolták ki a vizsgált időszakot, kiugrott azonban egy szezonális mintázat mindkét eseményben, ám ezek a kutatók szerint csupán annak köszönhetőek, hogy mind a partra vetődés, mind a geomágneses háborgások szezonális mintázatot mutatnak, külön-külön is.
Az amerikai Cape Cod esetében a kivetődés előtt 50 nappal mért geomágneses eseménnyel állt fenn statisztikai kapcsolat, míg az új-zélandi helyszín esetében ez az időszak 200 nap volt. Azonban mindkét esetben, könnyen érthető módon, kizárható, hogy a partra vetődést ilyen nagyon hosszú idővel előzze meg az a feltételezett hatás, amely a mágneses háborgásból adódhatna.

Úgy tűnik tehát, hogy a földmágnesség változásai nem hozhatók közvetlen összefüggésbe a partra vetődésekkel, azonban a szakemberek szerint az már előfordulhat, hogy részét képezik egy számos környezeti tényezőből, pl. vízhőmérséklet, árapály, stb. összeálló hatásrendszernek. A kutatócsoport úgy véli, ideális volna, ha gépi tanulás segítségét vennék igénybe a lehetséges összefüggések feltárásában.