Meglátszik az emberi hatás az oroszlánok genetikai sokféleségén

A Texas A&M Egyetem vezetésével végzett felmérést egy amerikai kutatócsoport az oroszlánok genetikai sokféleségéről, amelynek eredményét a Molecular Biology And Evolution szakfolyóirat tette közzé.
A kutatócsoport ma élő és 100 évvel ezelőtt élt oroszlánok genomjának összehasonlításából arra a következtetésre jutott, hogy az ember már ennyi idő alatt is jelentős hatással volt a nagymacska populációira. Genetikai bizonyítékokat találtak arra, hogy az oroszlánok élőhelye fragmentálódott, és ennek következtében az állatfaj csoportjai egymástól elzártan éltek tovább, genetikai keveredés lehetősége nélkül.

„Meglepett, amit találtunk. Meglepett és elszomorított, mivel nem akartam ilyen eredményekkel találkozni. Szerettem volna azt a hírt közölni, hogy minden rendben van, és jó úton jártunk az elmúlt 100 évben. Azonban sajnos nem erről szól a történetünk” – mondta James Derr, a kutatás egyik vezetője, az egyetem állatorvosi intézetének DNS-laboratóriumának kutatója.

Számtalan kutatás vizsgálta a ma élő oroszlánok genetikai felépítését, így a ma élő populációk adatait e korábbi kutatásokból nyerték ki. A történelmi idők oroszlánjainál kissé nehezebb volt a feladat, azonban voltak olyan minőségben megőrzött múzeumi, gyűjteményi példányok, amelyek megfeleltek a mintavételnek. Összesen 143 oroszlán csontja, foga, bőre szolgált összehasonlítható mintaként, ezek az állatok 1880-1949 közt éltek.  Mind a mai, mind a történelmi idők oroszlánjai az Indiától Dél-Afrikáig terjedő élőhelyükről származtak, így össze lehetett vetni egy-egy helyszín eltérő időkben élő oroszlánjai génjeit.

Azt jól tudjuk, hogy míg a nőstény oroszlánok a születési helyükhöz közel élik le az életüket, a hímek nagy távolságokra is elvándorolnak, így szinte kizárólag a hímek felelnek azért, hogy a faj meg tudja tartani a genetikai sokféleségét. Azonban, amint egyre szaporodtak az akadályok, pl. kerítések, mezőgazdasági területek, városok, a hímek már nem tudtak akkora távolságra eljutni, mint korábban.
Bár ma még elegendő a faj genetikai sokfélesége, a hanyatlás jól látszik a mai populációkon.
„A történelmi idők oroszlánjainál nem nagyon lehetett a gének alapján eldönteni, honnan való volt az adott állat, mivel akkora volt a csoportok közti génátadás. A ma élők esetében viszont nemcsak a helyszínt, hanem azon belül egy kisebb populációt is meg tudunk határozni” – magyarázta Caitlin Curry, a kutatás másik vezetője, aki hosszú ideje foglalkozik nagymacskákkal.

„Ha száz év alatt ilyen következménye lett az emberi tevékenységnek, akkor az egyes populációk esetében lecsökkenhet annyira a genetikai sokféleség, hogy az adott állatcsoport kihaljon”- tette hozzá Derr. Hasonló történt a gepárdokkal, ez a nagymacska már most küzd a belterjességből adódó problémákkal, például a betegségekkel szembeni ellenállásuk jelentősen csökkent, de más, szintén erre visszavezethető probléma is megmutatkozik köztük.

Azonban az oroszlánok hasonló sorsa még elkerülhető, így, hogy kiderült a probléma. „Az eredményünk története a remény történetévé kell, hogy váljon. Valóban csökkenést látunk az elmúlt 100 évben, azonban még mindig igen jónak mondható más emlősökhöz képest az oroszlán genetikai sokfélesége” – tette hozzá Curry. Azzal, ha a tények ismeretében több helyet biztosítunk a falkáknak, s lehetővé tesszük, hogy a hímek akadálytalanul vándoroljanak az egyes területek közt, még lehet növelni is az oroszlánközösségek genetikai sokféleségét. Ha a jelenlegi helyzetüknek megfelelő védelmet kapnak, a tendencia visszafordítható.