Negyedével csökkenhet a vadállatok élőhelye 2100-ra

A Cambridge-i Egyetem Zoológiai Karának kutatója, Dr. Robert Beyer részvételével született meg az a tanulmány, amelyben az 1700-as évektől kezdődően mérték fel a vadállomány élőhelyének területi nagyságát, összesen 16 919 faj esetében. A jelenkorunkig terjedő adatbázisból következtetni tudtak arra is, hogy a következő 8 évtizedben mi várható e téren.

„Arra jutottunk, hogy minél magasabb a szén-dioxid kibocsátása, annál rosszabb helyzetbe kerülnek az állatok az élőhelyük elvesztése miatt” – mondta a kutató. „Szinte minden ismert madár, emlős és kétéltű természetes élőhelye zsugorodott, mégpedig azért, mert az ember a tájat átalakította, mezőgazdasági vagy településfejlesztési célokra használta fel.”

Egyes fajokat jobban érint ez a változás, mintegy 16 százalékuk már elvesztette a történelmi elterjedési területe legalább felét, a század végéig 26 százalékuk kerülhet hasonló helyzetbe. A legnagyobb mértékben a trópusi élőhelyek zsugorodtak. Egészen kb. 50 évvel ezelőttig a nagy mezőgazdasági átalakítások Európa és Észak-Amerika területén folytak, azonban azóta hatalmas területeket vettünk el a természettől a trópusokon is. Jól ismert ok a délkelet-ázsiai olajpálma ültetvények, vagy a dél-amerikai legelők miatti tájátalakítás. Ráadásul minél mélyebben nyomulunk a trópusi területekre, aránytalanul nő a fajokra nézve negatív hatás is, részben azért, mert eleve kisebb az itt élő állatok élőhelye, részben pedig azért, mert nagyobb a fajgazdagság.

„Biodiverzitási forrópontok a trópusok, ahol igen sok, de kis elterjedési területű állat él. Ha itt átalakítjuk a természetes tájat mezőgazdasági területté, arányában jóval több faj veszít az élőhelyéből, mint például Európában.” – magyarázta Beyer.

A klímaváltozás, az emelkedő hőmérséklet és az átrendeződő csapadékviszonyok önmagukban is képesek jelentős tájátalakításra. Egy kutatásból kiderült, hogy amennyiben nem teszünk semmit a klímaváltozás ellen, Amazónia jelentős része esőerdőből füves szavannává alakul majd a következő száz évben. Az itt élő fajok az esőerdőhöz alkalmazkodtak, ezek nagy része nem éli túl, ha megváltozik a táj jellege, vagy a mainál sokkal kisebb területre szorulnak vissza, oda, ahol még esőerdő várja őket. „Úgy találtuk a vizsgálataink alapján, hogy minél magasabb a szén-dioxid kibocsátásunk, annál rosszabbá válik a fajok helyzete az élőhelyvesztés terén” – tette hozzá Beyer.

A kutatás eredményei, amelyeket a Nature Communications folyóirat tett közzé, arról árulkodnak, hogy fontos volna korlátot szabni a mezőgazdasági hasznosítású területek méretének, például hatékonyabb és fenntarthatóbb termelési szokásokkal, vagy épp kevesebb hús fogyasztásával és stabilizált globális népességgel.

„Az, hogy a múltbéli trendek megfordulnak, folytatódnak, vagy még rosszabbá válnak, azon múlik, mennyi lesz a szénkibocsátásunk, és össz társadalmi szinten milyen döntéseket hozunk” – tette hozzá Andrea Manica, a Cambridge-i Egyetem Zoológiai Karának professzora, aki a kutatást vezette. „A tanulmányunk a helyzet veszélyei mellett azt is megmutatja, hogy milyen hatalmas lehetőségek vannak a jól időzített és összehangolt intézkedésekben, amelyekkel legalább részben megfordíthatnánk az élőhelyvesztést. Minden csak azon múlik, mit teszünk a következőkben.”