Hazánk egyik leginkább veszélyeztetett puhatestűje
A fekete bödöncsiga (Theodoxus prevostianus) a Tisza, a Száva és a Duna vízgyűjtő területeinek bennszülött faja. Korábban 15-20 lelőhelyét ismerték, viszont az elmúlt fél évszázad alatt ezek többségéről kipusztult.
A nagymértékű visszaszorulás oka a csigafaj különös érzékenysége a környezeti változásokra, és már viszonylag kismértékű zavarás is végzetes lehet egy-egy populáció számára. Kedvelt élőhelye, a források, több térségben a modernizáció illetve a bányászat, fürdőhely létesítése miatt megszűnt, így a faj is kipusztult. Természetes populációjából a világon öt maradt fenn. Hazánkban 2010-ig már csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kácson élt e parányi faj, Ausztriában két területen található, és Szlovéniában is vannak példányok.
Sérülékenysége miatt ezt a fajt a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature and Natural Resources, röviden IUCN) Vörös Listáján a második legsúlyosabb, az ún. Veszélyeztetett (Endangered) kategóriába sorolják. Magyarországon fokozottan védett, ezért a szakértők már évekkel ezelőtt szorgalmazták, hogy a kácsi populációból érdemes lenne egyfajta „biztonsági másolatokat” létrehozni.
2009-ben három biológus – Fehér Zoltán, Majoros Gábor és Sólymos Péter – előálltak egy akciótervvel, melyben megfogalmazták, hogy a fekete bödöncsiga fajmegőrzésének lehetőségét az olyan egykori természetes élőhelyekre való visszatelepítésben látják, ahol újból adottak a megfelelő életfeltételek. Egy évvel később minden hatósági engedély birtokában a Magyar Természettudományi Múzeum, az Állatorvostudományi Egyetem, valamint az Eszterházy Károly Egyetem szakemberei elkezdték a munkát a borsodi Sály falu melletti Vízfő-forrásban, ahol valaha e parányi puhatestűek nagyobb populációja is élt, és az élőhely állapota időközben újra helyreállt. Ez azt jelenti, hogy a víz kémiai összetétele, szervesanyag-tartalma és a gerinctelen fauna szükséges megléte megfelelő volt.
2010 és 2012 között több időszakban telepítettek egyedeket, és ezekből mára önfenntartó állomány alakult ki.
Először 2015-ben találtak a kutatók a sályi patakban fekete bödöncsigákat, petéket és a helyszínen született egyedeket is, így tehát a visszatelepítési program középtávú céljai teljesültek. A hosszú távú siker mércéje, hogy tartósan önfenntartó populáció alakuljon ki – reméljük, ez is összejön a mini állatoknak.
Az áttelepített bödöncsigák egyelőre csak a Sályi-pataknak a Vízfő-forrás alatti legfelső szakaszán élnek, ahol köves a patakmeder. Miután ezek a puhatestűek szilárd aljzatot igényelnek, nem várható, hogy az eliszaposodott szakaszokon elszaporodjanak. Az áttelepítést végző szakemberek ezért javasolják a Sályi-patak természetvédelmi kezelését, konkrétan a patak felső néhány száz méteres szakaszán a meder kikövezését. Véleményük szerint ez a beavatkozás elősegítené azt, hogy a bödöncsigák nagyobb területen tudjanak elterjedni, és a mostani, még igen sérülékeny állomány kellően megerősödjön.
Fölmerülhet a kérdés, hogy miért is foglalkoznak a természetvédők ilyen apró kis állatokkal, amelyeknek látszólag semmilyen haszna nincs az emberiség számára? A válasz nagyon egyszerű, mert ők is egy elemét képezik a biodiverzitásnak. A táplálékhálózat részeként, a saját ökológiai szerepüket betöltve hozzájárulnak, hogy élőhelyük egészséges ökoszisztéma maradjon. Ahhoz pedig, hogy a lakosság minden nap tiszta vizet tudjon inni, jól működő vízi ökológiai rendszerekre van szükség.
A fekete bödöncsiga a Neritidae puhatestű család, az ősi előkopoltyúsok egyetlen tagja, mely édesvízben él. A Pleisztocén idején, mely jó 12 ezer évvel ezelőtt ért véget, a pannon régió elterjedt élőlénye volt. Kedvelt helye a langyos vizű források szilárd aljzata. E kicsi puhatestűt 1803-ban Kitaibel Pál fedezte föl a diósgyőri termálforrásban, és lerita néven említette. E fél centiméteres puhatestűnek a háza féltojás alakú, fényes fekete színű, de előfordulnak sötétlila, zöldesszürke árnyalatok is.
Kapcsolódó cikkek:
A baglyok védelmében
Hazai természeti értékeink védelme
A vadlovak birodalma: Pentezug
A kihalás széléről sikerült megmenteni a rákosi viperát
Különleges fénysorompó segíti a kérészek vízfelszínen maradását
Föld alatti járatok különösen védett lakói
A magyar természetvédelem kiemelten fontos madara
A National Geographic és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ közös vállalása, hogy bemutassa hazánk védett állatfajainak történetét. Cél, hogy a minél többen bepillantást nyerjenek a természetvédelmi munkába, kiemelve azokat az összefogáson alapuló tevékenységeket, melyek eredményeként egy-egy faj fennmaradását sikerült előremozdítani.
Így segíthetünk bajba jutott békáinkon
Országosan több ezer állaton segíthet a lakosság néhány egyszerű lépéssel.
Már zajlanak a túzokok párzási harcai
A dürgés során megfigyelhető látványos násztáncról videó is megtekinthető cikkünkben.
Bámulatos természetfotókat díjaztak
A fődíj nyertese több mint 1,5 millió forintos pénzjutalomban is részesült.
Átneveznék a világ egyik legritkább állatát
A szakértők szerint új nembe kellene sorolni a fajt.
Személyre szabott a hangyák és hernyók együttműködése
A világon jó néhány lepkefaj kötött kölcsönösen előnyös szövetséget egyes hangyákkal, amelyek a lepke hernyóit védelmezik vagy épp felnevelik.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
