Ritka tintahalakat figyeltek meg Ausztráliánál

Az ausztrál nemzeti kutatóhivatal, a CSIRO csapata az ország déli részén dokumentálta a különleges állatokat.

A Magnapinnidae családba tartozó tintahalak több példányát is sikerült dokumentálni a Nagy-Ausztráliai-öbölben, 2000-3000 méteres mélységben – számol be a CSIRO oldala. Deborah Osterhage, az expedíció vezetője szerint a nagy uszonyokkal és rendkívül hosszú karokkal rendelkező állatok a tengerek mélyén élnek. Mint mondta, a furcsa tintahalakat eddig 12 alkalommal figyelték meg élve, ez az első alkalom, amikor ausztrál vizekben látják őket.
A szakértő hozzátette, eddig a legtöbbször egy-egy példányt láttak csak, ezúttal azonban egyszerre ötöt dokumentáltak. Osterhage szerint a megjelenésük alapján tudták megállapítani, hogy különböző egyedekről van szó, és nem egy állatot láttak többször. Az Investigator kutatóhajó mélytengeri kamerarendszere két példányt figyelt meg, míg a REM Etive merülő robot hármat.
A robotot a legénység irányította, a szakértők pedig élőben tudták nézni a kamera felvételeit. Amint megpillantották a különös állatokat, tudták, hogy a ritka tintahalakkal van dolguk: az állatok furcsa külseje igen árulkodó és egyedi. Az egyik példányt meg is tudták mérni, az élőlény karokkal együtt 1,8 méter hosszú, karjai pedig 11-szer hosszabbak testénél, azaz köpenyénél. Az állatoknál a tintahalaknál korábban nem látott színeket és viselkedéseket is megfigyeltek.
A mostani expedíció előtt szinte semmit sem tudtak a régió Magnapinnidae tintahalairól. A hasonló kutatások segíthetnek jobban megérteni a térség mélytengeri élővilágát.