Eleonóra, Zelmira, Péter2024. február 21., szerda
Természet

Ultrahangokat adnak ki a Weddell-fókák a jég alatt

National Geographic Magyarország

Az antarktiszi vizekben élő Weddell-fóka igen szokatlan tulajdonságára derült fény egy 2 éven át tartó felmérés során.

Forrás: McMurdo Oceanographic Observatory / University of Oregon

 

Az Oregoni Egyetem kutatója, Paul Cziko vezetésével zajlott az a közel két éves vizsgálat, amelynek során 360 fokos víz alatti kamerát, hangrögzítést és különböző méréseket használva vizsgálták az életet az antarktiszi jég alatt, számolt be a McMurdo Kutatóbázis Oceanográfiai Obszervatóriuma. A weddell-fóka (Leptonychotes weddelii) valószínűleg minden fóka közt a legbeszédesebb, az antarktiszi jég alatti világ hangjai közt az ő hangjuk dominál, ahol csak jelen vannak.

Az Eurekalert közleménye alapján Cziko gyakran a fókák jég alól, rádió segítségével közvetített hangját hallgatva aludt el. „A fókák egészen hihetetlen, földöntúli hangokat tudnak produkálni. Egészen olyan, mintha egy űrcsata közepén volna az ember, a Csillagok háborúja fénykardjai hangjával együtt” – mondta a kutató.

Weddell-fóka s az általa kiadott egyik típusú ultrahang szonogramja
Forrás: McMurdo Oceanographic Observatory / University of Oregon

 

A kutatók a rögzített videók és hangfelvételek alapján 9 különböző, visszatérő hangadási típust azonosítottak, amelyeket a fókák egész évben hallattak. A hangok frekvenciatartománya 20-50 kHz közé esett, így az emberi fül számára ezek nem érzékelhetőek, az emberi hallás csak a 20 kHz alatti hangokat képes felfogni.
Az úszólábúakhoz tartozó állatok (mint a fóka, a rozmár) körében eddig egyről se derült ki, hogy képes ultrahangok kiadására, a Weddell-fóka az első ilyen példa.

A gömbburokba zárt 360 fokos kamera, mellyel a fókák (és más tengeri állatok) mozgását rögzítették.
Forrás: McMurdo Oceanographic Observatory / University of Oregon

A kutatók egyelőre nem biztosak benne, hogy mire használják a Weddell-fókák az ultrahangot. Elképzelhető, hogy valamiféle primitív szonár (a cetfélékhez hasonló) detektáló mechanizmusának része, az ultrahangjaik visszaverődésére hallgató fóka némiképp tájékozódhat a környezetéről, különösen a több hónapos antarktiszi tél sötétsége idején. Mivel nem világos, miként vadásznak vagy tájékozódnak ilyenkor e fókák, az ultrahang szonárként használata magyarázat lehetne erre a kérdésre.
Az is elképzelhető azonban, hogy az ultrahangokat kommunikációra használják, mintha ezzel csak egy kevésbé zajos csatornára kapcsoltak volna, amikor a szokásos csatornán túl sok külső zaj van.

A kutatás kis költségvetésből gazdálkodott, ám ennek ellenére is jelentősen járulhatott hozzá a tengeri élővilág megértéséhez. Ahhoz azonban, hogy pontosan megértsék az ultrahangok szerepét, még több helyszínen kell hasonló műszerekkel adatot gyűjteni. A kutatási eredményekről a JASA szakfolyóiratban számoltak be a szakemberek.

Új óriáskígyófajt azonosítottak Amazóniában

Új óriáskígyófajt azonosítottak Amazóniában

A világ leghatalmasabb kígyóit, a zöld anakondák közé tartozó állatokat őslakosok segítségével találták meg a szakemberek.

A világ egyik legszebb helye

A világ egyik legszebb helye

A világ egyik legszebb pontját láttam a magasból: a Great Blue Hole (Nagy Kék Lyuk), a világ legnagyobb víznyelője, amely a Karib-tengerben található, Belize partjaitól 70 kilométerre.

Sokkal többféle korall létezik, mint tudtuk

Sokkal többféle korall létezik, mint tudtuk

A korallzátonyok védelme különleges módszert igényel a korallok fajgazdagsága miatt.

A macskabagoly színe

A macskabagoly színe

Hazánkban is gyakori faj a macskabagoly, amelynek tollazatáról különös felfedezést tettek finn kutatók.

Aszály segítheti a kétéltűeket pusztító kórt

Aszály segítheti a kétéltűeket pusztító kórt

A világ kétéltűi számára végzetes gombabetegség, a Batrachochytrium dendrobatidis (Bd) ellen a békák bőrének természetes mikrobiomja védelmet nyújt, azonban aszályban sérül a mikrobiom.

National Geographic 2024. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket