Gondoskodás urbánus társbérlőinkről a téli időszakban
Városlakó emberként észrevesszük, hogy több társbérlő is megjelenik körülöttünk, különösen a téli időszakban. A városi vadvilág alkalmazkodik, gyakran hasznot is húz a települések közelségéből.
A Budai-hegység szomszédságában épült Gazdagréti lakótelepen, a 11 emeletes épületek közötti parkban cinegerajok röppennek ágról ágra. Három-négy széncinege alkotja a csapat magját. Magyarországon ez a faj a leggyakoribb. Hetyke fekete sapkájukról és a sárga mellényükön végighúzódó fekete csíkról lehet őket felismerni. Velük bandázik egy-egy kék cinege is, ők kisebbek és kék sapkájuk van. Végigkutatják az ágakat, hogy találnak-e rajtuk élelmet. Közben jellegzetes cinegehangon társalognak. Ha szerencsénk van, fehéres, krémszínű bundát viselő őszapóval is találkozhatunk. A táplálék reményében, különösen a téli időszakban sok madár húzódik be a lakott területekre.
Urbánus környezetben megszokott a károgó varjúsereg látványa, ők a galambokkal együtt bőven találnak élelmet a városban etetés nélkül is. A külső részeken szarkák is csatlakoznak a városi madarak társaságához, magas épületeken pedig ragadozó madarak is megjelennek, főleg vörös vércsék, de már vándorsólymot is láttak a madarászok.
De miért is látunk télen ennyi varjút a városokban?
Dr. Kövér László, a Debreceni Egyetem tanársegédje így válaszol: „A városokban csapatokban látott varjak két faj közül kerülhetnek ki. Egyrészt beszélhetünk a téli időszakban hazánkba érkező »fekete seregekről«, a vetési varjakról. A pápista varjúnak is nevezett faj több milliós egyedszámmal feltételezhetően észak-kelet felől, kisebb részben északról érkeznek a Kárpát-medencébe. A koromfekete madarak Debrecenbe október közepén érkeznek meg, majd a téli időszakra átlag 20-30 ezer példányszámos éjszakázó állományuk alakul ki, az utolsó egyedek március második felében hagyják el a várost. Az cívisváros egyrészt táplálkozási helyet jelent számukra, másrészt a Nagyerdő bizonyos részein tömegesen töltik az éjszakát.
A másik urbanizálódott varjúfaj a dolmányos varjú, amely egész évben megfigyelhető a városban. Tavasszal a párok szigorúan őrzik a revírjüket, majd a fiókák kirepülése, felcseperedése után ősszel ők is kisebb-nagyobb csapatokba verődnek. Közösen járnak élelem után, kukákat túrnak fel, avagy a házi kedvenceknek kitett eleséget dézsmálják.”
Tehát a varjúfélék ügyesen megtalálják az élelmet, de mi helyzet az apró énekes madarakkal, különösen, ha lehull a hó? Külvárosi kertekben, emeletes házak erkélyein láthatunk formás madáretetőt. Ha tisztes távolságban maradunk, folytonos sürgést-forgást figyelhetünk meg. A cinegék jellegzetes szokása, hogy először egy közeli bokorba szállnak be, felderítik a környéket, hogy nem leselkedik-e rájuk valamilyen veszély, majd onnan repülnek az etetőre. Gyorsan felkapnak egy napraforgómagot, hullámos repülésükkel visszaszállnak vele a bokor biztonságába, majd felbontják a magot. Ha ezzel kész vannak, spuriznak vissza újabb magért. A bokor alján pedig egy-két hét után megfigyelhetjük a kibontott szotyolák héját.
Hazánkban a madáretetésről először egy 1890-ben megjelent ismeretterjesztő könyvben esik szó. A hasznos madarak védelméről című mű írója Bornemissza Zoltán gyümölcsészeti vándortanár, felvilágosult gondolkodó a madarak téli etetésének lehetőségére és fontosságára is felhívta az olvasók, különösképpen pedig a gazdálkodók figyelmét: „Ezen füzetke czélja a mező- és erdőgazdaságra nézve hasznos madarak, és egyéb állatoknak megismertetése, továbbá czélja a madarak észrevehető fogyásának okát feltárni, s ennek meggátlására minden természetbarát, de különösen, saját jól felfogott érdekében, a gazdaközösség figyelmét felhívni.”
A természettudós, etnográfus Herman Ottó pedig már külön fejezetet szentelt a madáretetésnek az 1901-ben megjelent, A madarak hasznáról és káráról című művében.
Orbán Zoltán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője fölhívja a figyelmet: „Bár hazánk környezeti állapota lehetővé teszi, hogy a ház körül gyakori madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet, ám az etetés nagy könnyebbséget és biztonságot jelent a környék madarainak − nekünk pedig rengeteg megfigyelési élményt.”
Fontos azonban, ha elkezdjük etetni a szárnyas állatokat, az felelősséget jelent: onnantól kezdve lehetőleg az utolsó fagyokig folyamatos biztosítsunk élelmet és vizet is a madaraknak. Ha mégis abbahagyjuk az etetést, akkor utoljára még töltsük fel az etetőt, és a szárnyas vendégek - ahogy fogy az elemózsia - szépen odébbállnak.
Hogyan szerezzünk be etetőt?
Vásárolhatunk, vagy készíthetünk is fából egy nyitott házikót, de ha erre nincs lehetőségünk, az udvar egy tisztára söpört részére, a talajra is szórhatunk eleséget. A PET-palacból készült etetők nemcsak csúnyák és kis kapacitásúak, de nyáron szaporodóhelyet jelentenek a szúnyogoknak, ezért inkább ne használjunk ilyet.
Mivel etessünk?
A leggyakoribb a napraforgómag. A legtöbb énekesmadár év közben rovarokkal táplálkozik, de télen a rovarok elpusztulnak, elbújnak, így a madarak részben vagy teljes egészében átállnak a magfogyasztásra, ami kiválóan megfelel számukra. Tehetünk diót és egyéb magvakat is az etetőbe, de kirakhatunk almát és olyan bogyós termések kis csokrait, mint a lakott területeken nagy számban gyűjthető vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal. Lehet készíteni faggyúval összekevert magvakból tenyérnyi gömböket is, amelyeket bokrok, fák ágaira lógathatunk.
A tavasz közeledtével a Magyar Madártani Egyesület szakemberei több fórumon is fölhívják a figyelmet, hogy a fagyok elmúltával hagyjunk fel az etetéssel. Fontos ugyanis, hogy a fiókákat rovarokkal, és ne az etetőből könnyen megszerzett magokkal etessék a szülők, a magvak a fiókák pusztulását okozzák.
Készült az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával.
A csapatban élő állatok tovább élnek
Egy új kutatás szerint azok az emlősök, amelyek csapatokban élnek, általánosságban véve hosszabb életűek, mint a magányosak.
Engedély nélküli oroszlánfarmok Dél-Afrikában
Az oroszlántenyésztés engedélyekkel sem etikus, de egyelőre nem sikerült véget vetni az állatkínzó gyakorlatnak Dél-Afrikában.
Néma békát fedeztek fel Tanzániában
Egészen szokatlan tulajdonságú új békafajt fedeztek fel Afrikában: az állatnak egyáltalán nincs hangja.
Ritkán látott madár a batla
Életem első batláját (Plagadis falcinellus) Hortobágy kiváló ismerőjével, Dr. Kovács Gáborral láttam. Aztán teltek múltak az esztendők, de batla megfigyeléseim száma sehogy nem akart növekedni.
Ritka, mérgező, örökzöld cserje
Bár merev, hegyes, sötétzöld levele igencsak hasonlít a babérlevélre, a babérboroszlán (Daphne laureola) mérgező növény. Hazánkban mindössze a Bakonyban, a Vértesben és a Keszthelyi-hegységben található őshonos állománya. Úgynevezett reliktum-faj, tehát korábbi földtörténeti korból maradt itt; atlanti-mediterrán flóraelem. A babérboroszlán szűk hazai elterjedése és reliktum volta miatt védett faj.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
