Grönlandi bálnák – sikertörténet Alaszkában
A grönlandi bálnák észak gyermekei, csak az északi-sarkvidék tengereiben élnek, érdekességük, hogy nekik van a világon a legnagyobb szájuk, 200 évig is élhetnek, és akár egy évig is kibírják élelem nélkül.
Ez utóbbi tulajdonságuk annak köszönhető, hogy elképesztő zsírtartalékokat tudnak felhalmozni, ez azonban majdnem a faj végzetét is jelentette, hisz a bálnavadászat korszakában annál értékesebb volt a zsákmány, minél több zsírt (pontosabban bálnaolajat) lehetett kinyerni belőle. A grönlandi bálna (Balaena mysticetus) fél méter vastag hájrétege jelenti számára a hideg elleni védelmet és az energiatartalékot. Az állat ráadásul lassan úszik, és ha kilőtték, nem elmerül, hanem lebeg a felszínen – ezek egyszerűen ideális zsákmánnyá tették… 1921-re gyakorlatilag olyannyira megritkult – a bálnavadászat kora előtti legalább 50 ezerről a világszintű állománya 3000 alá csökkent -, hogy felhagytak a vadászatával.
Mára viszont sikertörténettel büszkélkedhetnek: miután alaszkai állományuk a 20. században mindössze ezer állatra zsugorodott, a 2020-as bálnaszámlálás során viszont 16 ezer grönlandi bálnát sikerült megszámlálni, számolt be az Alaszkai Egyetem (Fairbanks) a sikertörténetről.
A történethez az is hozzátartozik, hogy a grönlandi bálna bolygónk egyik leggyorsabban változó régiójában él, így a biológusok számára továbbra is kérdés, mi lesz a fajjal.
Craig George biológus, aki már visszavonult, ám tudományos pályáján a grönlandi bálnákat tanulmányozta, így írja le őket: hatalmas úszó fejek. A kutató évtizedeken keresztül, minden tavasszal készített egy kis magaslatot a tengerjégen, ahonnan folyamatosan nézte a jégtáblák közt levegőért felbukkanó állatokat, és számlálta a népességüket, illetve víz alatti mikrofonokkal hallgatta az éneküket. Az elmúlt 4 évtizedben George egyre több és több állatot számlált, azonban egyidejűleg a klímaváltozás jeleit is észlelte: decemberben jég helyett még nyílt víz csapdossa lakhelye, az Alaszka legészakibb pontján (71. északi szélességen) lévő Utqiaġvik partjait, és a hőmérsékleti viszonyok is az Észak-Atlanti-áramlat által fűtött norvég partokét idézik Alaszka helyett.
Azonban a bálna, amelynek hatalmas, erős csontozatú feje arra szolgál, hogy áttörje a tengerjég rétegét, igencsak jól érezte magát ebben a helyzetben, leginkább azért, mert az emberek békén hagyták ezen az elhagyatott óceáni területen. „Azt feltételeztük, hogy a tengerjég eltűnése nem tesz majd jót nekik, azonban úgy tűnik, jól vannak – legalábbis egyelőre” – mondta George.
2019-ben sem az őslakosok, sem a repülőgépes felmérést végzők nem láttak egyetlen grönlandi bálnát sem Utqiaġvik közelében, és nem volt világos, hogy ennek mi lehetett az oka. Aztán 2020-ban mindenhol e bálnákra bukkantak, nyüzsgött tőlük a tenger. „Egyiket a másik után láttuk meg” – mondta Megan Ferguson, a NOAA (Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal) alaszkai halászati részlegének biológusa, aki 1979 óta vesz részt a felméréseken. Valószínűleg az előző évi felméréskor a 2019-ben egyébként rekord meleg vizű sarkvidéken valamely más helyszínen tartózkodtak, s nem a megszokott területeiket járták a bálnák.
Miben különbözött ez a két év? 2019-ben 2-3 hónappal később érkeztek meg a vándorló bálnák, és nem közelítették meg a partokat sem a szokásos módon. 2020-ban viszont a kutatók rendkívül nagy mennyiségben látták Utqiaġvik közelében a bálnák zsákmányállatait, mint az északi krillt (Meganyctiphanes norvegica), vagy más rákféle zooplanktont. A körülmények ezeket az állatokat a partközeli vizekbe hozták, ahol a bálnák tömegesen tudták falni őket.
Eddig jó volt grönlandi bálnának lenni errefelé, sok fiatal egyedet is láttak, de egyelőre nem tudni, mit hoz az idei esztendő, vagy a távolabbi jövő. Vannak negatív jelek is, például észlelték a fajnál egy feltehetően más, a felmelegedés miatt egyre északabbra merészkedő bálnákról átterjedt veseféreg jelenlétét, illetve a grönlandi bálna egyetlen természetes ellensége, az orka is felbukkant a sarki vizeken.
Azonban, minden bizonytalanság ellenére, a grönlandi bálnák sikertörténetet mesélnek, az alaszkai állománygyarapodás Amerika természetvédelmének nagy sikerei közé kerül. Ehhez arra is szükség volt, hogy a kereskedelmi célú vadászatukkal felhagyjanak, és arra is, hogy az emberi érdekeltségektől távol létezhetnek a faj számára fontos érintetlen sarkvidéki vizek.
Meglepő módszerekkel élik túl az állatok a telet
Egyesek elbújnak, mások összedolgoznak, de vannak, akik inkább hagyják az egészet.
A magyar mérgeskígyó nyomába eredtünk
Egy Škoda Kodiaqkal kísértük el Halpern Bálint herpetológust, aki ritka kígyónk megóvásán dolgozik.
Az etióp farkas néha méhecskének érzi magát
Az etióp farkas ragadozó, a szürke farkas rokona, ám kimondottan szereti a nektárt.
Csapadékos időkben több a válás
Legalábbis a madaraknál: hasonló összefüggést találtak az extra száraz időszakok esetében is a Seychelle-szigeteki poszáta esetében.
A természetfotóst is meglepte, mit kapott lencsevégre
Nem tudta, mit lát pontosan a képen, de szerencsére követői választ adtak a kérdésére.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
