Madarak piros mellényben

A Tüskevári-erdőben található, fagyal bokrok fekete bogyóit halkan morzsolgatják a süvöltők: az élénk piros mellű hímek és a szürkés mellű tojók (Pyrrhula pyrrhula).

Ottlétüket csak a lágy melankolikus „hüp-hüp” hangjuk árulja el. Általában az északi területek lakói, de költenek a Kárpátok és az Alpok magasabb hegyi régióiban is, ahol a fenyves az uralkodó faj. Néhány pár költ hazánk területén, főképp az Északi-középhegység és Alpokalja lucfenyveseiben.

A nép régen, sőt egyes helyeken még ma is tévesen piróknak hívja. Azonban a pirók hazánkban nagyon ritka madár, a nagy pirók utolsó hazai megfigyelése a 20-as években történt Vas megye területén.
A hím torka, pofája, begye és melle valamint a hasa hajnalpíros. A fejtető és csőr körüli rész fekete. Dolmánya egérszürke. A tojó színezete kávébarna, dolmánya barna. Csőre fekete, rövid és vaskos.
Hazánkban egyes években nagyobb beözönlései voltak megfigyelhetők. Erdőszéleken, bokrosok közelében, parkokban, arborétumokban és nagyobb kertekben találkozhatunk velük. Sok gyommagot fogyaszt, előszeretettel eszi a mezei katáng és csalán apró magvait. Továbbá kedvenc csemegéje a juhar és kőris magja, a fagyal fekete bogyója és a tűlevelűek magvai. Az 1960-as években a Budai-hegységben megfigyelték amint közel 500 fős csapata a földre hullott tölgyleveleken található gubacsokat morzsolta, minden bizonnyal a gubacsdarazsak lárváit ették ki belőle.

Népi elnevezése a gimpli, amelyet Veszprém és Vas megye területén használtak. A süvöltőt korábban nagy számban fogták lépvesszővel. A fagyöngy ragadós bogyóit kenték faágakra, és egy csalimadarat használtak hívónak. A befogott madarakat kalitkamadárként értékesítették.
Napjainkban ez szigorúan tilos, hiszen védett faj, melynek eszmei értéke 25 000 forint.