Tamás, Perpétua, Felicitász2021. március 07., vasárnap
Természet

Olajprojekt fenyegeti a Vörös-tenger korallzátonyait

2021.02.15.NG
National Geographic Magyarország

A térség zátonyai eddig viszonylag biztonságban voltak.

Kép: Pixabay

Természetvédők szerint különleges, vörös-tengeri korallzátonyokat fenyeget az a tervezett olajprojekt, amelyet Izrael az Egyesült Arab Emirátusokkal közösen akarnak megvalósítani – számol be a Phys.org. Egyes kutatók úgy vélik, a projekt akár ökológiai katasztrófához is vezethet, éppen ezért 230 szakértő petíciót nyújtott be Benjamin Netanyahu miniszterelnöknek, hogy akadályozza meg az üzletet.

Az emirátusok a nyersolajat tartályhajókkal szállítaná Eilat kikötővárosába, ahol egy vezeték található, egy héten két-három tanker érkezésével számolnak. A szakértők és aktivisták attól tartanak, hogy az olajdokk szivárgásai károsíthatják a környezetet, éppen ezért a közelmúltban tüntetést tartottak Eilatban.

Shmulik Taggar helyi lakos és a Vörös-tengeri Környezetvédelmi Társaság alapítója szerint a korallzátonyok csupán 200 méterre találhatóak attól a helytől, ahol az olajat kirakják majd a hajókból. Bár a hatóságok szerint a műveletekhez a legmodernebb tankereket fogják használni, Taggar az AFP-nek azt mondta, esélytelen, hogy időnként ne történjenek meghibásodások. Az aktivista hozzátette, a projekt a város zöldturizmusát is veszélybe sodorhatja.

Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok amerikai közvetítéssel 2020-ban több megállapodást is kötöttek, az olajüzlet is ezen folyamat keretében született meg. A projekt lényege, hogy az arab nyersolajat a Vörös-tenger partjához szállítják, ahonnan aztán vezetéken jut el Askelónba, majd Európába.

Bár a környezet átalakulása világszerte fenyegeti a korallokat, Eilat közelében a zátonyok viszonylag stabilak maradtak. Félő, hogy az olajipar károsítani fogja ezt az érzékeny élővilágot.

Hozzászólások

Először klónozták a veszélyeztetett görényfajt

Először klónozták a veszélyeztetett görényfajt

A Természetvédelmi Világszövetség szerint a feketelábú görény Észak-Amerika egyik legfenyegetettebb emlősfaja.

Hetvenévesen is költött a világ legidősebb tengeri madara

Hetvenévesen is költött a világ legidősebb tengeri madara

Az északnyugati Hawaii-szigetekhez tartozó Midway-

Az űrből vizsgálják a madarak vándorlását

Az űrből vizsgálják a madarak vándorlását

A Nemzetközi Űrállomás csapata különleges szemszögből képes vizsgálni bolygónkat.

Épül a világ első kacsacsőrűemlős-menedéke

Épül a világ első kacsacsőrűemlős-menedéke

A kihalással fenyegetett faj szaporodásának és regenerálódásának elősegítésére megkezdték a kacsacsőrű emlősök menedékének építését Ausztráliában.

Eredeti ötlet a nagymacskák védelmére

Eredeti ötlet a nagymacskák védelmére

Oxfordi kutatók felvetése szerint ha a leopárdmintás ruhák eladása után a bevétel bizonyos százalékát a párducok védelmére fordítanának, sokkal eredményesebb lenne a védelmük.

National Geographic 2021. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket