Rudolf, Izidóra2021. április 17., szombat
Természet

A vörösök már a spájzban vannak

2021.03.10.NG
National Geographic Magyarország

Fülledt szubtrópusi este borul a floridai Everglades mocsárvidékére, a langyos szellő egzotikus virágok illatát hozza a távolból, a part pedig békák ezreinek kórusától hangos. A víz alatt lassan megmozdul az élet: nagy testű, pompás mintájú, mélyvörös színű rákok seregei bújnak elő iszapba fúrt üregeikből, hogy élelmet keressenek… Legalábbis ez futott át az agyamon, amikor a város határában sétálva megpillantottam ezeket a kapitális tízlábúakat, a valóság azonban merőben más.

Vörös mocsárrák pihen Békásmegyer határában a sekély, betonozott medrű vízfolyásban.
Forrás: Ujvári Zsolt, 2021. február 26.

 

Február, Budapest. Épp csak tavaszodik, az első virágok most bontják szirmaikat, a rügyek mélyen alusznak még. Virágillat helyett benzingőztől és szennyvízszagtól terhes a levegő. A békák zöme is az iszapban vermel, énekükkel nem törik meg a Szentendrei úton haladó járművek monoton zaját. A szubtrópusi erdők helyett a paneldzsungel komorsága vesz körül. E rákok mégis itt vannak. Békásmegyeren, egy betonozott medrű vízfolyásban, amely a Barát-patak felé rohan.
Ezek a pompás állatok a vörös mocsárrákok (Procambarus clarkii), s egészen elképesztő látványt nyújtanak a kissé egyhangú színvilágú hazai tízlábú rákokhoz szokott szemnek, a találkozás mégis sokkalta elszomorítóbb, mintsem felemelő.

Fiatal vörös mocsárrák les prédára szürkületkor a vízmosás aljzatán felhalmozódott törmelék és szemét között.
Forrás: Ujvári Zsolt, 2021. február 26.

 

Boldog békeidők
Magyarországon 1985-ig minden rendben volt, legalábbis a rákok tekintetében. Naivan ezt gondolhatnánk, az élőlényeknek megvan azonban az a jó tulajdonsága, hogy rájuk nem vonatkoznak az országhatárok. A politikai határok nem, csupán a megfelelő életkörülményeket biztosító élőhelyek kötik őket. S bizony, a vízi élőlények, különösen a folyóvízben élő fajok óhatatlanul újabb és újabb élőhelyeket kolonizálnak. Így pedig, induljon akármelyik folyó akármelyik szakaszáról az invázió, a betelepült idegenhonos fajok lassan eljutnak minden olyan szakaszra, ahol alkalmas életkörülményeket találnak. Bár a tavak ilyen szempontból jóval elszigeteltebbek, mint a folyóvizek, mégis, számos állatfaj petéi vagy lárvái eljuthatnak további állóvizekbe, elsősorban vízimadarakon utazva.

Szigorúan az országhatárra korlátozódva mégis azt mondhatjuk, hogy 1985-ig mindössze három őshonos tízlábú rák (Decapoda) faj élt hazánkban. A folyami rák (Astacus astacus) Közép-Európában egészen a 19. század közepéig mindenütt gyakori volt, ám egy Amerikából érkező moszatgomba, a rákpestis (Aphanomyces astaci) megtizedelte az érzékeny ízeltlábúak állományát. A gombafertőzött állatok viselkedése megváltozik, nappal is aktívvá válnak – megkönnyítve ezáltal ragadozóik dolgát –, gyakran elveszítik lábaikat, végül elpusztulnak. Ekkor ugyanígy megcsappant másik nagy testű rákfajunk, az alföldi vizeket benépesítő kecskerák (Astacus leptodactylus), valamint a hegyi patakokban élő, jóval kisebb kövi rák (Austropotamobius torrentium) állománya is. A 20. század végére mindhárom faj állománya szépen regenerálódott, ekkor azonban újabb csapás érte hazai tízlábú rákjainkat.

Invázió
A globalizáció, a világot átfogó társadalmi kapcsolatok intenzitásának növekedése számos nem kívánt dolgot hordoz magában. A kontinenseken átívelő kereskedelem és áruszállítás során idegen állatfajok milliói kerülnek napi szinten a világ olyan pontjaira, ahova maguktól valószínűleg soha nem jutottak volna el. Az esetek túlnyomó többségében ezek az állatok ugyan elpusztulnak, vagy ha esetleg ki is jutnak egy másik élőhelyre, nem képesek sokáig túlélni, s még ha több példány érkezik is egyazon helyre, általában nem képesek szaporodni vagy stabil populációt létrehozni. Gyakran az éghajlat vagy egyéb környezeti adottságok szabnak gátat egy-egy állatfaj stabil megtelepedésének, ez az oka annak, hogy Magyarországon például nem kell számítani a gyümölcsszállítmányokkal érkező, cirkumtropikus elterjedésű, nagy testű vadászpókok (Heteropoda spp.) megtelepedésére és elterjedésére. Ritkán azonban előállhat olyan szituáció, hogy bizonyos behurcolt, idegenhonos állatfajok kijutnak új területre, s kifejezetten jól érzik magukat ott. Gyakran nincs, vagy legalábbis kevés az olyan ragadozó, parazita és patogén, amely szabályozná állományukat, éppen ezért rohamos szaporodásnak és terjedésnek indulnak. S teszik ezt az őshonos, hasonló ökológiai funkciót betöltő fajok rovására, amely ökológiai katasztrófák sorához vezethet. Újabban a harlekinkatica (Harmonia axyridis), a zöld vándorpoloska (Nezara viridula) és az ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys) inváziója volt a legszembetűnőbb, hiszen ezek jelenlétével mi magunk is gyakran szembesülünk kertjeinkben, otthonainkban.

A rejtett életmódú, leginkább éjszaka, folyó és állóvizeink aljzatán mozgó rákok inváziója nem ennyire látványos jelenség, kutatóink azonban rendszeresen monitorozzák ezen állatok állományait természetes vizeinkben, s 1985-ben érdekes, ám nem kimondottan váratlan jelenségre bukkantak. Ekkor jelent meg ugyanis a Dunában az Észak-Amerika keleti partvidékén őshonos cifrarák (Faxonius limosus). Már az 1950-es évek óta tenyésztették többé-kevésbé szabályozott körülmények között, tehát csak idő kérdése volt, mikor robban az időzített ökológiai bomba. A cifrarák a hazai fajokkal ellentétben nem válogatós, a tiszta vizű tavak és folyók mellett eléldegél az öntözőcsatornákban, eutróf tavakban, akár szárazföldön is terjedhet víztestről víztestre, képes ivartalan szaporodásra, emellett rendkívül szapora. A legnagyobb gond azonban az, hogy újfent magával hozta a rákpestist, amelyet gyakran tünetmentesen hordoz. A rákpestis pedig ismét tizedelni kezdte a három őshonos faj állományát, így a folyami rákok és kecskerákok megüresedett helyét szinte mindenütt elkezdte átvenni a cifrarák.

A helyzet az évek során egyre csak romlott. Újabb és újabb idegenhonos rákfajok jelentek meg természetes vizeinkben, ezáltal Magyarország mára a rákok szempontjából egyfajta „idegenhonos hotspottá” vált, dr. Weiperth András, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar kutatójának gondolatait idézve. Így jutott el hazánkba az Észak-Amerika nyugati részén őshonos amerikai jelzőrák (Pacifastacus leniusculus), a kínai gyapjasollós rák (Eriocheir sinensis), a feltehetően díszállattenyésztés során elterjedt, észak-amerikai rokonsági körű, kizárólag ivartalan úton szaporodó márványrák (Procambarus virginalis), az ausztrál vörösollós rák (Cherax quadricarinatus), a mexikói törpe folyami rák (Cambarellus patzcuarensis), a floridai kék rák (Procambarus alleni), valamint a Mexikóban és az USA déli államaiban honos vörös mocsárrák (Procambarus clarkii).

Aggasztó, hogy 2020-ban a Városligeti-tóból előkerült újabb öt – Ausztráliában és Új-Guineában őshonos – Cherax faj, amelyek közül kettő egyelőre a tudomány számára ismeretlen. Abból a szempontból szerencsés azonban a helyzet, hogy igen kicsi az esélye annak, hogy a Városliget termálvizeiben élő idegenhonos díszállatok hideg természetes vizeinkben is életben maradjanak és terjedni kezdjenek. Itt pedig többek között a nagy testű vörös mocsárrák szabályozza populációjukat.

Bizony, a vörösök már a spájzban vannak. Idestova hat esztendeje. Az első példány 2015. január 9-én került elő a Városligeti-tóból, majd a kutatók újabb és újabb populációkra bukkantak a Duna Budapesthez közeli szakaszain és befolyó vizeiben. Ez a faj mára a Tiszában is megtalálható és úgy tűnik, nemigen lehet megállítani.

Impozáns megjelenésű, ivarérett vörös mocsárrák sétál a kavargó iszapban.
Forrás: Ujvári Zsolt, 2021. február 26.

 

Mi a helyzet eközben őshonos rákjainkkal?
Napjainkra folyami rákot elsősorban a nyugati, délnyugati és északi országrész vizeiben találhatunk, kecskerákot leginkább a Dunában, a Tiszában, s az angolnák számának csökkentével újabban a Balatonban is, a kövi rákok pedig a Pilis, a Börzsöny, valamint a Kőszegi-hegység friss vizű patakjaiban tenyésznek. A szűk elterjedésű kövi rák 1982 óta élvez védelmet, ám az inváziós fajok terjedése okozta visszaszorulásuk miatt 2009-ben a másik két faj is természetvédelmi oltalom alá került (mindhárom faj természetvédelmi értéke 50 000 forint).

A siker titka
A vörös mocsárrák mára a világ egyik leggyakoribb idegenhonos tízlábú rákfajává vált. Bár eredetileg melegebb (21–27 °C-os) édesvizekben – lassú folyású vizekben, mocsarakban, víztározókban, öntözőcsatornákban és rizsföldeken – élt, ökológiai szempontból az egyik legplasztikusabb faj rokonai között. Jól érzi magát az alacsony oxigéntartalmú és szennyezett vizekben, elviseli az enyhén sós vizeket, sőt akár időszakos vizekben is képes életben maradni, a száraz periódusokat pedig akár 4 hónapon át is átvészeli. Gyorsan növekszik és fejlődik, rendkívül szapora. Az ivaros szaporodás mellett feltehetően képes ivartalan szaporodásra, tehát már egyetlen nőstény elegendő ahhoz, hogy a számára megfelelő környezetben stabil állományt hozzon létre.

Mi a baj a vörösökkel?
A többi idegenhonos rákfajhoz hasonlóan a vörös mocsárrák is ellenáll a rákpestisnek, azonban gyakran hordozza azt. Ezzel veszélyezteti leginkább az őshonos rákfajok állományát, s ahogyan tette azt korábban a cifrarák, ez a lény is újabb és újabb területeket hódít magának Magyarországon, elsősorban a folyami rákok és kecskerákok kárára.

Van azonban egy ennél is fontosabb probléma, amely a vörös mocsárrák életmódjából fakad. Ez az éjszakai lény nappal maga ásta üregekben pihen. Ha azonban e rákok nagy tömegekben lepik el a medreket, akkor az aljzatfúró tevékenység katasztrofális következményekkel járhat. A vörös mocsárrák ugyanis komplex járatrendszereket alakít ki, amellyel átformálja a meder felszínét, ezáltal pedig óriási hatással van a víz élővilágára. A meder szerkezetének és felületének átalakulása természetesen hatással van a vízinövények sokféleségére, valamint az aljzaton és az iszapban élő gerinctelen szervezetek biodiverzitására is. Mindezen változások pedig drasztikusan hatnak a gerincesek sokféleségére, hiszen élőhelyük egyrészt degradálódik, kevesebb búvóhelyet találnak, másrészt a táplálékukat képező fajok egyedszáma és fajszáma egyaránt jelentősen megcsappan.
Új hazai kutatások kimutatták, hogy a Duna és Tisza vonalán agresszíven terjedő vörös mocsárrák mind több és több patakban okozza különböző halfajok állományának jelentős csökkenését vagy akár bizonyos fajok eltűnését is. Sőt, már a 35 éve behurcolt, rettegett inváziós rákfaj sincs biztonságban. Mára a Dunában ugyanis a vörös mocsárrák kezdi átvenni mind a cifrarák, mind az őshonos kecskerák helyét.

Az ilyen állatokat, amelyek új élőhelyeket teremtenek, élőhelyeket módosítanak, tartanak fenn vagy pusztítanak el, ezáltal közvetlenül vagy közvetve befolyásolják a források elérhetőségét más fajok számára, ökoszisztéma-mérnököknek nevezzük. Megjelenésük pedig a hazai folyók, patakok és tavak élőlényegyütteseinek jelentős átszerveződését, degradációját okozhatja.

Mi a teendő?
Az utóbbi évek politikai közbeszédének hatására az „idegenhonos” és „inváziós” szavak csengése egyre negatívabb, ezeket hallva sokan óhatatlanul is elözönlésre, pusztításra gondolnak és hajlamosak érzelmeiket az állatvilágra is kivetíteni, holott a két probléma (természetesen) teljesen más. A társadalmi aspektus komplexitásával szemben az állatvilágban egyértelműen nem kívánatos az idegenhonos fajok jelenléte, hiszen számos esetben vezetnek a helyi flóra és fauna átalakulásához, adott esetben ökológiai katasztrófához. Emiatt sokan úgy gondolják, hogy jót tesznek a környezetnek – de legalábbis közvetlen környezetüknek – azzal, ha elpusztítják a harlekinkaticát és ázsiai márványospoloskát, mindez azonban még egy kisebb közösség esetén is haszontalan és hatástalan. Sőt, adott esetben káros is lehet, hiszen sokszor nagy rutin szükséges ahhoz, hogy egyáltalán felismerjük az idegenhonos fajt, és ne egy hasonló őshonos élőlényt pusztítsunk el.
Míg egy ízeltlábú esetében természetünkből fakadóan nemigen merülnek fel morális kérdések ennek kapcsán, egy idegenhonos gerincessel szemben rendszerint másként viselkedünk, pedig azok is ugyanúgy élőlények. Gerinces és gerinces között is van azonban különbség, attól függően, hogy saját érdekeinket tekintve kártékonynak vagy semlegesnek tekintjük-e. A horgász gyakran nemes egyszerűséggel összetapossa vagy a bokorba hajítja a kifogott törpeharcsát, hiszen az az áhított nemes halainak ivadékait pusztítja. Egy szép, látványos ékszerteknőst – amely fokozatosan szorítja ki a mocsári teknősöket – ezzel szemben már nemigen pusztít el senki. A leglelkiismeretesebb természetbarátok befogják és megpróbálják eljuttatni valamilyen állatkertbe, ám ezen intézmények befogadási kapacitása is véges. Az igazság az, hogy nehéz jót és jól cselekedni az idegenhonos állatfajokkal kapcsolatban. Egy folyamatban lévő inváziót nemigen lehet megállítani, viszont az sok esetben megelőzhető!

Az idegenhonos rákfajok kétféle módon kerültek hazai vizeinkbe. Mivel a rákok ínyencségnek számítanak, előszeretettel tenyésztik őket akvakultúrákban. A rákpestis az őshonos európai fajokat megtizedelte ugyan, azonban a gasztronómiának semmi sem szabhatott határt. Utánpótlásra volt szükség: ízletes, nagy méretű, ellenálló rákokra. Így jutott el Európába a cifrarák, a jelzőrák és a vörös mocsárrák is. Nyilván senkinek sem volt célja, hogy ezek az állatok kikerüljenek élővizeinkbe, azonban, mint tudjuk, az élet utat tör magának. Sajnos a betelepítés nagyon sok esetben átgondolatlan. Még ha átgondoltnak tűnik is, egész egyszerűen nem lehet számolni a következményeivel, hiszen az ökoszisztéma egy végtelenül komplex rendszer. Sosem tudhatjuk, hogy egyetlen, aprónak tűnő változtatás a hálózat mely részeire lesz hatással, és az a hatás milyen erősségű. Mintha csak ismeretlen bombát dobnánk a közösségbe: csak a pusztításból mérhető fel, mekkorát robban.

Amiért mi, hétköznapi emberek a leginkább felelősek vagyunk, az az állattartás. Bár nagyon sok faj kereskedelme szabályozott, így is díszállatok óriási spektruma várja az arra vágyókat. Ezekről a díszállatokról pedig sokszor alig-alig áll rendelkezésre információ, legrosszabb esetben pedig még csak azt sem tudjuk, milyen állatot vásároltunk és az egyáltalán honnan származik. Ha pedig megunjuk az állatot vagy túl költségessé válik tartása, akkor sokan megpróbálnak megválni tőle. Erre megvannak a megfelelő módszerek, például elajándékozhatók, eladhatók, eljuttathatók tenyésztőkhöz, állatkertekbe. Mégis, sajnos nagyon sokan választják azt az utat, hogy szabadon engedik az addig fogságban tartott lényt. Mindezt ráadásul annak tudatában teszik, hogy helyesen cselednek. Állatkereskedésben vásárolt díszállatot soha, semmilyen körülmények között nem szabad elengedni a természetben. Legjobb esetben az állat csupán elpusztul és nem lesz képes szaporodni, de néha ennél történhet sokkal rosszabb.

Az bomba, amit mi magunk szabadítottunk természetes vizeink élőlényegyütteseire.
Forrás: Ujvári Zsolt, 2021. február 26.

 

Az idegenhonos magyarországi tízlábú rákok jelentős része szabadon engedett hobbiállat. Nem a felelőtlen tartás következtében szöktek meg, hiszen egy vízi lény sorsa szárazra kerülve hamar megpecsételődik. Akkurátusan, természetes vagy természetközeli vizekbe kihelyezett példányokról beszélünk. Hogy ennek mi állhat a hátterében? Az állattartó csupán megunta a rákot, esetleg kifejezett célja volt, hogy betelepítse azt, ezáltal „színezve” a hazai faunát? Rejtély. Mindenesetre egyes bombák nem robbannak, sok trópusi-szubtrópusi rák hamar elpusztul szabadon engedését követően. A vörös mocsárrák azonban egy igazi pokolgép volt, s a robbanás lökéshullámai jelenleg is terjednek.

Írta és fényképezte: Ujvári Zsolt

Hozzászólások

Alig maradt érintetlen szárazföld a bolygón

Alig maradt érintetlen szárazföld a bolygón

A szárazföldek nagy részére így vagy úgy, de már hatott az ember.

A Gönyűi-homokvidék hálójában

A Gönyűi-homokvidék hálójában

A Gönyüi-homokvidék egyik különleges faja a bikapók. a felvételen a csodás színekben pompázó  hím skarlát bikapók látható. 

A bölények az erdőtüzek ellen

A bölények az erdőtüzek ellen

London, 2021. április 14., szerda (MTI) – A

Agyzsugorítás hangya módra

Agyzsugorítás hangya módra

Egy amerikai kutatócsoport nemrégiben olyan hangyafajokat talált, amelyek dolgozói bizonyos körülmények hatására képesek zsugorítani az agyukat, majd szükség esetén visszaduzzasztani azt.

Megzenésítettek egy pókhálót

Megzenésítettek egy pókhálót

A szakértők szerint az általuk létrehozott hangszer segíthet jobban megismerni az ízeltlábúak világát.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket