Mihály, Győző2021. május 08., szombat
Természet

Mit árul el a Wikipédia környezettudatosságunkról?

2021.03.22.NG
National Geographic Magyarország

A szakértőket régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy miként változott az emberek biodiverzitással kapcsolatos gondolkodása, az átalakulást azonban nem könnyű felmérni.

Északi őszapó (Aegithalos caudatus)
Forrás: commons.wikimedia.org

 

Egy friss tanulmány alapján a Wikipédia oldalmegtekintéseiből következtetni lehet arra, hogy miként alakul globálisan a biodiverzitással kapcsolatos tudatosság – számol be a Phys.org. A szakemberek szerint világszerte egyre jobban érdeklődnek az emberek a természet iránt, az egyes állatcsoportokkal kapcsolatos kíváncsiság ugyanakkor nem arányos.

Joe Millard, a University College London PhD-hallgatója és a tanulmány vezető szerzője szerint ahogy egyre inkább sérül a biológiai sokféleség az emberi tevékenység hatására, úgy válik egyre fontosabbá a globális közösség összefogása. Ehhez elengedhetetlen, hogy felmérjék, miként alakul az emberek hozzáállása.

Millardékat az Élő Bolygó Index (LPI) inspirálta, amelyet a Londoni Zoológiai Társaság dolgozott ki, és amely az eltérő gerincespopulációk változásának összességét mutatja be. A csapat a Wikipédia oldalmegtekintéseinek módosulása alapján hozott létre egy mértéket, amely globálisan alkalmazható. A szakértők egy több mint 2 milliárd megtekintésből álló adatbázist használt fel, amely 41 197 állatfaj oldalára vonatkozik. A vizsgálatban 2015-2020 közötti adatokat elemeztek, az oldalak a világ tíz legtöbbet használt nyelvén íródtak.

A kutatók által létrehozott Faj Tudatosság Index azt mutatja, hogy az elmúlt öt évben összességében jelentősen nőtt tudatosságunk, az érdeklődés ugyanakkor sokkal gyorsabban emelkedett a hüllők esetében, míg a kétéltűeknél némiképp csökkent. A leginkább az északi őszapó, a barna teknős és az indiai repülőgyík iránt nőtt a kíváncsiság.

Millard bízik benne, hogy indexük segíthet a döntéshozóknak a későbbi természetvédelmi munkákban. Dr. Robin Freeman, a Londoni Zoológiai Társaság munkatársa és a csapat tagja hozzátette, hasonló mértéket korábban nem dolgoztak ki.

Hozzászólások

Hadgyakorlat és természetvédelem

Hadgyakorlat és természetvédelem

A Gönyűi-homokvidéket bemutató előzetes 8. része rendhagyó témát boncolgat. Az akciófilmeket idéző izgalmas képkockák egy percbe sűrítve mutatják be a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred hadgyakorlatát.

Melyik az Instagram legkedveltebb madara?

Melyik az Instagram legkedveltebb madara?

Egy német kutatócsoport azt vizsgálta meg, milyen madárfotókat kedvelnek leginkább az emberek.

Az igazi élmény az, ha befogad a raj

Az igazi élmény az, ha befogad a raj

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.” A természetfotózásban és különösen a víz alatti fotózásban ma még inkább igaz Robert Capa örökbecsű intelme, mondja a világhírű miskolci  búvárfotós, Dombovári Tibor.

Miért fontos egy táj védelme?

Miért fontos egy táj védelme?

Természetvédelemről gyakran hallunk, és tudjuk, hogy ebben az esetben az élőlények, természetes életközösségek megóvásáról van szó. De vajon mikor beszélünk tájvédelemről?

A sáskarákok már bébiként is pofonokat osztanak

A sáskarákok már bébiként is pofonokat osztanak

A világon a leggyorsabban a sáskarákoknak jár el a „kezük”, s egy új kutatás szerint már pár napos korukban is gyakorolják e híres mozdulatukat.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket