Segítség a békáknak átjutni a közutakon
A békák minden tavasszal a földalatti telelőhelyükről bújnak elő, és nagy csapatokban indultak szaporodóhelyükre, egy közeli tó felé. Ennek az eseménynek az apropóján beszélgettünk Kéri Andrással, a Dr. Puky Miklós Varangy Akciócsoport Egyesület elnökével.
A békamentésnek több évtizedes hagyományai vannak Magyarországon. Miért van szükség erre a tevékenységre?
A kétéltűek, tehát a békák, gőték, szalamandrák az egyik leginkább veszélyeztetett gerinces állatcsoport, a természetes környezet drasztikus visszaszorulása, a klímaváltozás, az ember által behurcolt betegségek és az inváziós fajok mind negatív hatással vannak egyedszámukra. A kétéltű kifejezés az esetükben azt jelenti, hogy a szaporodáshoz mindenképp vízi élőhelyre van szükségük, lárváik az átalakulásig ott élnek. A telet azonban a fajok többsége a szárazföldön vészeli át, és sok faj kifejlett egyedei szárazföldi életmódot folytatnak, gondoljunk csak a varangyokra vagy a barna békákra. Tavasszal tömegesen vonulnak szaporodóhelyeikre, és az egyes populációk teszik ezt évezredek óta azonos útvonalon. Az utóbbi időben a közutak gyakran keresztezik ezeket az útvonalakat, és napjainkban jelentősen megnőtt a közúti forgalom is. A kétéltűeknek így esélyük sincs eljutni szaporodóhelyeikre, a kerekek alatt végzik, és így korábbi nagy létszámú populációk szűnhetnek meg, hacsak nem segítünk nekik átkelni az úton.
Az ország mely pontjain vannak a fontosabb mentési helyszínek? Milyen helyszínen, helyszíneken szervezett mentést az Egyesület ebben az évben?
Rendszeresen, minden tavasszal kétéltűmentésre ott van szükség, ahol a közutakon a jelentős számú állatot nem vezetik át az utak alatt állandó terelőrendszerek. Ilyen állandó terelőrendszer az országban tudomásom szerint kilenc helyen található, például a Hársas-tónál Szentgotthárdnál vagy a Sás-tónál Mátrafüreden. Tizennyolc helyszínen folyik ennek hiányában minden évben kétéltűmentés, így a Fertőnél, Tatán vagy Farmoson, hogy a legismertebb helyszíneket nevesítsem is. Egyesületünk hatodik éve segíti át a békákat a Tinnye és Piliscsaba között található Garancsi-tónál, az Üvegtigris büfénél. Az itt zajló tavaszi békamentést az Agrárminisztérium Zöld Forrás pályázata rendszeresen támogatja.
Hogyan folyik a gyakorlatban a békák mentése? Milyen infrastruktúra tudja ezt segíteni?
Ahol nincsenek kiépítve az állatok kijutását az útra megakadályozó, illetve az út alatt átvezető műtárgyak, ott több lehetősége van a mentésnek. A békák többsége este és éjszaka aktív, ilyenkor össze lehet szedni őket az útról és átvinni a vízhez, azonban ez viszonylag sok önkéntes napi tevékenységét igényli. Ha felépítünk egy ideiglenes terelőrendszert molinóból vagy fóliából, ami megakadályozza az állatoknak a közútra jutását és a meghatározott távolságokban leásott vödrökben összegyűjtjük őket, akkor csak a megépítésre kell több ember, a napi ellenőrzésre, a békák átszállítására az út túloldalára, elég néhány fő naponta. Az idei terelőépítésre a Garancsi-tónál 50 önkéntes, diák és felnőtt jött össze, természetesen a járványügyi előírások szigorú betartásával, azóta pedig naponta ellenőrzik a vödröket az aktivistáink. Mind az építéskor, mind az ellenőrzéskor fényvisszaverő mellényt viselünk, és ügyelünk a résztvevők biztonságára.
A kiépült terelőrendszerek sokszor nem tökéletesek. Milyen tényezők vezetnek ide? Az állandó terelőrendszerek jelenthetik a végső megoldást, hiszen létrehozásuk után nem igényelnek napi felügyeletet. Azonban megépülésük után sem szabad magukra hagyni ezeket, karban kell tartani, a ránőtt növényzetet, amire felmászva átjuthatnak a terelőkön a békák, rendszeresen le kell kaszálni a területet, a sérüléseket ki kell javítani, és időközönként a terelő hatékonyságát tudományos igényű monitorozással ellenőrizni kell. Az sem árt, ha létesítésük során kikérik szakértő kutatók, szervezetek véleményét, és kialakításukkor, műszaki átvételükkor is a témához értők szemlézik a létesítményt. Így el lehet kerülni az olyan hibákat, amelyek a Hont-Parassapusztánál, az M2-es úton lévő terelőrendszernél történtek, mert utólagos kijavításuk már jóval nehezebb. Ezen a helyszínen indult el hazánkban 1986-ban a Varangy Akciócsoport szervezésében a közúti kétéltűmentés, a terelő 2015-ös kiépülése után úgy tűnt, rendeződött a probléma, nem szükséges a rendszeres jelenlét, azonban tavaly újabb jelentős elütéseket észleltünk, és most nemcsak kétéltűek, hanem hüllők, jelesül vízisiklók is nagyobb számban közúti gázolás áldozataivá váltak. Éppen ezért a jövőre rendszeres monitoringgal szeretnénk felmérni a terelő gyenge pontjait, és javaslatot tenni a Közútnak és a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak a megoldásra.
Milyen lenne egy optimális, még elérhető természetvédelmi állapot a kétéltűek szempontjából?
Az optimális az lenne, ha az utak sehol sem kereszteznék a szaporodni igyekvő kétéltűek útját. Az állandó terelőrendszerek kiépítése, főképp utólag igen költséges, azonban jó lenne, ha a több ezres vonulás helyszínein mindenhol állandó terelők és átjárók létesülnének, a kisebb egyedszámú helyeken pedig mentőakciók segítenék az állatok vonulását. Természetesen még így is maradnának olyan kisebb forgalmú erdei utak, ahol tucatszám ütnek el békákat, szalamandrákat. Ezeken a helyeken nagyobb odafigyelésre, békabarát vezetésre, a sebesség csökkentésére volna szükség. És a közúti gázolás csak egy veszélyforrás a sok közül, szükség van a szaporodóhelyek és élőhelyek megóvására is.
2021 áprilisában hol tart az idei szezon? Mik voltak a mostani tapasztalatok?
A Garancsi-tónál az idén már 800 békát mentettünk, a barna varangyok és erdei békák tó felé történő vonulása azonban lehet, hogy csak a hideg idő miatt állt le, és a jövő héten a melegedéssel folytatódik, mert visszafelé a tóból az erdőbe még nem indultak el ezek a szárazföldi fajok. Az úton minimális számú elütött állat maradványát észleltük, kijelenthetjük tehát, hogy az ideiglenes terelőrendszer, a békamentő akció eddig eredményes volt. A mentett egyedszám azonban az öt-hat évvel ezelőtti több ezerről az utóbbi három évben 500 körülire csökkent, aminek a magyarázata a száraz tavaszi időjárás lehet. Rendesen május első hetére már lezajlik a vonulás, és elbontjuk a terelőt, ezt az akciót az idén május 8-ára tervezzük, szeretettel várjuk az önkéntes segítőket.
Idén tavasszal 60 éves lenne Dr. Puky Miklós Gábor, a hazai békamentés megalapítója. Kérem, meséljen az ő életútjáról, tevékenységéről!
Abban, hogy az átkelő rendszerek és az ideiglenes terelők, a mentési helyszínek egyre szaporodnak hazánkban, nagy szerepe van Dr. Puky Miklósnak, a Varangy Akciócsoport alapító elnökének, a magyarországi békamentés meghonosítójának, apostolának, aki idő előtt, 2015 tavaszán távozott el közülünk.
Miklós az ELTE TTK-n szerzett biológus és angol szakfordítói egyetemi diplomát 1986-ban. Első és egyetlen munkahelye a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete Magyar Duna-kutató Állomása, illetve jogutódja, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézete volt. Hont – Parassapuszta térségében 1986-ban ő indította el a békamentést Magyarországon. Hazai tevékenysége mellett Angliától Nepálig számos ország természetvédelmi programjaiban vett részt. A Varangy Akciócsoport Egyesület elnökeként rendszeresen szervezett békamentő akciókat, de az ismeretterjesztésből, a környezeti nevelésből is kivette a részét. Tudományos pályáját több mint 110 szakmai értekezés, könyv, könyvfejezet, tudományos közlemény fémjelzi. Rendkívül széles látókörű, elkötelezett terepbiológus és természetvédő volt. Vezetésével született meg 2005-ben Magyarország első herpetológiai atlasza. Egyesületünk nevének felvételével tiszteleg emlékének, és munkásságának emléket állít a Békamentő Praktikum ez évi megjelentetésével is.
Az interjút készítette: Bajomi Bálint – bajomi.eu
Ezek a darazsak saját testvéreiket falják fel
Gyakori kannibalizmust dokumentáltak egy magányos darázsfaj lárváinál.
Elképesztően közeli felvételek a Napról
Az Európai Űrhivatal és a NASA közös küldetése, a Solar Orbiter 2022. március végén először közelítette meg a Napot, s az ennek során készült felvételei rendkívül látványosak.
Gyorsabban pusztulnak az ausztrál trópusok fái
Az 1980-as évek óta megduplázódott a trópusi fák pusztulási aránya Ausztrália esőerdőiben, egy új tanulmány szerint feltehetően a klímaváltozás miatt, a folyamat más trópusi erdőkre is érvényes lehet.
Gyógykorallokat használhatnak a delfinek
A korall antimikrobiális hatású nedveket termel, amelyeket a delfinek magukra dörzsölnek.
Ki menti meg a vadon élő tulipánokat?
A tulipánok közép-ázsiai eredetű növények, mára megszámlálhatatlanul sok nemesített fajtájuk él a világ parkjaiban, kertjeiben, de a vadon élő fajokról alig tudunk valamit.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
