Amália, Bekény2024. október 07., hétfő
Természet

Betiltják a vadászati célú oroszlántenyésztést Dél-Afrikában

National Geographic Magyarország

Dél-Afrikában évente oroszlánok ezrei születnek rabságban pusztán azért, hogy a vadászok lelőhessék őket.

Forrás: Pixabay

Az ország környezetvédelmi minisztere, Barbara Creecy vasárnap, 2021. május 2-án bejelentette, hamarosan betiltják az oroszlánok vadászati vagy turisztikai célú tenyésztését, ezek helyett az eredeti, természeti élmény etikus bemutatását támogatja a kormány. A döntést azt követően hozták meg, hogy egy kormányzati vizsgálatban az oroszlánok, elefántok, rinocéroszok és leopárdok vadászatát, kereskedelmét és rabságban tartásának helyzetét feltárták.

Creecy egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tanulmány azt javasolta, szüntessék be az oroszlánok háziasítását és rabságban tenyésztését – számolt be az AFP. A döntéshez még szükséges a konkrét törvények megfogalmazása, ami nem lesz könnyű feladat, mivel így a kormány összeütközésbe kerül a sok millió dolláros, erőteljes képviseletű iparág – az oroszlántenyésztés – résztvevőivel. Creecy elmondta, hogy azt is hangsúlyozta a tanulmány, hogy azzal a turisztikai gyakorlattal is mielőbb fel kell hagyni, amelyben az oroszlánokat, főként kölyköket simogatni lehet, vagy más módon felhasználni őket (ilyen például az oroszlánokkal fényképezkedés).
A miniszter elmondta, hogy a szabályozott körülmények közti, legális vadászat lehetőségét nem szüntetik meg, ez azt jelenti, hogy vadon élő állatokra megfelelő engedélyekkel lehet vadászni majd továbbra is, ám olyan nem fordulhat elő, hogy a vadász kedvéért egy addig rabságban nevelt állatot engednek ki a puskacső elé (ezt nevezik konzerv vadászatnak), amely gyakorlat ellen számos ország és szervezet tiltakozott már.
2017-18-ban az EU országaiba 406 oroszlántrófeát hoztak be (hivatalos engedéllyel), ezek közül 312 rabságban tenyésztett dél-afrikai oroszláné volt.

Az oroszlánok vadászati, turisztikai célú tenyésztésére már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet egy állatvédő szervezet, és egy film is készült az állatok rettenetes sorsáról. A Dél-Afrikai Köztársaságban mintegy 400, az oroszlántenyésztésre támaszkodó intézmény működik, nagyjából 10-12 ezer oroszlánnal, ebben benne van a turizmus-, a konzerv vadászat- és a csontkereskedelmi célú tenyésztés is. A turisták gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy az általuk látogatott „oroszlánsimogató” és hasonló intézmények ugyanazok, amelyek a konzerv vadászattal is foglalkoznak.

Nem utolsó sorban a vadállat és az ember közti közvetlen, rendszeres kapcsolat a zoonózisok, vagyis az állatról emberre terjedő betegségek esélyét is növelik. Egy alapítványi vizsgálat 63 olyan kórokozót azonosított, amely mind a vad, mind a rabságban élő oroszlánokból kimutatható volt.

A Dél-Afrikai Köztársaságban évente 180 millió dolláros bevételt hoz az oroszlántenyésztés, ám ez kevesebb mint 1 százaléka az ország turisztikai eredetű bevételeinek, így az etikus turizmus megteremtése nem okozhatna komoly problémát a turisztikai iparban, sokkal nagyobb kárt okoz az oroszlántenyésztés az ország hírnevének.

Hozzászólások

Sikeresebb a polip, ha hal társával együtt vadászik

Sikeresebb a polip, ha hal társával együtt vadászik

Nem túl gyakori, hogy két teljesen különböző állatfaj közösen szerez élelmet, ezt most polipok és halak esetében figyelték meg részletesen.

A virág céltábla a méhek szemében

A virág céltábla a méhek szemében

Nem mindegy, mekkora a virág középső, sötét mintázata, ennek fényében válik kevésbé vagy épp jobban vonzóvá a méh számára.

A botanika is lehet extrém sport

A botanika is lehet extrém sport

Hátimotoros siklóernyők segítségével keresték fel a perui sivatag távoli zugait egy-egy ritka növény miatt, és egyúttal a módszert is tesztelték.

Ez a világ egyetlen, napenergiával működő gerinces állata

Ez a világ egyetlen, napenergiával működő gerinces állata

A szalamandrák számos fantasztikus tulajdonsággal rendelkeznek, azonban mind közül egy észak-amerikai faj a legkülönösebb: algákkal él szimbiózisban.

Ritka növényfaj nő Nagyvázsony határában

Ritka növényfaj nő Nagyvázsony határában

A tojásdad csetkáka egy sor nemzetközi természetvédelmi egyezményben szerepel.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket