National Geographic Magyarország

Dr. Járos Ildikóval, a Nyíregyházi Állatpark vezető állatorvosával készült interjú második részében a fajmegőrzési sikerek után többek között a gondozott állatok lelkivilágáról, a 2020-ban életmentő műtéten átesett nyugati síkvidéki gorilláról, és a veszteségek feldolgozásáról is beszélgetünk.

A Nyíregyházi Állatparkban 500 faj 5000 egyede él, gondolom olyan, hogy átlagos munkanap nem létezik. Vagy mégis?
Csak szeretnénk, hogy legyen. Szinte minden hétköznapra jut egy tervezett beavatkozás, kivizsgálás, gyógykezelés, állatszállítás, költöztetés, és akkor a sürgős esetekről még nem is beszéltem. A vadállatok a legtöbb esetben nem mutatják a betegség, gyengeség jelét, ezért nem könnyű észrevenni, hogy van valami probléma. Ennek felismerésében az állatok gondozói segítenek.
Munkám során sajnos rá kellett jönnöm, és el kellett fogadnom, hogy az állatorvosokat az állatok nem szeretik, habár mi imádjuk mindegyiküket. Nagyon kevés az az egyed, aki felfogja, tudja, hogy mi segíteni vagyunk ott, nem pedig bántani akarjuk őket.
Csak hogy egy egyszerű esetet említsek. Minden állatnak megvan az éves parazita ellenes illetve vakcinázási protokollja. A védőoltások a legtöbb esetben csak injekciós formájában adhatók be. Közülünk is vannak nagyon sokan, akik nem szeretnek injekciót kapni, így vannak az állatok is. Legtöbbjüknek kizárólag messziről, fúvócsővel vagy puskával tudjuk repülő fecskendő segítségével beadni a védőoltásokat is.
Egy jaguár, akit egyszer már vakcináztunk, legközelebb pontosan tudni fogja, hogy mit szeretnénk, természetesen mindent meg fog tenni, hogy ne találjuk el. Tökéletesen emlékszik, ki az állatorvos és ki a gondozó, melyik a fúvócső és melyik csak egy seprűnyél.
De akadnak olyan fajok, mint a gibbonok, akik egyszerűen ürülékdobálással fejezik ki nemtetszésüket, és ezzel védekeznek ellenünk.
Az esetek többségében a beteg állatot a saját tartási helyén kezeljük, sokszor ez sem egyszerű, ilyenkor az időjárás is megtréfálhat bennünket. Előfordult, hogy egy kétpúpú teve kezelésekor olyan hideg volt, hogy az infúzió belefagyott az infúziós szerelékbe.

Bár vannak, akik azt gondolják, hogy az állatparkban élő egyedek visszakerülhetnének a természetbe, tudjuk, a fajmegőrzési programban részt vevőket leszámítva, ez koránt sincs így. A legtöbb egyed generációs állatkerti állományból érkezik. Állatorvosként hogy látod, a bezártság megviseli őket? A testi bajok mellett külön foglalkozni kell a lelkivilágukkal is?
Azt fontos megérteni, hogy ezek az állatok itt, vagy másik állatkertben születtek, tehát nem a vadonból lettek kiszakítva és áttelepítve, nekik ez az életforma a természetes. Számukra az egyik legnagyobb veszély az unalom, hiszen a természetben táplálék utáni kutatással, párkereséssel vagy ellenségeiktől való meneküléssel töltik az időt. Mivel erre az állatkerti állatoknak nem kell ügyelniük, az ingerek hosszan tartó hiánya miatt magatartásuk megváltozhat, kevésbé aktívvá válnak, s kialakulhatnak a nem kívánatos viselkedésformák, mint a kényszermozgás. Ezért nekünk kell arról gondoskodni, hogy természetes élőhelyüknek megfelelő környezetben legyenek, a lehető legnagyobb helyen, életterüket minél ingergazdagabbá téve.
Az állatok ráadásul rendkívül hozzászoktak a látogatók jelenlétéhez, hogy mennyire, az a Covid miatti korlátozásokkal lett egyértelmű: vendégek híján egyes fajoknál feltűnt, hogy hiányzik nekik a nyüzsgés, a figyelem, így több környezetgazdagításra volt szükség.
Az állatorvosi iroda például a fehérkezű gibbonok mellet van. Még nekünk is örülnek, amikor bemegyünk az irodába, az ablakra tapadva figyelnek minket, ezt korábban nem tapasztaltuk. Az állatok lelki világát a gondozóik ismerik a legjobban, ők jelzik azt is, ha valamelyik egyednek negatív irányban megváltozik a viselkedése. Ekkor igyekszünk kideríteni a kiváltó okot, és megszüntetni azt. Természetes dolog, ha egy újonnan érkezett állat félénk, ideges, hiszen újak a szagok, a hangok, a környezet és az emberek is.

Bár megannyi esetet tudnék felsorolni, amely az állatok gazdag érzelemvilágát bizonyítja, a legemlékezetesebb mégis Finita, a sziamang hölgy kezelésének története. Egy külföldi állatkertből került hozzánk a borneói orangután csapattal. Finita a nálunk született kis orangután világrajövetele után is a vörös szőrű főemlősök családjával maradt és gyakorlatilag a bébi orangután dadája lett. A sziamangok a gibbonfélék legnagyobb képviselői, átlagéletkoruk 25 év körül van, ám Finita már akkor is több mint negyven volt, mikor hozzánk költözött.
Pár évvel később, azt vettük észre, hogy bágyadt, nem mozog a csapattal, nem vigyáz az orangután kölyökre és nem is eszik. A kivizsgálások során komoly emésztőszervi problémát találtunk, ami miatt műteni is kellett. A beavatkozást követően azonban még mindig nem evett, ám a gyógyszereket nem lehetett neki másképp beadni csak szájon át vagy fúvócső segítségével. Nem volt szívem, hogy fúvócsővel adjam be neki az orvosságot.
Most is emlékszem, aznap már nem volt több komoly esetem, így fogtam Finita ebédjét, és leültem nem messze tőle a földre. Apró darabokat tettem a tenyeremre az ételből, majd felé nyújtottam. Kézből kezdtem el etetni, falatonként, amit el is fogadott. Hosszú perceken keresztül szépen lassan evett, a gyógyszereket is ügyesen elvette. Szerencsére napról napra javult az állapota, majd nem sokkal később az orangután csapatba is visszatérhetett.
Úgy éreztem, pontosan értette akkor, hogy segíteni vagyok ott, nem pedig bántani őt.
Még éveket élt a beavatkozás után, majd 2017-ben 54 évesen Európa legidősebb sziamangjaként végleg távozott.

Az állatorvoslás, legyen az kis vagy nagy állatokkal, komoly kockázatokat rejthet. Kerültél valaha életveszélybe a munkád során?
A Nyíregyházi Állatparkban szigorú protokollt dolgoztak ki annak érdekében, hogy ne kerüljön senki életveszélyes helyzetbe. Ehhez nélkülözhetetlen a precíz, pontos csapatmunka, ahol mindenki tudja, hogy mi a dolga. Egy állatorvosi beavatkozás során a jelenlévők biztonságáért mi felelünk.
Szerencsére nem kerültem még életveszélybe, ez köszönhető a körültekintő előkészületeknek, a folyamatos odafigyelésnek és a csapat fantasztikus összhangjának.

Megannyi bravúros beavatkozás áll a hátad mögött, homokpadi cápa altatás és műtét, veseelégtelenségben szenvedő gepárd sikeres kezelése. Tavaly életmentő szájsebészeti műtétet hajtottatok végre a nyugati síkvidéki gorillán, Djumbah-n. Mi történt?
Djumbah esete nagy kihívás volt, még mindig büszkén gondolok vissza rá. Egy nap a főemlős gondozók jelezték, hogy valami nincs rendben a 180 kilogrammos ezüsthátú hímmel, ugyanis a mindig haspók hírében álló vegetáriánus óriás a keményebb falatokat, mint a répa, nem ette meg. Azt tudni kell, hogy a gorillákat a gondozóik minden reggel teával, gyümölcslével itatják flakonból a rácson keresztül úgy, hogy a napi állapotfelmérést szinte testközelből tudják megtenni. Az egyik ilyen alkalommal, a szájüreget vizsgálva, tűnt föl Djumbah-nál, mintha vastagabb lenne a nyelve.
A gorillák kezelése sok esetben nem egyszerű: a szájon át adott gyógyszerek jó részét azonnal észreveszik és nem eszik meg, ha azok nem jó ízűek. Márpedig a legtöbb gyógyszer borzasztó ízű. Ennek kiküszöbölésére nagy segítségünkre vannak a gyerekeknek kifejlesztett ízesített suspenziók és tabletták, így első körben egy ilyen ízesített fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő készítményt kapott banánnal, amit szerencsére el is fogyasztott.
Ezt követően pár napra rá jobban is lett: jobb kedve volt, jobban is evett. De ez csak egy átmeneti állapot volt, ugyanis a nyelve egyre duzzadtabbá vált, a szájüregbe már nem is húzta vissza, az arca pedig az egyik oldalon duzzadtnak tűnt.

Ekkor döntöttünk az azonnali beavatkozás mellett. Egy ilyen kezelés során arra kell törekedni, hogy minél több vizsgálatot el tudjunk végezni annak érdekében, hogy felderítsük a probléma okát, és ugyanazon altatás alatt, ha lehet oldjuk is azt meg. Így készülni kellett többek között tracheotomiára (ha esetleg nem tudnánk intubálni és lélegeztetni kellene), röntgenfelvételek készítésére, (ha fogászati probléma állna fent), ultrahangos vizsgálatra (lágyszöveti elváltozások diagnosztikájára), foghúzásra, és mindezekre a helyszínen. A beavatkozást egy nagyon gyors előkészületi fázis előzte meg, segítségül hívtunk egy humán fogorvos-szájsebész kollégát is.
A gorillák tipikusan azok az állatok, akiknél legjobb védekezés sokszor a támadás, így vannak ezzel akkor, amikor altatásra kerül a sor, és beállítunk a fúvócsővel.
Ha tudják, ki lőtte meg őket, az soha többet nem tud úgy bemenni a gorillaházba, hogy ne ismernék meg. Ezt szerettem volna elkerülni, ezért kértem egy nagy pulóvert az elefántházból, aminek „masszív” elefánt szaga volt, az egyik jelenlévő kollégának a sapkáját a fejembe húztam, felvettem egy szemüveget, majd így sétáltam be a gorillaházba a fúvócsővel és az altatóval megtöltött repülőfecskendővel. Amint Djumbah meglátott, tudta hogy itt valami történni fog, és támadni kezdett, csapkodta a bokszának a falát és fenyegetett. Célzás közben fél szemmel láttam, hogy akkorát ütött a falra, hogy picit arrébb lehullott egy darab vakolat.
A sikeres altatás utáni vizsgálat jól zajlott, bár az elvégzett röntgen nem mutatott ki elváltozást, végül megtaláltuk a probléma okát is, a nyelvgyökben keletkezett egy tályog, melyet akkor teljesen kitakarítottunk.
Az altatást követő napokban nagy kihívás volt a gyógyszerek beadása, de sok próbálkozás után sikerült egy olyan gyümölcspép receptet összeállítani a takarmányozási osztálynak, amiben minden gyógyszert el lehetett rejteni, így sikerrel zárult a beavatkozás.

Nagyon nehéz lehet szembesülni a munkád során a veszteségekkel, hisz ahogy említetted, minél jobban megismersz egy állatot, annál jobban kötődsz hozzá. Hogyan dolgozza fel egy állatorvos védencei elvesztését?
Minden állat igazi egyéniség, csak úgy, mint mi, emberek. Azokat a legnehezebb elengedni, akiket sokáig kezelek, és végül nem sikerül megmenteni.
Az egyik legszomorúbb eset, egy afrikai elefánt tehén elvesztése volt. Mikor daganatos betegségben elpusztult a hosszas kezelések ellenére, halála után a borja kétségbe volt esve, nem értette, hogy mi történt az anyukájával, miért nem mozdul meg, miért nem reagál a pici ormány nógatására. Szívszorító volt látni, hogy nem csak a miénk, de a borjú könnyei is folytak. Borzasztó volt ezt a tehetetlenséget átélni.

Van-e az állatorvosnak kedvenc állata, te mit tartasz otthon?
A kedvenc állatom az egészséges állat. Állatorvosként nekem az a jó, ha preventív kezelésekkel és odafigyeléssel az állat egészséges, jól érzi magát, és nem kell kezelni. Ez nagy boldogság!
Természetesen itthon is vannak állataim: 5 kutya, egy cica és 4 ló. Mindenki külön egyéniség, élmény velük minden perc, hálás vagyok, hogy én lehetek a gazdájuk.

Az interjú első része itt olvasható: Vissza a vadonba, sikersztori a Nyíregyházi Állatparkban