Élet a Yucatán-félszigeten – kalandozás a helyi állat- és növényvilágban I. rész
A közép-amerikai Yucatán-félsziget mindig is különbözött a mai Mexikó területétől − mind kulturális, mind politikai vonatkozásában −, viszont kiemelt szerepet játszott a térségben. Élővilága is egyedülálló; endemikus fajokat is találunk itt jócskán, amelyek csupán egy kisebb térségben, esetleg mindössze néhány négyzetkilométernyi területen fordulnak elő.
Yucatánt főként a maja kultúra dominanciája jellemzi, itt volt a központjuk, de az olmékok különös módon hatottak rá, valamint a tolték befolyástól sem volt mentes. Utóbbinak köszönhető pl. a tollas kígyó, azaz K’uk’ulkan kultusza, melynek vallási szertartásai véres emberáldozatokat követeltek. Sokaknak ismerős lehet a tény, hogy obszidián pengével metszeték fel az áldozatokat, majd kiemelték a még dobogó szívüket.
A maják vallásában sem volt idegen az emberáldozat, egyébként is harcos nép hírében állt. A rituális kivégzéseknek számos módját gyakorolták. Ezek közül egyik a megfullasztás. Ezt „könnyedén” megtehették, ugyanis a félsziget egyik jellegzetessége a cenote. A maja tz’onot szóból származik, kutat vagy szakadékot jelent. Karsztos kőzetből alakult ki, miután a mészköves felszín beszakadt, kör alakú barlang keletkezett. Ezek esetenként akár száz méter mélyek is lehetnek. Tiszta, felszín alatti vízzel telnek meg, így a maják innen nyerték az ivóvizüket. Noha ezek nem teljesen édesvizek − mivel a felszín alatt beszivárgó tengervíz akár száz kilométerre is elérhet −, viszont a sűrűbb sós víz a meder aljára ülepedik le. Egyes cenotéknak nincs vize, másokat felszíni patakok „táplálnak”, ezektől olyan látványos némelyik a mélybe zúduló vízeséseivel. A félszigeten található a legtöbb belőlük az egész világon, számuk nyolcezerre tehető, bár a sűrű erdők miatt nehéz pontosan meghatározni.
Léteznek szent cenoték is (Cenote Sagrado), melyekben a fürdés tiltott volt, gyakorlatilag áldozati kútként használták. Csontmaradványok – asszonyok és gyermekek is – pihennek a mélyén. Általában szárazság idején, élve taszították bele az áldozatokat, hogy az Esőisten, Chac csapadékot adjon. A fürdésre alkalmas cenoték legtöbbje napjainkban magánbirtokon, a városokon kívül van, de akad olyan is, amely megdöbbentő módon a település központjában egyszerűen két ház közé ékelődik (Valladolid).
A maja kultúra – a legjelentősebb ősi amerikai civilizáció –, az aranykor már hanyatlóban volt, amikor a spanyol hódítók Hernán Cortés vezetésével 1519-ben megjelentek, nem volt nehéz dolguk. A belső háborúskodás okán a társadalmi és városszerkezet megbomlott, kevésbé ápolták a hagyományaikat is. Bár az aztékok még pár évig harcoltak, de 1521-ben a mai Mexikó végül spanyol gyarmattá vált (Új-Spanyolország néven) annak ellenére, hogy néhány csoport (itzák) még évszázadon át ellenállt. Megkezdődött a katolikus hittérítés és „átnevelés”. A maják leszármazottai viszont ma is élnek itt és a környező országokban.
Felmenőik együtt éltek és lélegeztek a természettel. Házaikat a k’ooch k’aax fa törzséből (Cecropia peltata, spanyolul Guarumbo) készítették − ez egy inváziós faj −, amelyet kivájva vízvezetékként is használtak, mivel karcsú, magas törzsű fává nőhet. A házak faoszlop falát sokszor tapasztották belülről sár és szalma keverékével. Érdekesség, hogy a fa lehullott, száradt levele éppen úgy kunkorodik össze, mint egy darab összegyűrt papírlap. Nem véletlenül; napjainkban papír előállítására használják, gyantája is ipari felhasználású. Hagyományosan készítenek még a kérgéből kötelet és gyógyászati célokra is széleskörűen felhasználják.
Vidéken még ma is láthatunk hagyományos maja kunyhókat. Tetejüket a meszes talajt kedvelő xa’an pálma (Sabal yapa, spanyolul Huano vagy Guano,) leveléből készítik, hasonlóan a nádtetőkhöz. A levélkötegeket a trópusi szőlő szárával kötözik össze (Cissusverticillata), majd egyenesre vágják, aztán erősítik a tető vázszerkezetéhez.
Az erdő nem csupán a lakhatásban segített, hanem eledellel is szolgált. Bár tudományosan a mai napig nem nyert bizonyítékot, de feltételezhető, hogy az oox fa (Brosimum alicastrum, spanyolul ramón) termését fogyasztották különféle formában. Nagy magját, az ehető és tápláló „diót”, vékony, citrus ízű, narancsszínű bőr borítja. Főzve vagy szárítva fogyasztható, valamint kásaként vagy lapos kenyérféleként. A szegényebbek még napjainkban is élnek vele. Levelei, gyümölcse és magja állati takarmánynak használhatók.
Mexikó nagy kávéfogyasztó ország. A kávék közül a legjellegzetesebb a tsiimim che’ (spanyolul caracolillo, angolul peaberry, azaz borsóbab) néven ismert, egyfajta kávébab. Rendszerint a növény (ehető pirosas gyümölcse, a „kávécseresznye” 95 százalékban két, 5 százalékban egy magot, „babot” tartalmaz, amelyek lapított oldalakkal fejlődnek. Általában a két mag közül csak az egyik termékenyül meg és ennek egyik oldala sem laposodik el. Ezek a szemek nagyobb odafigyelést igényelnek, hogy egyenletesen pörkölődjenek. Ha nem kellő gondossággal járnak el a kezelése során, az silányabb minőségű kávét eredményez, ezért exportra nem is szánják. Így marad jobbára az országban, olcsón hozzáférhető, ezért is népszerű; a helyiek kedvelt itala.
Az élet forrásának a mangrovét tartják, a félszigetnek számos mangrove mocsara van, legelterjedtebb az ún. közönséges vörös mangrove, a ta’ab che’ (Rhizophora mangle, spanyolul mangle rojo). És miért is az élet forrása? A növény gyökerei hasonlatosak a rovarok lábához, amely lehetővé teszi, hogy megtartsa magát a homokos, anyagos vizes talajban, a hullámok ne sodorják el és kiszűrje a víz sótartalmát. Különösen látványosak a vízszint felett lévő légzőgyökereik – ezek biztosítják, hogy a növény ne fulladjon meg. Édes és sós vizek által elárasztott talajban egyaránt képesek élni, így nagy populációkat alkotnak a brakkvizes területeken, melyek a tenger- és édesvizek találkozásánál keletkeznek. A legtöbb hal, rák, csiga, homár és madár léte − amelyet a maják fogyasztottak −, gyakorlatilag a mangrovénak köszönhető, ívó-, fészkelő-, vadászhelye egyes halaknak, madaraknak és a krokodiloknak is. Utóbbi (Crocodylus acutus) például kiválóan megbújik a mangrove gyökerei között, sőt, képes még egyes cenoték vizébe is eljutni a vízfolyásokon, járatokon keresztül, majd a gyökerek között lesben állni. Érdemes tehát jól megválasztani, melyik vizében mártózunk meg.
A Bacalari tóban például kevés kellemetlen meglepetés érhet. Hosszú, ámde keskeny medrét a különféle vízfenéki kőzetek tarkítják, ezért is nevezik „a hét szín tavának”. Különlegessége mégis a sztromatolitok, a jellegzetes karbonát szerkezetek, amelyek mikroorganizmusokból állnak. Úgy tartják, hogy ez a Föld legrégebbi ökoszisztémája. Már bolygónk születésekor jelen voltak és teljesen megváltoztatták annak jellegét az oxigéntermelésükkel. Hozzájárultak többek között az ózonréteg kialakulásához. A növények és állatok fejlődésével számuk fogyatkozni kezdett, ám soha nem haltak ki, de ma már alig fellelhetők. A világon összesen 12 országban, 30 helyszínen léteznek.
Írta: Stanczik Edina (www.viewriter.hu)
Szakmailag lektorálta: Serdült Ádám (kertészeti és botanikai osztályvezető, Fővárosi Állat- és Növénykert)
Nappal vadászó vadmacskát videóztak a Bükkalján
A különleges felvételt egy természetvédelmi őr készítette.
Ki ölte meg a vemhes heringcápát?
Akár egy krimi címe is lehetne az a kérdés, amellyel egy cápakutató csoport szembesült egy nyomkövetős állatuk különös esetével kapcsolatban.
Tömeges fecskepusztulást okozott a hideg idő
A fecskék felhalmozott energiatartalékai hamar elfogynak.
Csak szerencsével pillanthatjuk meg félénk madarunkat
A kerti rozsdafarkú vonulása szeptember közepétől október közepéig elég intenzív.
Kulturális hagyományok vezérlik a fészeképítést
A csoportokban fészkelő szövőverebek egyes kis csoportjai sajátságos fészeképítő stílust alakítanak ki.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
