Eufrozina, Kende2021. szeptember 25., szombat
Természet

Kihalt madárfaj érintetlen tojására bukkantak

2021.05.28.NG
National Geographic Magyarország

A tojás egy eltűnt emufajtól származik, amely egykor a King-szigeten élt.

Forrás: Közkincs

 

Julian Hume, a Londoni Természettudományi Múzeum munkatársa és Christian Robertson, a tasmaniai King-szigeten dolgozó történész új tanulmányukban egy ritka leletet írnak le – számol be a Phys.org. A szakértők egy szinte teljesen ép tojást találtak, amely egy már kihalt törpe emutól származik.

A röpképtelen emu Ausztráliában, illetve a környező szigeteken fordul elő, és a strucc után a második legnagyobb élő madár. Korábbi vizsgálatok már felfedték, hogy Ausztrália déli partja mentén legalább három szigeten több törpe emu is élt, melyek nem sokkal az európaiak érkezése után eltűntek. Az emuk külön fajai Tasmaniában, a Kenguru-szigeten és a King-szigeten is megtalálhatóak voltak, a madarak mérete az egyes szigeteken a korlátozott források miatt csökkent le. A fajok közül a King-szigeti, az úgynevezett fekete emu volt a legkisebb: csupán egy méter magasra nőtt meg, és nagyjából az ausztráliai emu tömegének felét nyomta.

Az egykori madarakról keveset tudni hirtelen kihalásuk miatt, de Tasmaniában több, a Kenguru-szigeten pedig egy tojás is előkerült már, melyek tanulmányozása segített az eltűnt állatok megismerésében. Ez az első alkalom, amikor a King-szigeti emu tojását azonosították.

A tojást egy homokdűnében tárták fel. A vizsgálatok során hamar kiderült, hogy a maradvány remek állapotban van, a kutatók így jó minőségű mintákhoz jutottak. Meglepő módon a faj tojása közel akkora volt, mint az ausztráliai emué, a szakértők úgy vélik, hogy a kedvezőtlenebb szigeti környezetben előnyt jelentett, ha a fiókák tovább a tojásban maradtak.

Hozzászólások

A hangyalesők lejtőinek titka

A hangyalesők lejtőinek titka

Mintha csak bombatölcsérek tarkítanák a tájat, úgy néz

Vulkáni helyzetjelentés

Vulkáni helyzetjelentés

A Kanári-szigetekhez tartozó La Palma területén 2021. szeptember 19-én kezdődött a vulkánkitörés. Az MTI fotói a szeptember 22-i állapotot mutatják

Különleges korallok a Fülöp-szigetek térségében

Különleges korallok a Fülöp-szigetek térségében

Az „óceán Amazonasára" bukkant egy nemzetközi kutatócsoport egy Fülöp-szigeteki tengerszorosban.

A virágillat a méhek elektromosságára adott válasz

A virágillat a méhek elektromosságára adott válasz

Egyes virágok a poszméhek látogatásakor, a méh érintését követően kezdenek egyre vonzóbban illatozni.

Legeltetéssel az inváziós fásszárú fajok ellen!

Legeltetéssel az inváziós fásszárú fajok ellen!

A biológiai sokféleség csökkenésének és a tájváltozásnak napjainkban a biológiai invázió az egyik legjelentősebb oka.

National Geographic 2021. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket