A kanadai hiúz titkos élete

Kanadai egyetemek kutatói fogtak össze egy új vizsgálatban a rejtett életmódú ragadozó hétköznapi szokásainak megismeréséért.

A McGill Egyetem vezette kutatócsoport egy okosórában használt miniatűr gyorsulásmérő és mini rejtett mikrofon („poloska”) segítségével gyűjtöttek információkat arról, hogy mit csinál a hiúz. Ez az első olyan vizsgálat, amelyben miniatürizált technológia segíti a vadállatok tevékenységének távoli megfigyelését.
„A sarkvidék közeli erdőségek egyik csúcsragadozója, a kanadai hiúz megfigyelésén dolgozva azt tapasztaltuk, hogy két eszközzel, gyorsulásmérővel és hangrögzítővel lehet a leghatékonyabban megfigyelni azt, miként vadászik az állat, s akár dokumentálható is, amint elfogja a zsákmányát” – magyarázta Emily Studd, a kutatás vezetője.
A kutatóknak e módszerrel sikerült rögzíteniük, amint a hiúz üldözte a zsákmányt, a zsákmány riadalmát, amikor a hiúz elragadta, illetve azt a hangjelzését is, amikor a nagymacska elvétette a célt, s a zsákmány megmenekült. Emellett számos, a hiúzok közti, barátságos és ellenséges hangulatú találkozás hangja is a felvételekre került. A vizsgálatokról a Methods in Ecology and Evolution szakfolyóiratban számoltak be.
A kutatás célja elsődlegesen az volt, hogy az eszközök használható voltát bebizonyítsák, azonban számos érdekességet megtudtak így is a kanadai hiúz vadászati módszeréről is. Pusztán a gyorsulásmérő és a hangfelvétel alapján kiderült például, hogy miként változik a hiúz egyedek közt a zsákmány összetétele (a hócipős nyúl teszi ki a zsákmány 40-80 százalékát), és a vadászat napi gyakorisága. A rögzített adatok árulkodnak a hiúz napi mozgásáról a természetes környezetükben, vallanak a párzási szokásaikról, az utódnevelés sajátosságairól, vagy a fajon belüli társas kapcsolatokról. Kiderül, miben különböznek az egyes egyedek, vagy épp miként változik egyazon állat az idők során.
A vadon élő ragadozókat, amelyek kis termetű zsákmányra vadásznak, különösen nehéz megfigyelni, a most kipróbált módszer viszont alkalmas arra, hogy felmérjék a sikeres vadászatot. A ragadozókról gyűjtött adatok pedig igen fontos részét képezik az ökológiai felméréseknek, elárulják, mennyire egészséges egy adott ökoszisztéma.