Rekordot úszott egy szürke bálna

Nagyon sok állat vándorol az óceánokban néhány ezer kilométert, azonban egy fiatal szürke bálna (Eschrichtius robustus) minden eddigi rekordot megdöntött: a Csendes-óceán északi részén lévő élőhelye helyett 2013-ban Namíbia partjainál bukkant fel az állat.

A dél-afrikai Stellenbosch Egyetem közleménye szerint ez volt az első eset, hogy az Egyenlítőtől délre e fajhoz tartozó bálnát pillantottak meg. A dél-afrikai kutatók a brit Durhami Egyetem szakembereivel közösen vizsgálták meg a fiatal hím bálna eredetét, az eredményeket pedig a Biology Letters szakfolyóirat közölte.

Az állat bőréből vett minta DNS-elemzésének eredményét összehasonlították a Csendes-óceán északi részén élő populációk génállományával, és ebből az derült ki, hogy nagy valószínűséggel az Oroszországhoz tartozó Szahalin-sziget közeli, veszélyeztetett csoporthoz tartozik a fiatal egyed.

Ahhoz, hogy innen Namíbiába kerüljön a bálna, az északnyugati átjárón, vagyis a kanadai sarkvidék szigetvilágán és az Atlanti-óceánon át 27 ezer kilométert kellett megtennie. Az sem kizárt, hogy egy picivel rövidebb utat választott a bálna, és az Indiai-óceánt átszelve, vagy épp Dél-Amerika déli csücskét megkerülve jutott Namíbiába. Akármelyik úton is jutott el Afrika déli részére, mindenképp többet tett meg, mint 20 ezer kilométer. „Egyelőre nem tudjuk, hogy ez az igen hosszú vándorút véletlennek köszönhető, vagy szándékosan jött át az állat vadászni az Atlanti-óceán vizeire, amikor a sarkvidéki jég állapota lehetővé tette” – mondta Rus Hoelzel, a Durhami Egyetem professzora, a kutatás vezetője.

A szürke bálnákat a 19. században majdnem a kipusztulásba hajszolta a Korea és Japán közeli vadászatuk, de a Csendes-óceán keleti részén élő csoportjuk szerencsére sokkal jobb állapotban volt. Az Atlanti-óceánban kissé rejtélyesebb a helyzet, bár a maradványok a jégkorig visszanyúlóan mutatják az itteni jelenlétüket, igazából csak annyit lehet tudni, hogy itt utoljára 1740-ben pillantották meg e bálnát.

A szürke bálnáknak jelenleg két populációja él a Csendes-óceán északi részén, valamikor még az Atlanti-óceánban is honosak voltak, ám ez a csoportjuk már a 18. század közepén kipusztult. Ezért is volt különösen érdekes kideríteni a namíbiai példány hovatartozását. A kutatók azt mondták, jobb lett volna, ha nem ilyen váratlanul bukkan fel az állat, mert akkor felkészülhettek volna például egy GPS-nyomkövetővel, amelyet az állatra applikálva követni lehetett volna annak további útját. „Arra azonban senki sem számított, hogy az Atlanti-óceán déli részén bukkanjon fel egy ilyen bálna” – tette hozzá Fatih Sarigol bioinformatikus, a kutatás egyik résztvevője.

Az állat mintegy 2 hónapon át tartózkodott a namíbiai Walvis-öbölben, ezen időszakban a megfigyeléséből a lehető legnagyobb mennyiségű információt igyekeztek begyűjteni. Számos részletes fotó is készült, ezek alapján az egyedet azonosítani is lehet, annak egyedi mintázata alapján.