Tojásfestés – búbos banka módra

A búbos bankák, e feltűnő színű és mintázatú madarak a fotósok kedvencei, többek közt az etetési szokásaiknak köszönhetően.

Egy új spanyol kutatás szerint egészen érdekes tevékenységet végeznek a tojók, amelyet a hímek azután jutalmaznak is az etetéskor, írja a Sciencetimes. A madarak esetében létezik egy olyan elmélet, amely szerint a tojások színe a tojó fittségjelzőjeként működik, így a hím madarak a tojásra pillantva is tudják, mennyi energiát érdemes fektetni a még ki sem kelt családjukba. A tojások természetes színével kapcsolatban már sokat vizsgálták ezt az összefüggést, azonban a bankák nem elégednek meg a természet adta kékes-zöldes tojáshéj színnel, ezeket pedig eddig nem mérte fel egy kutató sem.
A tojó a párzást követően a faroktollak alatti farkcsíkmirigyében termelt váladékkal kenegeti be a lerakott tojásokat, amelynek hatására a tojáshéj egyre inkább szürke árnyalatot ölt. Ezt persze nem esztétikai céllal teszik a madarak: a váladéknak a tojásokra, s a bennük fejlődő embriókra nézve antimikrobiális hatása van, vagyis óvja a fertőzésektől a növekvő új nemzedéket. Azonban az, hogy mennyire válik szürkévé a tojás, egyúttal jelzi azt is, hogy mennyire hatékony a fertőzések elleni védelem. A váladékban, amely egyébként igen büdös sajtszagú, rengeteg baráti mikroba van, a madár mirigyében élő szimbionta baktériumok sokasága, amelyek azzal védik a tojásokat, hogy saját tömegük nem engedi elszaporodni az esetleg odakerülő kórokozó baktériumot. A banka tojásainál egyenes összefüggés áll fenn azok szürkesége és az utódok túlélése közt.
A búbos banka tojót a tojások lerakását követően kizárólag a párja eteti. A spanyol kutatók több mint 60 fészekalj megfigyelése alapján szűrték le a következtetést, miszerint, ha a hím madár azt látja, hogy a tojó igen szép szürkére „festette” a tojásokat, akkor több eleséget hord neki a tojások költése idején. Ugyan nem túl nagy a különbség, ám olyan jutalom, amellyel a gondos anyaságot jutalmazza a banka apa. Ha azt látja, hogy a tojó mirigyváladékának köszönhetően egészségesebb utódai lesznek, vagyis a saját szaporodása sikeresebb lesz, akkor ezt a többlet eleséggel elismeri.
A kutatás eredményét a Proceedings of the Royal Society B szakfolyóirat közölte.