A poszméhek érzékelik a virágok nedvességét

A virágokban lévő nedvesség alapján el tudják dönteni, hogy melyikben találnak nektárt.

A virágok számtalan módon igyekeznek magukhoz csábítani a beporzókat, pl. illatanyagokkal, látható, és az emberi szem számára láthatatlan színekkel, s amint egy új angol kutatásból kiderült, nedvességgel is. Az Exeteri Egyetem és a Bristoli Egyetem kutatói földi poszméhekkel végeztek kísérleteket, mesterséges virágok segítségével. A valódi virágok nedvességtartalmát automata szenzorokkal meg tudták mérni, s ez lehetővé tette, hogy a valódinak megfelelő mértékű nedvességet mutassanak be a méheknek a kísérletek során is. Földi poszméheket hosszú ideje használnak a beporzással vagy a méhekkel kapcsolatos kísérletekhez, mert könnyen kezelhetőek, tanulékonyak, szelídek és nagyok is, így kimondottan könnyű őket megfigyelni.
A különböző nedvességszintet jelző mesterséges virágok közül a tanulási folyamatban a méhek azokat választották, amelyeknél a nektárjutalmat kapták. Az eltérő nedvességszinteket azonban akkor is meg tudták különböztetni a méhek, amikor nektárról már szó sem volt.
Dr. Michael Harrap, a kutatás vezetője elmondta: „Tudjuk, hogy a természetben a virágok a környezetüktől eltérő szintű nedvességgel jelzik a nektár jelenlétét. Ha a méhek ezt ki tudják használni a nektár megtalálásához, akkor a virágok rendkívüli beporzócsábító taktikáinak száma bővül, mivel így a beporzók minden érzékszervét képesek megcélozni.”
A kísérletekből kiderült, hogy nemcsak megkülönböztetik a poszméhek e nedvességszinteket, hanem a színekhez vagy illatokhoz hasonlóan meg is tudják tanulni, hogy melyikhez tartozik az élelem.
„Ha a nedvességszint is a virág beporzókat csábító arzenáljába tartozik, akkor valószínűleg egyszerre többféle érzékszervre ható jelet bocsát ki, s ezzel megkönnyíti a beporzó számára a választást.” – tette hozzá Dr. Sean Rands, bristoli kutató.
A virág nedvességszintje attól függően jelenthet elég hatékony vonzerőt a beporzók számára, hogy a környezetben mekkora a levegő páratartalma, így a klímaváltozással megváltozó páratartalom ezt a hatást is átalakíthatja.